Meg aztán: minek a sok utazgatás, világlátás? A Zenegyűlölő szerint aligha van igaza Thomas Mann zeneszerző főhősének, aki a Doktor Faustusban ezt a régi német dalt idézi Szőllőssy Klára fordításában: "Ki istennek útját járja, / embert s világot megláttya, / sohult asztat meg nem bánnya."
Maga Bartók nem volt egy passzionátus utazó (húgának írt lapját a "Megy a gőzösÉ" dallamával lásd képünkön), kivéve, ha népdalgyűjtésről volt szó. Akkor mindent elviselt, a török-arab-román- magyar-szlovák falvak piszkát, a kunyhók elviselhetetlen bűzét, az állatokat, a rettenetes utazási körülményeket, az európai embernek alig felfogható szokásokat, a tolakodó kérdéseket, a bizalmatlanságot. De ha mondjuk egy világvárosba keveredett, már meglehetősen elveszett volt, és nemigen tudta, mit is kellene megnéznie, min kellene csodálkoznia. 1905-ben első párizsi útjáról így számol be édesanyjának: "Képzeld el a következőket: a Szajna jobb partján egymásba nyílnak a Champs-Élysées, Tuileries, Place de la Concorde (ahol a forradalom idejében a nyaktilózások folytak) és a Louvre, olyan formán, hogy mindegyiknek hossztengelye együttvéve egy 2800 m hosszú egyenest képez." És aztán folytatódnak a mániákusan számon tartott számok, no meg az állandó hazagondolás: "Hát még a Louvre! Ez a világ legnagyobb épülete. Termeinek csupán végigjárása 2 órát vesz igénybe. A Bois de Boulogne-on meglátszik, hogy Városligetünknek mintájául szolgált - persze nem nagyságával. Mert bizony hossza 4 Km (az Andrássy út mindössze 2,2 Km) szélessége 1 Km. Van benne tó, sziget, pázsit, művirág, vadvirág, sűrű erdő, sok ember!" Az egész leírás egy bédekkerből kimásolt közhelygyűjtemény és egy naiv ifjú szájtátiságának furcsa keveréke. És pár nap múlva a vallomás, szintén Párizsból: "Én, dacára, hogy 20 kubai, dél- és észak-amerikai, holland, spanyol, angol emberrel ebédelek, hogy németekkel és törökökkel kirándulok - elhagyatott vagyok! És megjövendölöm, előre tudom, hogy az én sorsom ez a lelki elhagyatottság lesz!" Na, ezért igazán nem volt olyan fontos kimozdulni a lakásból. De aki mégis valami beláthatatlan következményű kalandra vágyik, az menjen 14-én szombaton Martonvásárra, ahol este hétkor a Nemzeti Filharmonikusoktól Beethovent hallgathat Kovács János vezényletével, a B-dúr zongoraversenyt pedig Hauser Adrienne játssza.
