kulthírek

  • .
  • 2010. június 24.

Trafik

CARAVAGGIO MARADVÁNYAI Félévi vizsgálódás után az orvosi antropológiai szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy legalább 85 százalékos valószínűséggel megtalálták Caravaggio földi maradványait Az 1610-ben elhunyt festőt Porto Ercoléban temették el A Szent Erasmus-templom kriptájában talált csontok közül kiválasztották azokat, amelyek 17 században elhalálozott fiatalemberekéi lehettek, ezek közül pedig azokat, amelyek a Caravaggio idejében használt festékekben előforduló ólmot és merkúriumot tartalmaztak, végül ezek DNS-mintáit összevetették a Merisi nevet viselő férfiak DNS-ével, akik a Michelangelo Merisi néven született festő testvére leszármazottjainak mondják magukat Így jutottak el a 85 százalékos bizonyossághoz MAGYAR FILMEK KÜLFÖLDÖN Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascalját és Kenyeres Bálint rövidfilmjét, A repülés történetét bemutatják a Los Angeles-i filmfesztiválon A brüsszeli filmfesztiválon Hajdu filmje mellett Pálfi György Nem vagyok a barátod című alkotása verseng az Arany Íriszért A valenciai Cinema Jove nemzetközi fesztiválon az első filmes Nagy Viktor Oszkár Apaföldje száll versenybe DANNY BOYLE AZ OLIMPIÁRA A Gettómilliomos Oscar-díjas rendezője, Danny Boyle lesz a 2012-es londoni olimpiai játékok megnyitó ünnepségének művészeti igazgatója Mellette a szintén Oscar-díjas Stephen Daldry, Mark Fisher építész, Hamish Hamilton televíziós rendező és Catherine Ugwu, a 15 Ázsiai Játékok producere alkotja az olimpia kreatív produkciós stábjának vezetőségét BULI AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT Június 25-én az árvíz sújtotta Óbudai Hajógyári Szigeten fesztivált rendeznek SOS Magyarország! címmel: tíz szórakozóhely tízféle programot kínál, összesen ezerforintos belépőért A bevételt Felsőzsolca, Sajópetri, Edelény, Óbuda-Békásmegyer és a Magyar Vöröskereszt képviselőinek adják át, még az éjjel A program: flyerzhu/sos MOSZKVAI FILMFESZTIVÁL Több magyar vagy magyar érdekeltségű alkotás is szerepel a június 26-ig tartó, 32 Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál műsorán: Mészáros Márta műve, az Utolsó jelentés Annáról és Pejó Róbert osztrák-magyar-svájci produkciója, a Látogatás mellett Srdjan Karanovic szerb-szlovén-francia- magyar együttműködésben készült filmje, a Besa - Az adott szó a versenyprogramba, Novák András négypercese, a Separation (ez az eredeti címe) pedig a rövidfilmes programba kapott meghívást A Szent György-díjért zajló versenybe egyetlen amerikai produkciót sem válogattak be A fesztivált Claude Lelouch új filmje, a Ces amours la nyitotta, a záró estén a zsűri elnökének felkért Luc Besson új kalandfilmje, a Les aventures extraordinaires d'Adéle Blanc-Sec szórakoztatja a közönséget Bessont ezenkívül egy retrospektív sorozattal is megtisztelték, akárcsak Claude Chabrolt, Sergio Leonét és Kuroszava Akirát A dokumentumfilmek nemzetközi szekcióján kívül mutatják be Alekszandr Szokurov film-interjúsorozatát az orosz értelmiségi és politikai elit képviselőivel, sorozatot állítottak össze a szocialista avantgárdot képviselő szovjet alkotásokból, a második világháború különböző filmes ábrázolásaiból, chilei és kínai filmekből - de ezeken túl is van még jó néhány külön programsorozat a fesztivál keretén belül A Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivált első ízben 1935-ben rendezték meg, akkor Szergej Eisenstein volt a zsűri elnöke, de Sztálin alatt nem vált rendszeressé, csak az 1959-es újraindulás óta - ezért ünnepelték tavaly az 50 évfordulót, s ezért tart most a számozás 32-nél KÖNYVTÁROSOK KÖNYVE A képen látható holland Gerbrand Bakker regénye nyerte az idei IMPAC Dublin irodalmi díjat: a Boven is het stil (angol címén The Twin) egy férfiről szól, akinek ikertestvére autóbalesetben életét vesztette, ő pedig kénytelen visszatérni a családi farmra, hogy átvegye a munkáját Az IMPAC-díj százezer fonttal jár, ennek háromnegyedét a szerző, negyedét a mű angolra fordítója kapja A versenyt a dublini könyvtárak szervezik, s arra bármely nyelven írott, de angolul is kiadott regényeket nevezhetnek be társintézményeik - idén 43 ország 163 könyvtára 156 címet javasolt, közülük kialakult egy nyolc címből álló rövid lista, erről választotta ki a győztest a zsűri Gerbrand Bakker művét amszterdami, hágai, utrechti és eindhoveni könyvtárak jelölték Az 1962-ben született szerző regénye 2006-ban Hollandiában elnyerte a legkelendőbb első regény díját, amit ott Arany Kutyafülnek neveznek Magyarországot a kecskeméti Katona József Könyvtár képviselte, az általuk javasolt három kötet - Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája, Dragomán György: A fehér király és Ingo Schulze: Új életek: Enrico Türmer ifjúsága levelekben és prózában - közül a legelső felkerült a rövid listára MADRIDI FOTÓFESZTIVÁL 1998-ban rendezték meg első alkalommal a madridi PhotoEspanát, mely mostanra a világ egyik legnagyobb fotófesztiváljává nőtt: legalább 600 ezer nézőt várnak a rendezvényre, ahol 69 kiállításon 41 ország közel 400 művészének munkáit mutatják be július 25-ig A fesztivál fő témája az idő - e fogalom köré szervezték a központi kiállítást, de bemutatót rendeztek a filmekben megjelenő fotográfiának, Manhattan 1970-es években megörökített változásainak és a latin-amerikai fotó legújabb eredményeinek is A magyar részvétel Moholy-Nagy Lászlónak köszönhető, akinek több mint kétszáz alkotását mutatják be a Circulo de Bellas Artes termeiben, színes és fekete-fehér fényképein kívül festményeket, filmeket és grafikákat is (Madrid után Berlinbe és Hágába utazik az anyag) Moholy-Nagy mellett olyan művészeknek szenteltek egyéni kiállítást, mint az argentin Adriana Lestido, a kolumbiai Oscar Munoz, a spanyol Fernando Sánchez Castillo, a svájci Roman Signer, a német Jürgen Teller, vagy a tavaly elhunyt amerikai Helen Levitt . .

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.