kulthírek

  • Narancs
  • 2006. április 6.

Trafik

kulthírek

POSZT 2006 Kialakult a hatodik Pécsi Országos Színházi Találkozó programja: a június 8-17. között bemutatandó előadásokat Márton András színművész választotta ki 140 hazai és határon túli produkció megtekintése után. A versenyprogramban két kaposvári (Veszett fejsze; Tűzoltó), egy-egy székesfehérvári (Csongor és Tünde), miskolci (Agyő, Európa, Európa, agyő), pécsi (A Gézagyerek), kolozsvári (Woyzeck), nyíregyházi (Esztrád sokk) előadás mellett a fővárosi társulatokat az Örkény (Nő a múltból), a Katona (Troilus és Cressida), az Új (Közeleg az idő), a Bárka/Maladype (Empedoklész), a Budapesti Kamara (Médeia), Pintér Béláék (Anyám orra), valamint a Krétakör/Thália (Peer Gynt) képviseli.

DÍJ Folytatja nemzetközi sikerszériáját Kenyeres Bálint rövidfilmje: a Before Dawn ezúttal a Signes de Nuit elnevezésű párizsi fesztivál fődíját nyerte el a 23 ország 100 alkotása alkotta mezőnyben. A következő állomások: Milánó, Syracuse (USA) és Espinho (Portugália).

GYÁSZ 89 éves korában elhunyt Richard Fleischer: az amerikai rendező nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Tony Curtis főszereplésével forgatott A bostoni fojtogató, a Charles Bronsonnal készített Mr. Majestyk vagy a Conan, The Destroyer, Arnold Schwarzeneggerrel és Grace Jonesszal. Utolsó filmjét (Call From Space) 1989-ben forgatta.

54 éves korában szívelégtelenség következtében elhunyt Balkay Géza: 1978-tól, a főiskola elvégzése után Kaposváron, a Nemzetiben, majd - pályája talán legsikeresebb szakaszában - 1982 és 1993 között a fővárosi Katona József Színházban dolgozott, ezután Szolnokon, majd szabadúszóként, végül pedig az R.S.9. tagjaként. A filmvásznon olyan alkotások őrzik alakját, mint a Boldogtalan kalap, A tanítványok, az Eldorádó és a Meteo.

BRITNEY, A SZOBOR "Ritkaság a mai hírnévkultúrában, hogy egy Britneyhez hasonlóan ifjú szupersztárnak gyereke legyen" - tisztelgett Britney Spears előtt Lincoln Capla, a brooklyni Capla Kesting Fine Art Gallery egyik tulajdonosa annak apropóján, hogy már az április 7-i megnyitó előtt vihart kavart Daniel Edwards szobra. A Monument to Pro-Life: The Birth of Sean Preston című alkotáson Britney Spears látható életnagyságban, amint épp életet ad a kisfiának, Sean Prestonnak. Az énekesnő egy medvebőr szőnyegen térdepel meztelenül, ami nyilvánvaló utalás szexis klipjeire és poszterjeire, itt azonban a szülés aktusának élethű ábrázolását szolgálja - olyannyira, hogy a hátsó nézetben fel is tűnik a baba feje. Daniel Edwards közleménye szerint "Spears inspirációval szolgál mindazoknak, akik a megfelelő döntésért küzdenek". Miközben a szobrász az abortusz elleni mozgalom mellett foglalt állást, alkotásának naturalizmusa túl erősnek bizonyult a mozgalmárok egy részének - a választás jogáért kampányolók viszont a mű abortuszellenes üzenetét kritizálják. A kiállítás április 23-ig tart nyitva, de aki véletle-nül épp nem jár addig New York-ban, az megnézheti otthonról is: www.caplakesting.com. A szobrot köztérre szánják, de hogy hol állítanák fel, az még a jövő zenéje.

MICHELANGELO REKORDJA Már elővételben rekordot döntött a Michelangelo Drawings: Closer to the Master című kiállítás, mely a napokban nyílt meg a londoni British Museumban: több mint tízezren vettek előre jegyet, háromszor annyian, mint az elővételi rekordot tartó, tavalyi perzsa kiállításra. A kilencven rajzot bemutató kiállítás kurátora, Hugo Chapman szerint Michelangelo gyűlölte volna ezt a tárlatot, mert csak arra vágyott, hogy kész alkotásait csodálják, s nem akarta, hogy a munkafolyamat részleteit megismerjék, sok vázlatát meg is semmisítette - ma viszont épp ezek a rajzok segítenek jobban megérteni a művész zsenialitását. A British Museum, az oxfordi Ashmolean Museum és a harlemi Teyler Museum gyűjteményéből összeállított kiállítás június 25-ig tart nyitva. Illusztrációnk Az utolsó ítélet egyik vázlatlapja, középen egy repülő angyalfigura tanulmányával 1534-36-ból.

A KÉT LINDENBERG Első ízben szerepel közös kiállításon Berlinben a két Lindenberg fivér: a Checkpoint Charlie közelében, április 30-ig látható Lindenberg + Lindenberg című kiállításon külön teremben mutatja be festményeit Erich, a 67 éves festőművész és Udo, az 59 éves rocksztár. Erich nonfiguratív, monokróm vásznai Mark Rothko képeire emlékeztetnek, Udo vegyes technikát használó karikaturisztikus rajzai, vízfestményei, kollázsai számos esetben saját karrierjére és annak politikai vonatkozásaira reflektálnak. Itt látható egyik képe a hajdan fallal kettévágott Berlin keleti felének egyik városrészére utaló slágerét idézi (Sonderzug nach Pankow), a másik pedig abból a sorozatból való, melyen a róla szóló Stasi-jelentésekből csinált képeket. Udo Lindenberg, aki annak idején Erich Honeckert, az NDK kommunista pártja vezetőjét is megajándékozta egy elektromos gitárral (az ezt megörökítő fotó most egy kollázs része), öt éve kapta meg a róla szóló titkosszolgálati aktákat - a DPA hírügynökség által idézett szavai szerint egy méter magas papírhalmot. A kiállítást a Galerie Seitz & Partner és a Galerie Tammen szervezte (www.galerie-seitz.de; www.galerie-tammen.de).

BONO ÉS BERLUSCONI Címlapon közölte a Corriere della Sera azt a levelet, melyet Bono küldött Silvio Berlusconinak: az énekes neheztelésének adott hangot, amiért a Forza Italia színes, 160 oldalas és az olasz háztartások millióinak postázott választási magazinjában a Bono fotóját kísérő felirat szerint az ír rocksztár hálás a miniszterelnöknek, amiért az olasz kormány lépéseket tesz a világ szegény országainak érdekében. Bono, aki e célért kampányolt a G8 államok vezetőinél, udvarias szavakkal, de számon kéri Berlusconin az ígértnél kisebb, ráadásul késlekedő olasz hozzájárulást. Az olasz kormány válasza szerint tartani fogják magukat felajánlásukhoz.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.