mi a kotta? - Mintha mise történt volna

  • .
  • 2009. június 25.

Trafik

A figyelmes olvasó a megmondhatója annak, hogy zenei ajánlónk fölöttébb ritkán enged a szóvicc, e szemre oly könnyű műfaj csábításának. Hogy most mégis ilyesmire vetemedtünk, annak egyetlen mentsége, indoka és magyarázata van, ez pedig a Parsifal felbukkanása az e heti koncertprogramon, hiszen e mű két előadásával zárul a Budapesti Wagner-napok idei sorozata (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, június 26.
és 28., négy óra). Richard Wagner utolsó zenedrámája, vagy másképp szent ünnepi színjátéka (Bühnenweihfestspiel) ugyanis tudvalevőleg minden más dalműnél közelebb került a vallási szertartás, a szakrális rítus jelentés- és gesztusrendszeréhez. Úgyannyira, hogy Wagner, aki a komponálás idején kelt egyik levelében önironikusan az "egyházügyi főtanácsos" címet biggyesztette aláírásához, nyomatékosan, s immár mindennemű irónia nélkül el is különítette a Parsifalt az operairodalom profán zömétől, ekképp fogalmazván: "Lehetetlenség megengedni, hogy Parsifal - tekintettel arra, hogy cselekménye a keresztyén vallás misztériumait közvetlenül érinti - színházaink operaműsorába kerüljön." Szintén emlékezetes a zenedráma Bayreuthon kívüli előadásait több évtizeden át megakadályozó tiltás.

Nos, a megannyi Krisztus- és Buddha-motívum, a Megváltó megváltatása, a Nagypénteki varázs és a szent kehely, a Grál ("a legmélyebb értelmű szimbólum, mit valaha is, a vallás érzékelhető szellemi magjának tartalmaként kitalálhattak" - képünkön preraffaelita változatban, Dante Gabriel Rossettitől) ezúttal nem színházban kerül az áhítatos közönség elé, s a Fischer Iván vezényelte, valamint nemzetközi Wagner-specialistákat (így például a Gurnemanz szerepét éneklő Eric F. Halfvarsont) felléptető produkció alighanem most is kielégíti majd a legmagasabb igényeket. S ki tudja, Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra díszleteit és rendezését látva, talántán maga Wagner sem ismételné meg 1882-ben, pár hónappal az ősbemutatót megelőzően kifejtett véleményét, mely szerint "íme, hetvenesztendős lettem, és egyetlen oly embert sem tudnék megjelölni, ki (Parsifalra nézve) az előadásban részt vevő személyzetet... a szerintem helyes utasításokkal elláthatná."

Ezen a héten, s éppenséggel ugyancsak pénteken és vasárnap egy másik magasztos, s hozzá a vallásos érzülethez még a Parsifalnál is szorosabban kapcsolódó zenedarab is műsoron szerepel: Heinrich Schütz Máté passiója, melynek Kaposi Gergely által dirigált előadásait a Ferencvárosi Fesztivál programján lelhetjük majd (Bakáts téri templom, június 26. és 28., hét óra). A Wagnerhez hasonlóan Drezdában is működött, s Velencében szintúgy megfordult XVII. századi komponista, az első német opera, a Dafne szerzője maga is a hetvenedik életévét taposta, amikor 1655-ben a Máté passióval előállt, ám a nagy utóddal ellentétben még majd' két évtized adatott számára, míglen 87 esztendősen jobblétre szenderült. S ha már békés öregségről szólunk, hát szerepeljen itt befejezésül a sokadszorra lepapázni immár átallott Joseph Haydn e heti hangversenye, mely az évfordulós zeneszerző billentyűsmuzsikáját felvonultató rádiós sorozat keretében, hétfőn kora este (a Rádió Márványterme, június 29., hat óra) indokoltan tart majd számot érdeklődésünkre.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.