kulthírek

  • Narancs
  • 2006. augusztus 31.

Trafik

kulthírek

TEHERÁNI SZIMFONIKUSOK Első ízben, az osnabrücki orientális zenei fesztiválon szerepelt Németországban Irán egyetlen állami zenekara: a Teheráni Szimfonikusok repertoárján a klasszikusok, Mozart, Beethoven, Csajkovszkij, Brahms és mások mellett kortárs iráni szerzők is megtalálhatók, köztük a zenekart vezető Nader Mashayekhi - sőt Frank Zappa is.

GÜNTER GRASS, 3. RÉSZ Az első 150 ezer példány elkelt, így további százezret nyomnak Günter Grass memoárjából, melyben arról is beszámol, miként került 17 éves korában a fegyveres SS-be, s hogyan töltötte a világháború végső heteit. A Nobel-díjas író hatvan évet késett vallomása nyomán kezdődött vita újabb fejleményeként Lech Walesa kijelentette: elfogadja Grass önkritikus levelét, melyet szülővárosa Gdansk/ Danzig polgármesterének küldött, s immár nem várja el tőle, hogy adja vissza díszpolgári címét. Jose Saramago Nobel-díjas portugál író egy spanyol lapban megjelent interjúban álszentségnek nevezte, hogy sokan fölháborodtak Grass önvallomása miatt, s hogy új kötete reklámozásával vádolták írótársát.

LYSIPPOS MÚZEUMA Várhatóan jövőre nyílik meg Görögországban, Korinthosz közelében a klasszikus görög szobrászat egyik legnagyobb mestere, Lysippos múzeuma: eredetiben egyetlen művét sem tudják itt kiállítani, viszont másolatokat készítenek a világ számos múzeumában őrzött szobraiból. Lysippos mintegy 1500 szobrot készített, s Nagy Sándorról formázott szobrai révén alapvetően befolyásolta az uralkodóról készült más ábrázolásokat is.

LÁSZLÓ KÁROLY-GYÛJTEMÉNY Veszprémben, a felújított Dubniczay-palotában nyílt meg a László Károly gyűjteményét reprezentáló kiállítás: a Svájcban élő gyűjtő maga is részt vett a 20. századi magyar és nemzetközi művészet fontos összefüggéseit és tendenciáit bemutató tárlat összeállításában. Az állandó kiállításként szolgáló anyag ötéves letétként került Veszprémbe, miután a főváros az 1996-os, műcsarnoki kiállítás után nem tudott helyet találni a több mint tízezer darabos gyűjteménynek - igaz, ezt egyelőre Veszprém sem oldotta meg. (Interjú a gyűjtővel: Narancs, 1996. szeptember 19.)

FILMFESZTIVÁLOK, MAGYAROKKAL Összesen tíz magyar alkotás szerepelt az augusztus 26-án véget ért 12. Szarajevói Filmfesztivál programján, ahol ezekenkívül Abel Ferrara mellett Tarr Béla munkásságának szenteltek retrospektív vetítéssorozatot. A játékfilmes versenyben Mészáros Péter Kythérája szerepelt, a dokumentumfilmek között Szirmai Márton Mecsek kincse, illetve Csáki László és Pálfi Szabolcs Egerszalók című munkája. Négy magyar rövidfilmet is meghívtak: Buvári Tamás: Kivégzés; Sólyom Miklós: Ebéd; Madarász István: Előbb-utóbb; Keményffy Tamás: Szerencsés ember. Az Európai Filmdíjra jelölt rövidfilmek válogatásában vetítették Kenyeres Bálint tavaly Szarajevóban nyertes Before Dawn című alkotását, versenyen kívül pedig Kocsis Ágnes Friss levegőjét és Pálfi György Taxidermiáját.

