csontzene - Végső leheletek

  • .
  • 2007. április 12.

Trafik

Már megint itt tartunk, azaz egy filozófusnál és egy végszónál, ám ezek nem a saját szavai, ráadásul nem is szavak, hanem...
Hogy is szellőztessük... Inkább adjuk át a szót Rousseau-nak, aki ifjúkorában amolyan belső szolgaként állt alkalmazásban Madame Versellis-nél. Úrnője haldoklását így írja le a Vallomások lapjain: "Csak a két utolsó napon maradt ágyban, s mindig nyugodtan beszélgetett környezetével. Végül, amikor már nem beszélt, s haláltusáját vívta, egy nagyot szellentett:

- Jó - mondta, s megfordult. - Aki szellent, nem halt még meg.

Ezek voltak utolsó szavai." (Benedek Marcell fordítása).

Bár Jean-Jacques zeneszerző is volt, ez bizonyos értelemben kottázhatatlan búcsúnak bizonyult még neki is, igaz, kétszáz évvel később John Cage, aki Schönberg szerint nem is zeneszerző volt, hanem inkább filozófus, feltehetően örült volna neki. És e markáns életfilozófia hallatán ugyan kinek ne jutna eszébe Heltai Gáspár 71. fabulájának farkasa, "ki, tisztességgel mondván, egy fingbe vetötte vala reménségét"?! A vég mindig ugyanaz, azaz reménytelen. És az is, hogy megint elballagunk a különb-különbféle koncertekre, ezekbe vetvén minden reménységünket. Például 19-én (MűPa, Bartók-terem, 19.30), amikor Kocsis Zoltán vezényli saját zenekarát, és ismét az orosz mesterhegedűst, Vagyim Repint csodálhatjuk, mégpedig a zenetörténet egyik legnagyobb hegedűversenye, Brahms műve szólistájaként. Előtte pár nappal, vagyis 13-án (MűPa, Bartók-terem, 19.30) Mendelssohn hegedűversenyében (ezt játszotta Repin a Tavaszi Fesztiválon) nem hagyjuk ki Benjamin Schmid szólóját a Liszt Ferenc Kamarazenekar társaságában, akik egy szellemes ötlettel e mellé Haydn első és utolsó, azaz 104-es sorszámú szimfóniáját tálalják. Hát igen, Haydn még tudott termelni. Derék, rusztikus humorú ember volt, komoly étvágygyal, jó kedvvel, bőséggel. És noha katolikus volt, nyilván ismerte Luther egyik állítólagos asztali mondását: "Aus einem verzagten Arsch kommt kein fröhlicher Furz." (Azaz, tisztesség ne essék szólván, "egy csüggedt seggből nem jön vidám fing".) Ezt elkerülendő vöröset kell magunkba emelni, lehetőleg Saint-Emilion vagy Haut-Médoc áldott lankáiról.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.