"Bach életművében lehetetlen különbséget tenni az alkalmi vagy megbízásból született művek, valamint azok között, amelyek közel álltak a szívéhez. Kantátái ily módon mindenképpen egyenrangúak a legnevezetesebb alkotásaival. Hogy Bach rutinból dolgozott volna, hogy munkáiban ismételte volna önmagát, sohasem tapasztaltam. És akinek - mint nekünk - alkalma nyílik rá, hogy évek hosszú során át egyik kantátát a másik után adja elő vagy rögzítse hanglemezen, az nem győz csodálkozni, hogyan rejtőzhetett egy emberben a zeneszerzői eredetiség és ihlet ilyen lenyűgöző gazdagsága." Harnoncourt bevezető szavai ezek a Bach-kantáták régi lemezfelvételéhez.
De mi, magyarok is megadjuk a módját, hogy a karácsonyt és az általunk ismert (és talán az összes nem ismert, de lehetséges) világ legnagyobb zeneszerzőjét megünnepeljük. A nagyszerű, de meglehetősen a háttérbe húzódó Kamp Salamon vezényli Bach kantátáit (MTA díszterme, december 14., 19.30), köztük az egyik legmesésebbet, melynek címe Nun komm, der Heiden Heiland.
Újabban a zenekarok nem elégszenek meg a játékkal, hanem vizuális gyönyörökkel is kívánják emelni az est fényét; így tesz a Magyar Telekom Zenekar is, mely Keller András vezénylésével Mozart művei mellett Csajkovszkij 5. szimfóniáját húzza "élő homokanimáció" bemutatásával (Zeneakadémia, december 20., 19.30). Hogy ez mi akar lenni, annak megfejtésére még két palack vadászpálinka elfogyasztása után sem vállalkozna a Zenegyűlölő. És ekkor felmerül a nagy, a döntő, a valóban egzisztenciális kérdés: mit igyunk Bach hallgatásakor? Bach ebben is a legnagyobbnak bizonyul, ugyanis zenéjéhez semmiféle alkohol nem passzol, a sör túl híg, a bor túl vastag, a pálinka hülyít, koktélokat meg csak egy texasi benzinkutas keverne a Máté passió mellé - íme Bach, a nagy nevelő. Vele beszélgetni a legszebb ünnep a szellem történetében, minden a jobbik arcát mutatja, az oroszlánok a bárányok szőrit tisztogatják, a kritikusok bevallják, hogy unják Nádas Péter legutolsó regényét. Mi meg visszavisszük az üvegeket.
