étel, hordó - ASTORIA/MIRROR

  • .
  • 2009. november 19.

Trafik

Talán már az is valamiféle - utólagosan belemagyarázott - történelmi lecke, hogy éppen 1914-ben nyílt meg a Kossuth Lajos utca és a Múzeum körút sarkán Gellér Mihály szállodája, aki egyébként a hotel nevében előző munkahelyére, a New York-i Waldorf-Astoriára emlékezett. (Gellérnek már csak azért sem nevezhette, mert mindenki összekeverte volna a Gellérttel.) Csakhogy amíg a tengerentúli intézményben sohasem alakult-ülésezett minisztertanács, és nem szállták meg forradalmárok sem, a pesti hotel már az átadása után négy évvel hasonló kalandokat élhetett át: 1918-ban nagyjából itt jött létre az első magyar köztársaság kormánya, ráadásul a számos tennivaló miatt a miniszterelnök, Károlyi Mihály be is költözött az egyik lakosztályába - hogy aztán néhány hónap múlva átadja a terepet ilyen-olyan népbiztosoknak, akik a gördülékenyebb ügyintézést könnyítendő néhány politikai foglyot is itt szállásoltak el - vélhetően szobaszerviz nélkül.
Az Astoria a második világháború idején is kénytelen volt profilt váltani, akkor a Gestapo főhadiszállásaként működött, jelentős sérüléseket viszont 1956-ban szerzett. Pár évvel később - a Duna InterContinental 1969-es megnyitásáig - a legjobb pesti szállodának mondták, 1970-ben metróállomást neveztek el róla, a Magyar Rádió pedig évtizedekig "kapcsolta a hallját", mivel napi rendszerességgel innen közvetítették a Ki nyer ma? című komolyzenei villámvetélkedőt.

Ilyen előzetes után természetesen csodára várva érkeztünk az Astoria Mirrornak nevezett éttermébe. Volt is rengeteg tükör, de ennél sokkal fontosabb, hogy a régi időkre emlékeztető klasszikus berendezést sikerült - a hagyományoktól eltérően - stílben tartani, nincsenek barmolások, olcsó megoldások. Egyszóval, pazar. A teríték is tökéletes, súlyos evőeszközök, damasztszalvéta, makulátlan abrosz. A háttérben diszkrét zeneszó, a személyzet is válogatott legénységnek tűnik, és már az étlap olvasása bizonyos ingereket gerjeszt. Ha csak egy kávét rendelnénk, akkor is elégedettek lehetnénk, mivel ekkora békességet ritkán tapasztalhatunk manapság Budapesten. Ezek után persze az lenne a meglepő, ha az ököruszályleves (850 Ft) zavaros volna. Nem az. Ráadásul hazai ízeket idéz, legfeljebb az elegáns porceláncsésze-tálalás megtévesztő: az ilyesmit - ami legalább annyira gyógyszer, mint étel - általában befőttesüvegből, a kórházi ágy szélén ülve szokás fogyasztani. Viszont a zsemlegombócos vargányapörkölthöz (2250 Ft) még hasonlót sem ettünk soha. "Vadas" íz, ám sokkal szerényebb fűszerezés, a gombócról pedig csak annyit, hogy egyszerre kemény és lágy, sós és édes, voltaképpen megmagyarázhatatlan, de annál finomabb. A tanulság: a paprikás és a pörkölt nem ugyanazt jelenti. A kacsamájat (kis adag: 2350 Ft) sem így képzeltük eddig. Különleges tányéron érkezik, és leginkább egy sütire emlékeztet, viszont a szerénynek tűnő adag éppen annyi, amennyi még jólesik, izgalmas ízesítésének köszönhetően pedig nem csak külsőségeiben számít rendhagyónak. Ehhez képest a profiterol (1570 Ft) csak hab a tortán, mivel meglepetést nem tartogat, csupán megkérdőjelezhetetlen minőséget.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.