étel, hordó - KISKAKUKK

  • .
  • 2007. február 1.

Trafik

A Pozsonyi úti étterem olyan pesti legenda, amelynek dicsőséges múltját emlegetve a nyugállományú katonatiszt éppúgy könnyekkel küszködik, mint a vihar sújtotta táncdalénekes.

A Pozsonyi úti étterem olyan pesti legenda, amelynek dicsőséges múltját emlegetve a nyugállományú katonatiszt éppúgy könnyekkel küszködik, mint a vihar sújtotta táncdalénekes. Mindez persze semmit sem jelent. Nyakunk rá, ha előkapnánk mondjuk egy 1971-es közületi telefonkönyvet, és felsorolnánk a benne fellelhető összes budapesti éttermet, legalább a kétharmaduk nevének hallatán hasonló érzések kerítenék hatalmukba a hatvan fölött járó közönség még élő tagjait. És vajon hányszor sóhajtanának fel a következő szavak kíséretében: "Milyen kár, hogy megszűnt, pedig milyen jó kis hely volt!"

Isten őrizz, hogy számolni kezdjünk, különben sincs nálunk archív telefonkönyv. Legyen elég annyi, hogy a Kiskakukk nem szűnt meg, bár abban egészen biztosak lehetünk, hogy "akkoriban" nem ilyen volt. Pontosabban: nem lehetett ilyen. Noha felvételünkön a régi, egészen elképesztő neontábla roncsait láthatják, odabent már szó sincs törmelékről, kimondottan elegáns, de cseppet sem zavarba ejtő, polgári miliő fogad. Kárpitozott székek, masszív asztalok, a falon gobelin, és persze egy működő kakukkos óra, igaz, tíz percet siet. Ráadásul "könyvtár" is, bár az egyébként nívós kötetek láttán arra gondolunk, lehet, hogy ezek harminc évvel ezelőttről maradtak itt, mivel alig találunk olyat, amit 1980 után jelent volna meg.

A két felszolgálót nyugodtan elvihetnék szemléltető eszköznek egy magyar vendéglátás-tör-téneti kurzusra, amikor a II. világháború előtti "vendéglői aranykorhoz" érnek a tananyaggal. Az egyik testes, sűrű bajszú, a másik sápadt, sovány, kopaszodó. Íme, két klasszikus magyar pincér, akiknek nemcsak öltözéke - bordó mellény és kötény, fehér ing, fekete nadrág -, de a modora is kifogástalan, akiket valóban főurazhatunk.

A választék és a legkevésbé sem csillagászati árak láttán már-már gyanakodni kezdünk, hogy csak álmodjuk az egészet. Persze amikor a rendeléstől számított harminc másodpercen belül megérkezik a lazackrém- (550 Ft) és a magyaros gombaleves (400 Ft), feltételezzük valamilyen technikai gyorsító igénybevételét, ám mindkettő épp olyan meleg és annyira sűrű, amennyire lennie kell. A gomba arányosan fűszerezett, "magyarságát" természetesen pirospaprikával bizonyítja, de szó sincs beva-dulásról. A lazackrém igazi meglepetés, állaga, sőt ízesítése is a halászlét juttatja eszünkbe, mégis lazac marad, és ettől módfelett pikánssá válik.

De még ennél is pikánsabb a cukkinis lepény (1450 Ft), ami inkább tócsni, ám azzal, hogy a szakács beütötte zölddel, szinte légiessé vált. Hogy mégse szálljunk el nagyon, arról a grillezett zöldségek - pritamin, paradicsom, lila hagyma, uborka - gondoskodnak, a legmarkánsabb "homokzsák" azonban a padlizsán, ami a következőkben főszereplővé lép elő mozzarellába zárva, jázminos rizzsel (1750 Ft), annak bizonyításául, hogy a Kiskakukkba a vegák is bátran elmerészkedhetnek. És mindenki más mellett a vizek szerelmesei is. A túrós csuszás harcsapaprikás (2400 Ft) után annyira belelkesülünk, hogy legszívesebben keresnénk egy nyugodt stéget, ahol horgászbottal kezünkben, "sportolóként" pihennénk ki a lakoma fáradalmait. De az időjárásra tekintettel inkább maradunk, és az addig csak a nagymama konyhájából ismert alma köntösben (500 Ft) mellett döntünk. A nagyi úgy nevezte: "alma pongyolában", ami kicsit közönségesebben hangzik, de végül is érthető, ő csak fahéjat szórt rá, eszébe nem jutott volna, hogy fagylaltgombóccal vagy kivivel gazdagítsa. Hiába, neki is voltak hibái.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.