"Zu spät" - nyögte állítólag kétségbeesetten Beethoven, amikor megérkezett hozzá díszládában a mainzi Schott zeneműkiadó küldeménye: egytucatnyi palack nagyszerű rajnai bor. (Hogy aztán mi lett a butéliák sorsa, arról nem találtunk feljegyzést. Csak nem Anton Schindler, a mester izgő-mozgó famulusa tette rájuk a kezét, azokat a mancsait, melyekkel később számos értékes bejegyzést tett olvashatatlanná az ágyúsüket Beethoven "beszélgetőfüzeteiben"?) Megértjük szomorú kézlegyintését, hiszen ivott a mester a Vademberhez címzett bejzliben derekasan, és sokan beszélték már életében, hogy bizonyos műveit feltehetően illuminált állapotban írta; többnyire olyanok hangoztatták ezt, akik sügérjózanul sem lettek volna képesek megírni teszem azt, az op. 110-es Asz-dúr szonáta bevezető ütemeit. Mindenesetre Alfred Brendel ezt is eljátssza 9-én a Zeneakadémián, 19.30-kor. És a másik három legnagyobb bécsit rendeli hozzá, Haydnt, Mozartot és Schubertet. Utóbbiról - megint csak állítólag, hiszen Schindler jegyezte fel - Ludwigunk a dalait tanulmányozva, azt mondta volna, hogy "ebben a Schubertben isteni szikra lakik". Lehet, ám tény, hogy nem sokat tett ennek előcsiholására: Schubertet majd az utókor fedezi föl. De ne feddjük meg Beethovent; volt neki éppen elég gondja utolsó éveiben, a haldokláson és dugóhúzáson kívül többek közt az, hogy a Kaszás Fizetőpincér felbukkanása előtt megírjon még pár művet (öt utolsó vonósnégyes, Diabelli-variációk, Missa Solemnis, 9. szimfónia - csupa apróság).
És az apróságoké a hét nagy része: 10-én (Zeneakadémia, 11 óra) Ránki Dezső és felesége, Klukon Edit, valamint szintén zongorista fiuk, Ránki Fülöp mutatja be hangszerüket, míg 11-én a Nemzeti Filharmonikusok ütőhangszeresei beszélnek és játszanak a kisdedeknek (MTA Díszterme, 11 és 15 órakor). Beethovennek nem volt gyermeke, de kései éveiben felfokozott figyelemmel fordult árván maradt unokaöccséhez, Karlhoz (képünkön); a fiú anyjával folytatott pereskedése a gyámságról nem öregbíti Lajosunk emberi hírnevét. Maga az unokaöcs némileg feszélyezve érezhette magát nagybátyja rajongó szeretetétől; ennek folyományaként mellbe lőtte magát, ám az ő végszavait nem örökítették meg. Annál kevésbé, mivel sebéből felépült, és aztán hátat fordítva a rá erőltetett zongoragyakorlásnak, huszárnak állt, hogy később - ismét állítólag - alakulata egyik legkiválóbb lovasa legyen. 1858-ban halt meg Bécsben. Öt gyermeke született.
