tévésmaci - A sün dörög: a gyalázatra még ráérünk

  • .
  • 2007. április 12.

Trafik

1962 szilveszterének napján kivégezték Szöllősi György 22 éves segédmunkást. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért ítélték halálra.

1962 szilveszterének napján kivégezték Szöllősi György 22 éves segédmunkást. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért ítélték halálra. Szöllősi történetéből a kor jelentős (ám mára méltatlanul elfeledett) írója, Fejes Endre írt nagy sikerű kisregényt (a true storyt meg a "kékfényes" Szabó László osztotta meg a közzel - jóval később - 33 bíró emlékezik című munkájában). A kisregény nagy hatású tévés adaptációja is korának jelentős sikerei közé tartozott, ami elsősorban a főszerepet alakító Harsányi Gábornak volt köszönhető. A proletár hősök megformálójaként (Fiúk a térről, Egy óra múlva itt vagyok) akkoriban roppant divatos színész kétségkívül pályája egyik legizgalmasabb alakítását produkálta a "görög diplomat" hálás szerepében.

A történet klasszikus pesti prolisztori; villámgyorsan vált a nemzeti folklór részévé. A csóró vasgyári segédmunkás fizetésnapok után ideig-óráig Viktor Edman görög diplomatának adja ki magát, s így szédíti a tyúkokat. Viktor meséje bár több sebből vérzik, a meghódítani kívánt nők mégis hisznek neki. Nem tűnik fel a fényesre vasalt sötétkék öltöny, nem tűnik fel a szinte sütő műveletlenség, nem tűnik fel semmi: a hit hegyeket mozgat meg. A szegényszag a legkevésbé észrevehető a kor Magyarországán. De még ha fel is tűnik, egy-két lehetőséget minden nő ad neki, Viktor olyan, mint a lottó, szinte semmi valószínűsége, hogy bejöjjön, de hátha mégis... A csóróságból, a kilátástalanságból úgyis csak a csoda rángathat ki. Voltaképpen Viktor is csak reménytelenül kergeti a csodát, odáig sem jut el, hogy választottjai ágyba menjenek vele. De mintha ő sem akarná. A csoda úgyis lehetetlen. Ám a leggrandiózusabb szélhámosság sem tart örökké, ez a piti meg különösen hamar lelepleződik. És akkor már nincs visszaút még a kitartó nyomorba sem, előkerül a borotva...

A csontsovány, kistermetű Harsányi már csak egy kidülledt szempár, tébolyodott tekintet, s nem marad más, csak tetézni egyetlen tulajdonát, a bűnt. I'am Viktor, I'am Viktor... - khm, ilyen a helybéli lágyszívű kritikus, mikor vissfúlthinkingben tolja... szerencsére máshol. Höhö, méghogy semmi valószínűsége annak, hogy Viktor bejöjjön? Legfeljebb a hidegről. Nekem speciel bejön - mármint a Jó estét nyár, jó estét szerelem! Ellenőrizzék feltétlenül vasárnap!

Ám addig pénteken (április 13-án) belehúzunk az éjszakába - mi! Fél tizenegykor a Dunán Suxxers - Siker mindhalálig; én ugyan meg nem mondom, mi ez, de svéd, s ami skandináv, az ajánlott. Addig dumáltam például a múltkor, míg magam is meg nem néztem A múlt nélküli embert; barátom, micsoda tánc a giccshatáron, s mindig mindennek az ellenkezője az igaz benne, heniáll! Az ezredforduló Cabiriája, lenn vagyok a hídban. A svéd mű viszont 100 perces, úgyhogy ha rajta maradunk, lekéssük 23.50-kor az m1-en kezdődő helyes kis francia krimisztikus tolerancia-tanfolyamot Vincent Cassellel (A számat figyeld!), de hát van ilyen. Szemben velünk, korán kelnek a frankomán veteránok szociális otthonában az illetékesek, és megnézik a Bolond Pierrot-t a Zone Europán reggel tíztízkor. Mindegy, az állapotuk legfeljebb még gyorsabban... ja, majd javul. Tizenötharminckor egy kis Tingli-tangli ugyanott? Ezerszer ajánlottuk már, Mike Leigh kavar egyszerre Gilberttel és Sullivannal - úgyhogy vissza is vonom az ajánlást. Tízkor is csak ezt a csatornát kell nézni (mi azért fél óra múlva húzunk a svédre): Derek Jarman Caravaggiója külön hosszas elemzést igényelne, forduljanak a helybéli lágyszívű kritikushoz - én fordultam, most cserélek borogatást.

Szombaton a leguánom csókoltat mindenkit. Én erről a Lars Von Trierről alapvetően úgy gondoltam, például az Európa című filmje (20.00: Zone mi más? Europa) kapcsán is, hogy egy álember. Ám az Idiótákat azért megnézném ötszázszor, s a Dogville is eléggé rendben van, úgyhogy kicsit meg vagyok lőve. A Fiatal és ártatlant is ajánlottuk egy csomószor - megnézték? Most megint a Filmmúzeumon megy délután hatkor. Tiszta románc este 11.20-kor az RTL Klubon? Aligha.

Vasárnap este nyolckor a Filmmúzeumon a mondott Jó estét nyár, jó estét szerelem! Háromnegyed éjfélkor a Jézus Krisztus szupersztár? Hm, egy kis nosztalgia fiú esete a Tóth Marival (anyám) a tv2-n?

Hétfőn Véres vasárnap - aha, értem (m1; 23.50).

Kedden a Zone Europán ebédre (kettő előtt öt perccel) A félelem bére - nincs új a napalm alatt! Este tíz után öt perccel a ViaSat3-on A sárkány útja: Bruce Lee ezúttal a gyermeteg lelkű néposztályok nyilvánvaló bánatára Chuck Norris nélkül (Chuck lement hídba, dettó, v. le van csukva - mint a tévém). Éjjel 1.20-kor naná, a Fekete kefe a tv2-n (miért nem reggel hatkor a János-hegyi kilátóban?).

Szerdán Ki megy a nő után? Én? A Zone Europára 21.50-kor? Én, libát?

Csütörtökön elengedem a sütőtököm. A stadion őrültjei a 4 Charlotte-tal megvan? Amikor a csávó összeköti a négy tányér spagettit? 13.20: tv2. A Zone Europán A titkos ügynök egy Hitchcock 1936-ból este tíz után tíz perccel, szerintem nem semmi. S a poén a végén: a Liliomfi! Duna; 23.00.

Volt szerencsém! Tévéjüket tapossák laposra!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.