Persze nem árt egy kis meglepetést okozni. Amikor úgy tizenöt évvel ezelőtt a Wesselényi utcában megnyílt a Kék Rózsa, még Hegedűs Belló volt az etalon a hazai vendéglátásban. Az újdonsült tulajok szinte kizárólag puccos pénzmosodákban, Patyomkin-restaurantokban gondolkodtak, a McDonald's lenyomta a lordok házát, a kisvendéglők helyére bankok települtek. A Kék Rózsa igazából semmi különöset nem vállalt - szerény vendéglátást, tisztességes áron -, és mivel az akkori körülmények között ezt könnyedén tudta teljesíteni, óriási sikert aratott. "Legendáját" még inkább táplálta, hogy a Lonely Planet Budapestről szóló kötete is ezt az éttermet ajánlotta külföldi, pórul járni nem kívánó turisták figyelmébe.
Természetesen Ten Years After dübörög az mp3-lejátszónkban a vasárnapi ebédidőben, de amint belépünk az ajtón és arcunkba csap az a döbbenetes ételszag, ami a Kék Rózsához korábban is ugyanúgy hozzátartozott, mint a névadóhoz a tövis, úgy véljük, illőbb lett volna, ha kazettás magnót hozunk. De nemcsak a levegő "páratartalma", más egyéb sem változott! Szerény berendezés, a falon utánnyomott régi plakátok, olcsó bútor, szerény teríték. Mintha a felszolgáló hölgyeken sem fogott volna az idő, mintha évtizede is ugyanők lettek volna, ugyanennyi idősen, ami persze képtelenség, de ha nem látnánk az étlapon az árakat, akkor az egészet képtelenségnek fognánk fel. De azt is, hogy alig kapunk helyet. Vajon hogy tudott ez a vitatható minőségű állandóság ennyire megcsontosodni?
Biztosan nem a konyha miatt. A francia hagymalevesből, rántott camembert-ből és Gundel-palacsintából álló vegetáriánus menüvel (1900 Ft) nemcsak az a baj, hogy egy igazi vegánál kicsapná a biztosítékot; olyan érzésünk támad, hogy ennél már csak a börtönkoszt lehet unalmasabb. Egyetlen emlékezetes íz, egyetlen figyelemre méltó falat nincs a három fogásban, legszívesebben ásítanánk, ha nem félnénk, hogy torkunkon akad egy darabka smirgliszerű panír. Igaz, hogy az ún. Kék Rózsa menü (3800 Ft) maceszgombóclevese jó meleg, és a gombóc is kellemes, ám a roston sült libamáj krumplipürével és rántott hagymakarikával megint csak komoly félreértés. A krumpli száraz, a hagyma olajfaló, a máj bizonyos részei - különösen a szélek - pedig Csoszogit, az öreg susztert juttatják eszünkbe. A meggyes, diós, habos Kék Rózsa-palacsintáról azt mondanánk, szódával elmegy, csakhogy mi szénsavmentes vizet rendeltünk.
Ám mégis az a legszomorúbb, hogy alapvetően nincs ezekkel az ételekkel semmi baj. Hozzák a magyar átlagot, vagyis fájdalmat nem okoznak, jól lehet velük lakni, a vendég elégedetten távozik. Sajnáljuk, hogy a Kék Rózsában sem jutottak ennél többre a hosszú évek alatt.
