kulthírek

  • .
  • 2008. november 27.

Trafik

PRIMA JUNIOROK Tíz 30 évesnél fiatalabb újságíró vehette át a Demján Sándor által alapított Prima Primissima Díj Junior Prima Díját az idén életre hívott sajtókategóriában, köztük Szlankó Bálint, a Narancsban is rendszeresen publikáló Origo-munkatárs. A hétezer euróval járó elismerés többi kitüntetettje: Gasztonyi Dóra (MTI), Iványi Balázs (Heti Válasz), Kiss Roland (Világgazdaság), Morvai Noémi (Duna Tv), Szántó Dávid és Veiszer Alinda (MTV), Takács András és Zalán Eszter (Népszabadság, MTV), Windisch Judit (Kossuth Rádió). GYÁSZ 97 éves korában elhunyt Takáts Gyula: a Kossuth-díjas költő 1949-1971 között múzeumigazgatóként dolgozott Kaposváron.
Versei, szociográfiái és esszéi egyaránt a dunántúli tájhoz és az európai kultúra görögökig visszanyúló hagyományaihoz kötődtek, de gyermekverseket és ifjúsági regényeket is írt.

A TÜRELEM DÍJAT TEREM Francia, kanadai, brazil, dán és olasz sikerei után a spanyolországi Badalona nemzetközi fesztiválja fődíját, a Badalonai Vénuszt is megnyerte Nemes Jeles László műve, a Türelem, így melegítvén be az Európai Filmakadémia december 6-i koppenhágai gálaestjére, ahol a rövidfilm-kategória jelöltjeként várja a döntést.

MÉLTÁNYOSAN, GAMBIÁB"L Gambia - Afrika mosolygó partja címmel rendeznek kiállítást a gazdasági és kulturális kizsákmányolással szembehelyezkedő méltányos kereskedelem, a fair trade fontosságáról november 28. és december 23. között a Merlinben. Az étel-ital kóstolóval és fotókiállítással teljes programról bővebben: merlinszinhaz.hu.

WAGNER & SCHULZE Várhatóan december 1-jén jelenik meg a német elektronikus zenei nagymester, Klaus Schulze nyári loreley-i koncertjének anyaga DVD és CD formátumban; a Richard Wagner előtti monumentális tisztelgés címe stílszerűen Rheingold. A felvételen a hajdani Dead Can Dance női tagja, Lisa Gerrard is szerepel.

AXL ROSE: VISSZATÉRÉS 17 ÉV UTÁN Amikor az angol Stone Roses hat éven át várakoztatta rajongóit az 1989-es The Stone Roses és az 1995-ös Second Coming között, azt lehetett gondolni, örök rekordot állítottak fel. De Axl Rose jócskán túlszárnyalta ezt: zenekara, a Budapesten is járt Guns N' Roses a debütáló, 1987-es Appetite For Destruction után három évvel, 1991-ben egy ikerlemezt hozott ki (Use Your Illusion I és II), majd lassan elkezdődött a következő lemezen való munka véget érni nem látszó folyamata. Közben a most 46. évében járó Axl mögül kikopott a zenekar (Slash és Izzy Stradlin, a két gitáros, Matt Sorum, a dobos, Duff McKagan, a basszusos), új tagok jöttek-mentek, már megvolt az album címe, egy-egy szám nyilvánosságra is került, 2005-ig mintegy 13 millió dollárt költött rá a Geffen kiadó, de mivel még mindig nem fejezték be, bejelentették: a további költségeket Axl Rose-nak kell állnia. Így érkezett el 2008 novembere: a hivatalos megjelenés előtt pár nappal feltették az egészet a MySpace-re, a 14 szám egyikét egy videojátékkal hozták ki, míg végre fizikai valójában megjelent a CD is. 17 évvel az előző után. Becslések szerint a Guns N' Roses eddig világszerte mintegy 90 millió lemezt adott el, ami most, a Chinese Democracy jóvoltából könnyen 100 fölé mehet, bár sokak szerint ezt nem a zenekar, hanem Axl Rose produkciójaként kéne számon tartani.

MIKI EGÉR 80 ÉVE 1928. november 18-án, a New York-i Colony filmszínházban a közönség elé hajózott Miki egér, aki tehát most töltötte be 80. életévét. De persze Walt Disney fantáziájában korábban született meg, sőt első ízben a Plane Crazy című animációs filmben materializálódott. De az igazi feltűnést a zenés Steamboat Willie hozta meg számára, s ettől kezdve élvez páratlan népszerűséget. 1930-ban jelent meg először képregényként, 1932-ben Disney megkapta az Amerikai Filmakadémia különdíját Miki figurájának megalkotásáért, 1946-ban született meg az első sztereó Miki-film, a Fantasia, az 1950-es évektől pedig a The Mickey Mouse Club bevette a tévét is.

DUBAI, MAGYAROKKAL Bordos László Zsolt és Kovács Ivó 14 percen át tartó, 240 x 100 méteres fényfestményvetítése volt az egyik fő látványosság a Dubaiban létrehozott pálma formájú mesterséges szigeten álló luxusszálló, a képünkön látható, 1532 szobás Atlantis ünnepélyes megnyitásán, számos nyugati sztár és az arab világ előkelőségei jelenlétében. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett művészek 3D-animációikkal nemrég még olyan projektekben működtek közre, mint a Fiatal Írók Szövetségének 2006-os felolvasóestje a Tűzraktérben, s olyan helyeken állítottak ki, mint a New York-i Not Still Art fesztivál, az Ernst Múzeum, a Gödör, az Ateliers Pro Arts, a Jövő Háza, legutóbb pedig a Los Angeles-i Pharmaka Art Gallery.

VATIKÁN: MEGBOCSÁTÁS 42 ÉV UTÁN A White Album megjelenésének 40. évfordulóján a Vatikán hivatalos napilapja, az Osservatore Romano hosszan méltatta a Beatles munkásságát, s módot talált arra, hogy megértéssel és megbocsátással viszonyuljon John Lennon 1966-os szavaihoz. Az akkor 26 éves zenész a londoni Evening Standardnek adott interjújában saját helyzetükről, pontosabban az állítólagos lecsúszásukra vonatkozó riporteri kérdésre reflektálva azt találta mondani: épp ellenkezőleg, nem lefelé csúsznak, hanem népszerűbbek Jézusnál. Hiába lehetett ez igaz az akkori fiatalok körében, világraszóló botrány kerekedett belőle, sokan el is égették Beatles-lemezeiket. A cikk szerint ma már a Vatikán helyén értékeli a dolgot: nem volt ez más, mint egy munkásosztálybeli származású fiatalember hányaveti megjegyzése, aki megpróbálja kezelni a váratlanul nyakába szakadt sikert.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."