"Tizennyolc viszkit ittam egy menetben, asszem ez rekord..." Ha a múltkor egy antialkoholista zárszavait idéztük, folytassuk most egy telivérbeli kocsmacsődör állítólagos utolsó mondatával. (Mert ne feledjük, a valódi utolsó mondatot mindig hallhatatlanul mondja el az aktuális delikvens.) A nagy walesi költő, Dylan Thomas (1914-1953) Stravinsky szerint a legnagyobb élő író volt 1952-ben, ezért is íratott volna vele operalibrettót a maga számára. Amiből persze csak a munkamegbeszélések ívét szinte megszólalásig hűen rögzítő éttermi számlák lettek - Igor egyébként mindig rendesen fizetett. És később így kiáltott fel: "Hol voltak az angyalok, akár a Broadway-félék, és mire vannak a világ mindazon megbízásai, ösztöndíjai, alapítványai, melyekhez a Dylan Thomasok soha nem férhetnek hozzá?!" De nem felejtette el "a kidudorodó fenekű és pocakú, vörös arcán az erős alkoholkonzumálás nyomait viselő" reménybeli munkatársát: 1954-ben gyönyörű gyászzenét írt emlékére.
Ez nem hangzik el a mostani csonthéten, és ráadásul elmarad a Szokolov mellett leginkább várt Piotr Anderszewski fellépése, helyette (Zeneakadémia, február 2-án, 19.30-kor) Nelson Goerner ül a zongora elé Janácek- (képünkön), Schumann-, Chopin-, Liszt-műsorral. Csak a morva mestert nem ismerjük eléggé közülük, pedig minden rokonszenvét elnyerhetné minden zenegyűlölőnek, hiszen - legalábbis a kujon Kundera kaján interpretációja szerint - szerelme ágyékán lehelte ki nemes lelkét. Zongoraszonátája az "Utca, 1905. október 1." melléknévre hallgat, ugyanis egy bajonettszúrással ekkor öltek meg egy diákot az új cseh egyetem előtti békés tüntetésen. Halál mindenütt.
"Ajvé, basszusklarinét, ne ezt a hangot, barátim" - mondta szegény piás Beethoven a Kilencedik szimfónia zárótételének elején - bevalljuk, fordításunk nem szó szerinti, noha a következő részben majd Ludwig zárszavait betű szerint idézzük, ezt megígérhetjük. Aki aktív kijózanodásra vágyik, velünk tart csütörtökön, február 8-án, amikor a Zeneakadémián 19.30-kor a magyar zene nagyjai, Keller András, Klenyán Csaba, Perényi Miklós és Várjon Dénes kamaráznak, mégpedig Bartókkal és Dvorákkal. Na, ezek se ittak a cseh- magyar barátságra. Nem is ismerték egymást, erre nem is adódott lehetőségük, mert. Igen, halál, halál mindenütt.
