étel, hordó - KIS TIROL

  • .
  • 2011. augusztus 11.

Trafik

Régóta tudjuk, hogy a XVI. kerület bizonyos részein az egy négyzetméterre jutó székely kapuk száma az erdélyi átlagnál is magasabb, de mivel e kertvárosi környezetben már bevettünk egy pagodát (Étel, hordó - Édenkert, Magyar Narancs, 2009.
augusztus 27.), azt hittük, mindenen túl vagyunk. Hát nem. A meglepő vietnami étteremtől csak néhány buszmegállóra (a pontos cím: XVI., Batthyány utca 73.) ugyanis luxushüttén akad meg a szemünk - annyira élethű, hogy csőlátás (és havazás) esetén nem lepne meg, ha a BKV-busz helyett seilbahn futna be.

Tisztán látszik, hogy a Kis Tirol épületét nem a Potemkin Bt. szakemberei építették. Minőségi létesítménnyel van dolgunk, pedig a cél csupán egy "vérbeli alpesi" étterem kivitelezése volt Árpádföldön. Szerencsénkre a felszolgálók nem zergetollas kiskalapban, goiser varrott bakancsban, lódenben vagy éppenséggel dirndliben végzik a munkájukat, mégis igen autentikusnak tűnik a fából faragott belső, a nem túlságosan hivalkodó dekoráció. Igaz ugyan, hogy e tekintetben mindent elnyom a vetítővászon és az épp aktuális sportközvetítés, de az igen tágas teremben nem érezzük magunkat sarokba szorítva.

A felszolgálás korrekt, a választék kielégítő, az óra természetesen a csülök körül forog. Az étlapon szereplő spárgakrémleves hiánycikk, amit a primőrök iránti elkötelezettséggel magyarázunk, bár az ún. bajor májgombóclevessel (650 Ft) enélkül is maradéktalanul elégedettek lehetünk: az ígért "házi" töltelék valóban pompás. Miként a nürnbergi grillkolbász (1980 Ft) is, amit tepsis krumplival és káposztával szolgálnak fel. Ezek külön-külön is örömforrásként csobognának, így együtt szinte a boldogság Niagara-vízesése, de falatozásunk mégis a Tiroler G'röstlnek nevezett tétellel (2500 Ft) jut a zenitre. A kissé fagyos júliusban tökéletes élményanyagnak bizonyulnak a zsírban ázó kolbász- és csülökdarabkák és a pompás burgonya. Kár, hogy a házi készítésű madártej (500 Ft) inkább csak egy hazai gyártású svájcisapkával koronázza meg kalandunkat.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.