E két utóbbi film helyet kapott a két legnagyobb kanadai filmfesztiválon is: a Friss levegő augusztus 24. és szeptember 5. között Montrealban, az első filmek mezőnyében versenyez - ugyanitt, a világmozi-szekcióban vetítik Goda Krisztina Csak szex és más semmi című komédiáját -, Torontóban pedig, szeptember 7-16. között a Taxidermia és Hajdu Szabolcs műve, a Fehér tenyér lesz jelen.

A szarajevói fődíjat, a Szarajevó Szívét - miként egy hete a locarnói Arany Leopárdot - a svájci Andrea Staka svájci-német-bosznia-hercegovinai produkciója, a Das Fräulein nyerte el; magyar film nem kapott díjat.

VILÁGÖRÖKSÉG Októberben, a frankfurti könyvvásárra jelenik meg az első tíz kötete annak a sorozatnak, amely az UNESCO és egy új-zélandi társaság együttműködésében bemutatja a Világörökség-lista helyszíneit: a fotós, filmes, tévés és számítógépes szakemberek nemzetközi csapata a könyvsorozaton kívül televíziós programok és egy internetes oldal segítségével igyekszik felhívni a figyelmet a Föld kulturális és természeti örökségének megóvására. A projekt aktualitását kiemeli az elmúlt hetek néhány eseménye is. A közel-keleti harcok idején Koichiro Matsuura, az UNESCO főtitkára nyilatkozatban figyelmeztette a feleket, hogy a harci cselekmények - természetesen az emberek mellett - számos műemléket és kulturális értéket képviselő tájegységet is veszélyeztetnek Libanonban és Izraelben. A másik eset "csak" politikai csetepaté: miután az UNESCO Világörökség Bizottságának 30. ülése Vilniusban úgy határozott, hogy a veszélyeztetett helyszínek közé sorolja az Elba drezdai völgyét, és akár törli is a Világörökség-listáról, ha jövőre megépítik az oda tervezett hidat, a városi tanács elvetette az építkezés azonnali megkezdésének indítványát, és a projekt leállítására kérte fel a polgármestert. A drezdai hídvita azóta elérte Berlint, a Bundestagot is - a történetnek aligha van még vége.

GYÁSZ 91 éves korában elhunyt Bismillah Khan: a shehnai, vagyis a klasszikus indiai oboa egyik legnagyobb mesterének halálhírére Uttar Pradesh államban egynapos gyászt hirdettek. Bismillah Khan főszerepet játszott abban, hogy korábban inkább kísérő funkcióban használt hangszere a szóló instrumentumok rangjára emelkedett. Udvari zenész családban nevelkedett, hatéves korában, nagybátyjától kezdett tanulni a hangszeren. 21 éves korában, 1937-ben már Kalkuttában szerepelt az Össz-indiai Zenei Konferencián, tíz évvel később pedig Delhiben, az ország függetlenségének ünnepén közvetlenül India első miniszterelnöke, Nehru beszéde után játszott.

IRVINE WELSH ÚJ REGÉNYE The Bedroom Secrets of the Master Chefs címmel jelentette meg legújabb regényét Irvine Welsh. A Trainspotting, az Acid House és a Pornó szerzője ezúttal középosztálybeli szereplők szürrealitásba hajló sztorijával örvendezteti meg közönségét: főhőse, az edinburghi városi tanács éttermi ellenőre, piázó, nőző huszonéves, irracionális gyűlölelet táplál új kollégája iránt, aki a szüleivel él, kedvenc sorozata a Star Trek és vasúti modelleket épít. A szürreális szálat az adja, hogy a gyűlölt fiatalember szenvedi el a másik kicsapongó életvitelével járó kellemetlenségeket, mert az valamilyen módon átvisz rá mindent, a másnaposság gyötrelmeitől a futballhuligánok ütéseiig. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó író elmondása szerint régóta fantáziált arról, hogy szívesen átruházná valakire saját másnaposságait, a regény ötlete pedig akkor kristályosodott ki benne, amikor újraolvasta a Dorian Gray arcképét, Oscar Wilde művét, melynek főhőse fiatal marad, miközben a portré megöregszik.

Figyelmébe ajánljuk