kulthírek

  • Narancs
  • 2006. augusztus 24.

Trafik

kulthírek

SPIKE LEE NEW ORLEANSRÓL A New Orleans Arenában, ingyenes vetítésen mutatták be Spike Lee négyórás dokumentumfilmjét a Katrina-hurrikánról, amely több mint 1300 ember halálát okozta, és tízezreket tett hajléktalanná tavaly ilyenkor: a When the Levees Broke: A Requiem in Four Acts a túlélőkkel és a mentésért felelős tisztségviselőkkel készített interjúk segítségével eleveníti fel a történteket. Douglas Brinkley történész, aki élesen bírálja a szövetségi, az állami és a helyi tisztviselők tevékenységét, az évforduló fő eseményeként méltatta az Amerikában az HBO által sugárzott filmet.

LOCARNO: A NYERTESEK A svájci Andrea Staka ex-jugoszláviai emigráns nőkről szóló alkotása, a Das Fräulein kapta a fődíjat, az Arany Leopárdot az 59. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon. A 33 éves rendezőnek ez az első nagyjátékfilmje, de egy rövidfilm (Hotel Belgrade) és egy doku (Yugodivas) után már a harmadik jugotematikájú munkája. A zsűri különdíját az amerikai Ryan Fleck Half Nelson című filmje érdemelte ki. Ha díjat nem is ítélt meg neki, de a CICAE/ ARTE zsűri külön említésre méltónak találta Szemző Tibor Az élet vendége című filmjét.

TOKAJI ZSINAGÓGA A tokaji írótáborral egy időben adták át a kulturális és konferenciaközpontként újjászületett tokaji zsinagógát: a városi tanács 1987-ben döntött az összeomlással fenyegető épület állagmegóvásáról, az épület felújításának terveit Farkas Pál készítette. A hívők hiányában hitéleti célokat már nem szolgáló zsinagóga mellett jövőre kezdik el a városi színház építését.

2500 ÉVES SZOBROK Időszámításunk előtt mintegy 500 évvel készülhetett az a két, tíz centiméteres terrakotta szobrocska, melyet az ősi Csin-birodalom fővárosának romjai között, egy kerámiaműhely feltárásakor találtak. A feltehetőleg lakásdíszként szolgáló szobrocskák régebbiek a Csin-dinasztia első császárának sírhelyét őrző, életnagyságú agyaghadsereg 1974-ben felfedezett szobrainál.

SZIGETI GYORSMÉRLEG A tavalyi rekordot beállítva idén is 385 ezren látogattak ki a Sziget Fesztiválra, s mintegy 50 millió forintos nyereséggel zárult a naponta 200 különböző programot kínáló rendezvény. 44 országból érkeztek produkciók, a legtöbben, 42-en Nagy-Britanniából - pedig a londoni repterek terrorveszély miatti lezárásának következtében a Coldcut és a Gomez ide se ért.

A rendezők közlése szerint a tavalyinál több szelektált hulladék gyűlt össze, s ennek tisztasága elérte a 90 százalékot. A legtöbb orvosi beavatkozásra bokasérülés miatt volt szükség, s csupán öt esetben került sor droggal kapcsolatos ellátásra.

Az Index értesülése szerint az egyik legjelentősebb magyarországi kiadó, a Sanoma megtiltotta, hogy a tulajdonában lévő 37 magazin, üzleti lap és internetes oldal hírt adjon a Sziget eseményeiről, mert az ő üzleti ajánlatuk ellenére nem az Exit, hanem a fesztivál hagyományos partnere, a Pesti Est készíthette el a Sziget programfüzetét.

Az építmények bontása tíz napig, a terep rendezése egy hónapig tart. Biztató jel a jövőre nézve, hogy együttműködési nyilatkozatot írt alá az Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft. és a Sziget Kulturális Szervezőiroda: e szerint a Hajógyári-sziget déli részén nagyszabású beruházást kezdő Álom Sziget garanciát vállal a fesztivál jövőjének biztosítására, s mindkét fél törekszik arra, hogy a területet a III. kerület kulturális centrumává tegye.

BRECHT-ÉVFORDULÓ Tízévi zárva tartás után a Koldusoperával nyílt meg Berlinben az art deco stílusban restaurált Admiralspalast, az 1920-30-as évek népszerű kabaré- és koncertszínháza - nem messze a mű 1928-as ősbemutatójának helyszínétől, a Theater am Schiffbauerdammtól, a mai Berliner Ensemble-tól. Bertolt Brecht (1898-1956) és Kurt Weill darabjának főszerepét, Bicska Maxit a Toten Hosen énekese (képünkön), Campino alakította, feleségét a Good-bye Lenin! című filmből ismert Katrin Sass. A Klaus Maria Brandauer rendezte előadás szeptember 24-ig fut. A premier az író halálának ötvenedik évfordulójára emlékező eseménysorozat része volt. Ennek központi helyszíne, a Berliner Ensemble augusztus 12. és szeptember 3. között összesen 76 rendezvényt - színielőadásokat, felolvasásokat, dal- és vitaesteket, filmvetítéseket és egy kiállítást - iktatott programjába. A vendégprodukciók sorában a japán, francia, olasz meghívottak mellett helyet kapott a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsótér Sándor rendezte előadása, A városok dzsungelében is. A Berlini Művészeti Akadémia az évfordulóhoz időzítve jelentette be, hogy gyűjteménye "új" Brecht-anyaggal gyarapodott: a kéziratokat - köztük a Kaukázusi krétakör eddig ismeretlen változatait, novellákat, regényötleteket, jegyzettömböket, szerződéseket, útleveleket, csekkfüzeteket, számlákat és leveleket - 1949-ben hagyta Svájcban élő barátjánál, Victor N. Cohen grafikusnál, aki 1975-ben hunyt el, de fiai csak az 1990-es évek végén ébred-tek rá, hogy a hagyaték Brecht holmijaival van tele. Mindezek hozzájárulhatnak a Brechtről kialakult kép árnyalásához.

GRASS: A VITA NEM CSITUL Továbbra is folyamatosan látnak napvilágot a vélemények Günter Grass beismeréséről, miszerint 17 éves korában, a világháború végnapjaiban a fegyveres SS-nél szolgált. A legtekintélyesebb irodalmi kritikusok egyike, Hellmuth Karasek szerint azt nem lehet a szemére vetni, hogy az SS-tagja volt, azt viszont igen, hogy hatvan éven át képes volt hazudni ezzel kapcsolatban. Ralph Giordano német-zsidó író viszont még a megkésett beismerést is nagyra értékelte, mondván, egy hiba elkövetésénél csak az a rosszabb, ha nem is néz szembe azzal az ember. Salman Rushdie szerint az SS-múlt és annak beismerése ellenére Grass ma ugyanolyan nagy író, mint néhány nappal ezelőtt. Miután fölmerült, hogy vissza kéne vonni irodalmi Nobel-díját, a stockholmi illetékesek hivatalosan közölték, hogy döntéseik megfordíthatatlanok. Mindeközben Grass memoárját már 130 ezer keménykötésű példányban megvették a német, osztrák és svájci könyvesboltok, közölte kiadója, a Steidl szóvivője, s ugyan eredetileg csak szeptembertől árusították volna, de a hatalmas érdeklődés miatt már most kapható a Beim Häuten der Zwiebel.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.