kulthírek

  • .
  • 2007. február 8.

Trafik

kulthírek

ERNST: VISSZA A MÛCSARNOKHOZ A gazdasági kényszer alatt és a kulturális intézményrendszer átalakításáról szóló kormányhatározat értelmében júliustól az egyébként szintén átalakuló - nonprofit szervezetté váló - Műcsarnokhoz tartozik majd a pillanatnyilag kht. formában működő Ernst Múzeum és Dorottya Galéria. Így kiállításpolitikai szempontból visszaáll a 2000 előtti helyzet. Az Ernstben jelenleg a távozott igazgató, Keserü Katalin szervezte kiállítások láthatók: Kókay Krisztina munkái, illetve a romániai Élesdi (Aleºd) Művésztelep tízéves működését A kép közvetlensége címmel bemutató tárlat, március 7-ig.

GYÁSZ A múlt héten elhunyt Budai György üzletember, filmproducer, kulturális projektek támogatója. Többek közt olyan filmek útját egyengette, mint a Macerás ügyek, a Jött 1 busz vagy a Kísértések.

95 éves korában elhunyt Gian Carlo Menotti: az Olaszországban született, majd tanulmányait az Egyesült Államokban folytató komponista első operáját (Amelia Goes to the Ball) 1938-ban mutatta be a New York-i Metropolitan. Õ írta az első, kifejezetten televízióra szánt operát: Amahl and the Night Visitors.

89 éves korában meghalt Sidney Sheldon: színházi, filmes és tévés sikerek után, ötvenéves korában kezdett könyveket írni, s került a legnagyobb bestsellerszerzők közé. 1989 után sorozatban jelentek meg fordulatos regényei magyarul is: Angyalok dühe, Ha eljön a holnap, És rátört a sötétség, Az éjszaka titkai, Mesterjátszma stb.

TOM WAITS PERELT A frankfurti bíróságon megegyezéssel ért véget Tom Waits és az Opel pere: a reklámot elvből nem vállaló énekes azért perelte be az autógyárat és a McCann Erickson reklámügynökséget, mert miután több fölkérést is visszautasított, egy reklámzenében az ő hangját és stílusát utánzó énekest alkalmaztak. Az Opel szerint nem állt szándékukban Tom Waits imitálása, de a kifogásolt zenét kivonták a forgalomból.

FESZTIVÁL A SIVATAGBAN A mali blues mestere, Ali Farka Touré emlékére rendezték meg az idei Sivatagi Fesztivált Mali északi részén, a Niger folyó mentén fekvő ősi várostól, Timbuktutól 40 kilométerre lévő szaharai oázis, Essakane közelében. A tuareg ünnepségek hagyományos eseményei (ének, tánc, teveverseny) 2001 óta immár hetedszer adták egy igazi mai zenei fesztivál hátterét. A négyezer fős közönség három estén át a hazaiakon kívül mauritániai, marokkói, spanyol, elefántcsontparti, amerikai, ír és francia zenészeket hallgathatott, köztük olyan ismert előadókat, mint Salif Keita, Habib Koité, Afel Bocoum vagy a Tinariwen.

FILMKRITIKUSOK DÍJA Lapzártánk után osztották ki a 38. Filmszemle díjait, így erről csak a jövő héten számolhatunk be, de hogy addig se teljen filmdíjas hír nélkül az idő, íme a magyar filmkritikusok ítélete a tavalyi termésről. A B. Nagy Lászlóról elnevezett díjat a Fehér tenyér elismeréseként Hajdu Szabolcs kapta, a legjobb rendezés díját a Taxidermiáért Pálfi György. Legjobb elsőfilm: Kocsis Ágnes: Friss levegő, kísérleti film: Szemző Tibor: Csoma-legendárium, kisjátékfilm: Szirmai Márton: Szalontüdő, dokumentumfilm: Litauszki János: Cérnaszálon. Rendezői és operatőri teljesítményéért Szaladják Istvánt, életművéért Herskó Jánost jutalmazták. A legjobb főszereplő díját Nyakó Júlia (Friss levegő) és megosztva Czene Csaba, Trócsányi Gergely és Marc Bischoff (Taxidermia), a legjobb epizódalakításét Stanczel Adél (Taxidermia) és Gheorghe Dinica (Fehér tenyér) vehette át. Posztumusz különdíjjal emlékeztek meg Halász Péterről, a Herminamezőért.

