- Jó - mondta, s megfordult. - Aki szellent, nem halt még meg.
Ezek voltak utolsó szavai." (Benedek Marcell fordítása).
Bár Jean-Jacques zeneszerző is volt, ez bizonyos értelemben kottázhatatlan búcsúnak bizonyult még neki is, igaz, kétszáz évvel később John Cage, aki Schönberg szerint nem is zeneszerző volt, hanem inkább filozófus, feltehetően örült volna neki. És e markáns életfilozófia hallatán ugyan kinek ne jutna eszébe Heltai Gáspár 71. fabulájának farkasa, "ki, tisztességgel mondván, egy fingbe vetötte vala reménségét"?! A vég mindig ugyanaz, azaz reménytelen. És az is, hogy megint elballagunk a különb-különbféle koncertekre, ezekbe vetvén minden reménységünket. Például 19-én (MűPa, Bartók-terem, 19.30), amikor Kocsis Zoltán vezényli saját zenekarát, és ismét az orosz mesterhegedűst, Vagyim Repint csodálhatjuk, mégpedig a zenetörténet egyik legnagyobb hegedűversenye, Brahms műve szólistájaként. Előtte pár nappal, vagyis 13-án (MűPa, Bartók-terem, 19.30) Mendelssohn hegedűversenyében (ezt játszotta Repin a Tavaszi Fesztiválon) nem hagyjuk ki Benjamin Schmid szólóját a Liszt Ferenc Kamarazenekar társaságában, akik egy szellemes ötlettel e mellé Haydn első és utolsó, azaz 104-es sorszámú szimfóniáját tálalják. Hát igen, Haydn még tudott termelni. Derék, rusztikus humorú ember volt, komoly étvágygyal, jó kedvvel, bőséggel. És noha katolikus volt, nyilván ismerte Luther egyik állítólagos asztali mondását: "Aus einem verzagten Arsch kommt kein fröhlicher Furz." (Azaz, tisztesség ne essék szólván, "egy csüggedt seggből nem jön vidám fing".) Ezt elkerülendő vöröset kell magunkba emelni, lehetőleg Saint-Emilion vagy Haut-Médoc áldott lankáiról.
