Ami a környezetet illeti, meglepetésünkre szolgált, hogy a XI. kerület ipari övezetében, a Fehérvári út és a Szerémi út között - a pontos cím: Temesvári utca 3. -, ahol civil háztartásoknak nemigen találjuk nyomát, tipikus lakossági kisvendéglő működik. Igaz, vasárnap zárva, szombaton meg mindent fél áron adnak, ám megjelenésében még így is igencsak távol áll azoktól a helyektől, ahová csak kiugrik ebédszünetkor a dolgozó. Azért ne gondoljanak kispolgári miliőre, a Lánglovag helyén eredetileg talán raktár lehetett, amit gondos kezek alakítottak át emberi tartózkodásra alkalmassá. A hangulatot a fehérre festett épület homlokzatára fújt gázalárcos (XXI. századi?) tűzoltó arcképével, illetve a bejárat fölött díszelgő sisakkal (XIX. század?) igyekeztek feldobni, odabent viszont a szocializmus időszakából való egyenruhák keverednek olyan kortárs festményekkel, amilyeneket külvárosi plázák földszintjén árulnak, közvetlenül az elemcserélő órás és fülbelövő ékszerész mellett.
A kiszolgálás példás, a választék bőséges, különlegességeket nem nagyon találunk, de a fokhagymakrém sajtos ropogóssal (330 Ft) igazán jó rajt egy ilyen pályán. És persze örömünkre szolgál az őszinteség is. Miután a bécsi szeletre (1850 Ft) esik a választásunk, a pincér közli, hogy sertésszűzből készült, ami valóban korrekt eljárás, bár talán egyszerűbb volna az egyébként hatalmas, ám nem különösebben emlékezetes étket mondjuk rántott pecsenyének nevezni. Noha fellelhetők olyan, speciálisnak tűnő darabok is, mint a tűzoltó borzas vagy lánglovag csülök, nekünk inkább az igen nagy bátorságra valló borókás, vörösboros szarvaspörköltre (1890 Ft) esik a választásunk szalonnás dödölével, és - láss csodát! - nem bánjuk meg. Ha mindezt egy erdei lakban, kandallótűz mellett szolgálnák fel, maga lenne a megtestesült téli románc, így csupán egy finom ebéd. És nem csak ezen a szinten.