VILÁGZENE 2006 Szavaztak a fRoots brit világzenei magazin szakértői az elmúlt év legjobb új albumairól. Miként az elmúlt öt évben, a szavazataik alapján összeállt lista első négy helyezettje egyúttal a BBC Radio 3 március 31-én kiosztandó világzenei díjának jelöltjeit is adja, így ők - köztük a tavalyi Sziget két vendége, Lila Downs és Toumani Diabaté - sorszám nélkül szerepelnek a lista élén:

Bellowhead: Burlesque; Toumani Diabate's Symmetric Orchestra: Boulevard De L'Independance; Lila Downs: La Cantina; Ali Farka Touré: Savane

5. Tim Van Eyken: Stiffs Lovers Holymen Thieves

6-7. Maurice El Medioni Meets Roberto Rodriguez: Descarga Oriental - The New York Sessions és Moussu T e lei Jovents: Forever Polida

8-9. Nuru Kane: Sigil és Tartit: Abacabok

10-16. Natacha Atlas: Mish Maoul; Bob Dylan: Modern Times; K'naan: The Dusty Foot Philosopher; Seth Lakeman: Freedom Fields; Estrella Morente: Mujeres; Ojos de Brujo: Techari; Karine Polwart: Scribbled In Chalk.

VELENCEI BIENNÁLE: TÍMÁR & FOGARASI Amikor videózni kezdte a szocialista évtizedekben épült, s a rendszerváltás után megváltozott helyzetbe került budapesti művelődési házakat és a bennük zajló életet, az 1977-ben, Bécsben született Andreas Fogarasi még nem sejthette, hogy idén nyáron e sokórányi felvételéből készített, Kultur und Freizeit című munkáját a Velencei Biennále magyar pavilonjában felépítendő nyolc fekete dobozban vetítheti majd. A döntést a múlt héten hozta nyil-vánosságra Petrányi Zsolt, a magyar pavilonért felelős nemzeti biztos.

A tizenkét pályamű közül négyet formai okból ki kellett zárni, a fennmaradó nyolc közül pedig első ülésben egyik mellé sem állt oda a zsűri, viszont a kizártak közül egyet további megfontolásra felterjesztettek a nemzeti biztosnak. A magyar részvételt finanszírozó minisztérium nem egyezett volna bele, hogy érvénytelen pályázat nyerjen (a HVG értesülése szerint Nemes Csaba Remake című, a tavaly őszi budapesti eseményekkel foglalkozó munkája, melyet a kiírással ellentétben nem egy, hanem két kurátor, Maja és Reuben Fowkes jegyzett), így győzött második ülésben a Ludwig Múzeumban dolgozó kurátor, Tímár Katalin és Fogarasi terve.

A képzőművészeti és építészeti tanulmányokat folytatott Andreas Fogarasi tíz éve állít ki egyéni és csoportos kiállításokon Budapesten (1997: Duna Galéria: Új Stúdiósok; 2001: Műcsarnok: Szerviz; 2002: Stúdió Galéria: Gallery by Night és Kultúrapark; 2003: Ludwig Múzeum/ Moszkva tér: Gravitáció; 2004: Liget Galéria: A is der Name für ein Modell; 2005: Trafó: Reading in Absence; 2006: Trafó: How to do Things), de New Yorktól Frankfurton át Szófiáig volt már kiállítása. Velencében bemutatandó videóinstallációja - legalábbis annak egy része - most, január 13-ig volt látható a bécsi Georg Kargl Box galériában.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.