Igen, megjöttek a nagy esők, a pókok egyre melankolikusabban szövik hálójukat, megsokasodnak a vodkarendelések, röviden: vadállati erővel beindult a szezon, a világhírűek egymásnak adják a metronómot. Valerij Gergijev például 10-én kapja fel a karmesteri pálcát, amikor a MűPában este a legrémesebb hruscsovi elnevezéseket idéző hangászkar élén (Világzenekar a Békéért) egy még iszonyatosabb alcímű ("A béke és a szerelem éjszakái - emlékkoncert Solti György halálának 10. évfordulóján") hangversenyt ad Berlioz és Prokofjev műveiből.
Említett koncertjein a Fesztiválzenekar többek közt eljátssza Mahler Negyedik szimfóniáját is, melyről a zeneszerző a maga keresetlen modorában ezt vetette papírra: "Ó, Istenem, milyen sokáig fog tartani, míg az emberek képesek lesznek a meghallgatására!" Hát igaz, ami igaz, Mahlernél nagyobb nyavalygó és nyűgösködő aligha akadt a művészettörténetben; a világ az ő számára csak az undor és a banalitás tengere, az ember naponta a csömör üvöltésével ébred, minden rémes, senki semmit nem ért, az ő művészetét a legkevésbé, a zseni sorsa a magány, usw. - még felidézni is unalmas a végtelen és öntetszelgő sirámokat. Nem véletlen, hogy a negyedik tétel szövege a mennyei életről szól, és "nincs oly zene a földön, mely a miénkkel összemérhető lenne", szól a rezümé. Kétségkívül jó zeneszerző volt, ha nagy nem is, aki a giccsel vívott harcában olykor nem riadt vissza a giccses megoldásoktól, mintegy Belzebubbal űzve ki az Ördögöt. Nemrég ültük (augusztus 28.) Goethe születésnapját, két erős napot hozott, szem nem maradt szárazon, palack felbontatlanul, pohár kiürítetlenül. Mahlerrel ellentétben az öregfiú bezzeg nem transzcendálta a gyönyört a menynyekbe és Ördöge is szerfölött földi jelenség volt; A szenvedés trilógiája zárósorai (Szabó Lőrinc fordításában idézzük) felettébb evilágiak: "És könnyül a szív, és hamar belátja, / hogy él még, dobog, s még vágyik dobogni: / a túlgazdag ajándékot a hála / vele szeretné önként viszonozni. / Így boldogít - bár soha ki ne hűlne! - / a zene s a szerelem iker üdve!" A szerelmet hagyjuk a fiataloknak, a zene meg - no igen, azt nem szűnünk meg nagy imádatunkban mértéktartóan gyűlölni.
