étel, hordó - NOIR ET L'OR

  • .
  • 2009. augusztus 6.

Trafik

A Király utca és a Holló utca sarka hosszú ideig török uralom alatt állt, ám miután Budapestet elárasztották a kebabbüfék, az ún. elit isztambuli vonalnak - melynek az itteni étterem volt talán a legismertebb képviselője - befellegzett.
Talán logikusabb lett volna, ha itt is egy olcsóbb árfekvésű, félcsillagos falatozó nyílik, ám - ahogy a helyiek mondották - lett egy puccos étterem, hogy a baklavás kilencvenes éveket végképp eltörölje. A névadásból sznobságra, nagyképűsködésre következtettünk, bár az is igaz, hogy "fekete és arany"-nak inkább bányásztelepüléseken volt szokás nevezni az előkelő vendéglőt - úgy harminc évvel ezelőtt.

Egy különösen fülledt csütörtök este indultunk meglesni, ám az elviselhetetlen időjárási körülmények miatt szó sem lehetett "kiülésről": a Király utcára ragasztott terasz alatt a késői időpont ellenére is szinte olvadt az aszfalt. Sajnos odabent sem jártunk sokkal jobban. Noha a Noir et l'or berendezését illetően a legfinnyásabbak sem mondhatnának semmi rosszat, a légkondicionálás hiánya (vagy mellőzése) lehetetlenné tette a belsőépítészeti műélvezetet. Úgy tűnt, a felszolgáló megszokhatta a szaunajelleget, kifogástalanul végezte munkáját, néhány pillanatra még az is elhittük, hogy örömére szolgál a velünk való foglalatosság. A választékra sem volt panaszunk. Mediterrán és magyar fogások sorakoztak az étlapon, éppen annyi, amennyit egy ekkora étterem még vállalhat. A parmezánhabos cukorborsókrém-leves (890 Ft) Budapesten különlegességnek mondható, a konyhafőnök tojásos galuskája (1800 Ft) dettó. Akár hiszik, akár nem, a galuskát úgyszólván a házi koszt szintjén készítették el, és még igazi fejes salátát is sikerült találni mellé. Ami a Noir et l'or specialitásait illeti, már nem voltunk ennyire elégedettek, de lehet, hogy csak mellényúltunk. Noha csodaszép a tálalás, és érezni az igyekezetet is, a csúcspontnak szánt grillezett naphalfilé (3290 Ft) nem okozott akkora élményt, mint a pofonegyszerű házi kedvenc. Egyáltalán nem volt rossz, feltehetően kíméltük is az egészségünket, de még annál is hamarabb merült feledésbe, mint az egykori török étterem.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.