kulthírek

  • Narancs
  • 2006. április 13.

Trafik

kulthírek

KÍNÁBAN A STONES Sanghajban adta pályafutása első kínai koncertjét a Rolling Stones: kétórás műsorukban nem szerepelt az az öt szám, amelyek elhagyására kérték őket. Hírügynökségi jelentések szerint a Brown Sugar, a Honky Tonk Women, a Beast of Burden, a Let's Spend the Night Together és a Rough Justice esett áldozatul a cenzúrának. Sajtótájékoztatóján ezzel és a magas jegyárakkal kapcsolatban Mick Jagger örömét fejezte ki, hogy a kulturális minisztérium őrködik a külföldről hazatért bankárok és barátnőik erkölcsei felett.

TITANIC A nemzetközi zsűri döntése értelmében az orosz Ilja Krzsanovszkij filmje, a 4 nyerte a Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztivál első ízben kiosztott, nyolcezer euróval dotált Hullámtörők-díját, Görömbei Luca iparművész munkáját, a közönség kedvencének pedig az amerikai Miranda July alkotása, a Te meg én és minden ismerősünk bizonyult.

KAMERA HUNGÁRIA A TV 2 Megasztárjának végső döntőadása nyerte az élő, szórakoztató műsorok kategóriájának díját a Kamera Hungária televíziós versenyen, a csatorna másik produkciója, az Áll az alku pedig a legkedveltebb műsor, vezetője, Gundel Takács Gábor a legkedveltebb tévészemélyiség közönségdíját kapta. Alkotóközösségként vehetett át díjat az RTL Klub XXI. század című műsorának szerkesztősége. Tematikus magazin, illetve műsorarculat kategóriában két díjjal jutalmazták a Magyar Televízióban futó Dob + Basszust, melynek szerkesztője, Lévai Balázs az interjúkategóriát is megnyerte a Bestseller Esterházy Pétert bemutató adásával. Az összes díjazott a www.mediahungaria.hu honlapon található.

DAN BROWN TISZTA Egy londoni bíróság fölmentette a szerzői jogsértés vádja alól Dan Brownt és kiadóját, a Random House-t: a Da Vinci-kód szerzőjét Michael Baigent és Richard Leigh vádolta meg azzal, hogy 1982-ben publikált The Holy Blood and the Holy Grail című történelmi kötetük alapján született az utóbbi évek egyik legnagyobb bestsellere. A Da Vinci-kód eddig 40 millió fölötti példányszámban kelt el, filmváltozatának premierje májusra várható.

TÛZRAKTÉR Régi helyén, az egykori orvosi műszergyár épületében (IX., Tűzoltó u. 54-56.), de új néven, a 2005 tavaszától tavaly októberig használt Tűzraktár helyett immár Tűzraktérként, egy ingyenes bulival nyílt meg a város egyik feljövőben lévő kulturális találkahelye. Miként az honlapjukon (www.tuzrakter.hu) olvasható, "a Tűzraktér kollektívájában számos művészeti ág és kreatív iparág képviselteti magát, ezek együttműködése során sajátosan új, intermediális művészeti formák jönnek létre. A Tűzraktér művészeti ágának résztvevői táncművészek, színházi csoportok, zenészek, képzőművészek, építészek, designerek. A médiaágat egy rádió, egy folyóirat, zenei stúdió, mozi és médialabor képviseli. A kutatórészleg a kortárs városi kultúrák kutatásával foglalkozik."

GYÁSZ 65 éves korában, szívroham következtében elhunyt Gene Pitney: az amerikai énekest brit turnéja közepette, cardiffi hotelszobájában, koncertje után érte a halál. A 60-as évek egyik tinibálványaként olyan slágereket énekelt, mint a 24 Hours From Tulsa vagy az Only Love Can Break The Heart, de maga is írt dalokat, a Ricky Nelson által sikerre vitt Hello Mary Lou például az ő szerzeménye. A 80-as években Marc Almond oldalán tért vissza a reflektorfénybe, amikor a Something's Gotten Hold Of My Heart listavezető lett Angliában.

BECKETT 100 ÉVE Nagyszabású eseménysorozattal ünnepli Dublin Samuel Beckett (1906-1989) születésének centenáriumát: áprilisban színielőadások, filmvetítések, kiállítások és egyéb rendezvények sokasága jelzi, hogy Írország a magáénak vallja a 20. századi abszurd irodalom egyik - franciául is alkotó - nagyságát. A látványos startról az amerikai Jenny Holzer fényshow-ja gondoskodott, kormányzati támogatással Beckett-DVD-ket kaptak az iskolák, a Nemzeti Fotóarchívumban Beckett fotográfus barátja, John Minihan felvételeit mutatják be az íróról és darabjainak előadásairól. Mindez nem volna teljes Bono nélkül: az énekes - aki megajándékozta az írót a U2 The Unforgettable Fire című 1985-ös albumával - a fesztivál nyitóestjén elmondta: rajong Beckettért, s noha nem mindig érti, még ezt a nemértést is élvezi.

ONLINE NR.1 Poptörténelmi pillanat: az amerikai Gnarls Barkley, azaz a producer Danger Mouse (sz. Brian Burton) és a hiphopművész Cee-Lo duójának Crazy című száma az első olyan dal, amely kizárólag az internetes letöltések alapján került a brit kislemezlista első helyére. Korábban csak akkor vették számításba az online eladási adatokat, ha már a boltokban is kapni lehetett a hanghordozót, az új szabály viszont már akkor is lehetővé teszi a letöltések számításba vételét, ha az internetes megjelenést követő héten kerül a lemez a boltokba. E lehetőséggel élt a rádiós reklámként népszerűvé vált és több mint harmincezerszer letöltött Crazy.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.