étel, hordó - ASTORIA/MIRROR

  • .
  • 2009. november 19.

Trafik

Talán már az is valamiféle - utólagosan belemagyarázott - történelmi lecke, hogy éppen 1914-ben nyílt meg a Kossuth Lajos utca és a Múzeum körút sarkán Gellér Mihály szállodája, aki egyébként a hotel nevében előző munkahelyére, a New York-i Waldorf-Astoriára emlékezett. (Gellérnek már csak azért sem nevezhette, mert mindenki összekeverte volna a Gellérttel.) Csakhogy amíg a tengerentúli intézményben sohasem alakult-ülésezett minisztertanács, és nem szállták meg forradalmárok sem, a pesti hotel már az átadása után négy évvel hasonló kalandokat élhetett át: 1918-ban nagyjából itt jött létre az első magyar köztársaság kormánya, ráadásul a számos tennivaló miatt a miniszterelnök, Károlyi Mihály be is költözött az egyik lakosztályába - hogy aztán néhány hónap múlva átadja a terepet ilyen-olyan népbiztosoknak, akik a gördülékenyebb ügyintézést könnyítendő néhány politikai foglyot is itt szállásoltak el - vélhetően szobaszerviz nélkül.
Az Astoria a második világháború idején is kénytelen volt profilt váltani, akkor a Gestapo főhadiszállásaként működött, jelentős sérüléseket viszont 1956-ban szerzett. Pár évvel később - a Duna InterContinental 1969-es megnyitásáig - a legjobb pesti szállodának mondták, 1970-ben metróállomást neveztek el róla, a Magyar Rádió pedig évtizedekig "kapcsolta a hallját", mivel napi rendszerességgel innen közvetítették a Ki nyer ma? című komolyzenei villámvetélkedőt.

Ilyen előzetes után természetesen csodára várva érkeztünk az Astoria Mirrornak nevezett éttermébe. Volt is rengeteg tükör, de ennél sokkal fontosabb, hogy a régi időkre emlékeztető klasszikus berendezést sikerült - a hagyományoktól eltérően - stílben tartani, nincsenek barmolások, olcsó megoldások. Egyszóval, pazar. A teríték is tökéletes, súlyos evőeszközök, damasztszalvéta, makulátlan abrosz. A háttérben diszkrét zeneszó, a személyzet is válogatott legénységnek tűnik, és már az étlap olvasása bizonyos ingereket gerjeszt. Ha csak egy kávét rendelnénk, akkor is elégedettek lehetnénk, mivel ekkora békességet ritkán tapasztalhatunk manapság Budapesten. Ezek után persze az lenne a meglepő, ha az ököruszályleves (850 Ft) zavaros volna. Nem az. Ráadásul hazai ízeket idéz, legfeljebb az elegáns porceláncsésze-tálalás megtévesztő: az ilyesmit - ami legalább annyira gyógyszer, mint étel - általában befőttesüvegből, a kórházi ágy szélén ülve szokás fogyasztani. Viszont a zsemlegombócos vargányapörkölthöz (2250 Ft) még hasonlót sem ettünk soha. "Vadas" íz, ám sokkal szerényebb fűszerezés, a gombócról pedig csak annyit, hogy egyszerre kemény és lágy, sós és édes, voltaképpen megmagyarázhatatlan, de annál finomabb. A tanulság: a paprikás és a pörkölt nem ugyanazt jelenti. A kacsamájat (kis adag: 2350 Ft) sem így képzeltük eddig. Különleges tányéron érkezik, és leginkább egy sütire emlékeztet, viszont a szerénynek tűnő adag éppen annyi, amennyi még jólesik, izgalmas ízesítésének köszönhetően pedig nem csak külsőségeiben számít rendhagyónak. Ehhez képest a profiterol (1570 Ft) csak hab a tortán, mivel meglepetést nem tartogat, csupán megkérdőjelezhetetlen minőséget.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.