étel, hordó - CHAMPS PUB BUDA

  • .
  • 2007. április 12.

Trafik

A közismert konyhai filozófus, Trevor Cook-Facchetti A sportvendéglők alkonya című, az 1982-es spanyol világbajnokságra időzített művében tett állítása - "azoknak hamarosan annyi" - komoly megbotránkozást okozott megjelenése idején.

A közismert konyhai filozófus, Trevor Cook-Facchetti A sportvendéglők alkonya című, az 1982-es spanyol világbajnokságra időzített művében tett állítása - "azoknak hamarosan annyi" - komoly megbotránkozást okozott megjelenése idején. Negyedszázad elteltével viszont már senki sem vitatja, hogy a szerző látnoknak bizonyult. A sportvendéglőknek tényleg "annyi", legtöbbjük kocsmává züllött (vagy épp nemesedett), az ételválaszték pedig a vagdaltas zsemlére, ropira, jégkrémre korlátozódik, ha egyáltalán. Ahogy a szerző fogalmaz: "only toothbreaker shits", és ez akkor is igaz, ha informátoraink szerint bizonyos helyeken még mindig zseniális babgulyásokat, resztelt májakat, pacalokat mérnek.

Azt persze Cook-Facchetti sem gondolhatta, hogy a klasszikusok alkonyával új intézménytípus veszi át a stafétát, az ún. sportpub, ahol az idők szavának megfelelően a televíziós közvetítések kovácsolnak közösséget. Persze korábban is létezett ilyesmi, a leginkább kézen- (vagy árokban) fekvő megoldást emlegetve: ha egy falusi kocsmából hiányzik a dexion-salgó állványra helyezett Nárcisz típusú televíziókészülék, akkor az már nem is falusi kocsma. Hogy mi a különbség? Nos, egy sportpubban sokkal több, és bizonyosan nem Nárcisz típusú készülék található, de ennél fontosabb, hogy míg a falusi csehóban azért nézik a tévét, mert isznak, a sportpubban azért isznak (és esznek), mert nézik a tévét.

A koncepció sikerére ékes bizonyíték, hogy a Dohány utcai Champs Pubnak a közelmúltban testvérintézete létesült a Margit körútból nyíló Erőd utcában. A szagtalan, tágas pince minden tekintetben - ragyogó bárpult, tágas bokszok, masszív faasztalokkal és piros bőrülésekkel - a korszerű söröző benyomását kelti. A dekorációk java természetesen sportvonatkozású relikvia, ám a döntő látványosságot mégis a falakon elhelyezett LCD-televíziók serege jelenti. Tíznél elunjuk a számlálást, különben is csak a vakszerencsének köszönhetjük, hogy akad hely ezen a szép, keddi BL-napon, amikor a Milan a Bayernnel, az Eindhoven pedig a Liverpoollal csap össze. Egyszerre mindkét meccset nézhetnénk, de ennél sokkal érdekesebbnek tűnik a közönség tanulmányozása, eddig ugyanis azt hittük, hogy a tévé előtt sörözgető, góloknál őrjöngő férfitársaság csak a reklámokban létezik. Megfigyelésükre bőven van időnk, mert hiába kedves a Barcelona-mezbe öltözött felszolgáló hölgy, nem különösebben izgalmas tökmagos sajtkrémlevesünk (790 Ft) után a zöld tésztás és spárgás fogas (2190 Ft) és a tenger gyümölcseivel ékesített spagetti (1890 Ft) majd' egy óra múlva érkezik. Türelmünk fogytán, de amikor meglátjuk a két méretes adagot, minden gondunk elszáll. A tészta pontosan olyan, amilyennek a nagykönyvben meg van írva, ráadásul a hazai gyakorlattal ellentétben bőségesen meghintették rákkal, polippal, tintahallal, kagylóval. Mégis mindez csupán szolid ízelítő a fogashoz képest, ami bármelyik jelentős halászcsárdában a konyhafőnök ajánlata lehetne. És ezzel a szálkák összefutnak, hiszen ilyesmit utoljára az Április 4. Gépgyár kisvendéglő halászléjéről állítottunk. Épp negyedszázada.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.