rap: Miben speciális a táncfotó?
DG: Koncz Zsuzsa kollégám fogalmazta meg a legjobban: a táncfotó sportfotózás a sötétben. A gyors mozgások miatt jó reflexek kellenek, nem árt egy kis ritmusérzék sem, és a másodperc törtrésze alatt meg kell komponálni a képet. Ehhez még hozzáadjuk azt, hogy a kortárs tánc sokszor teljesen kiszámíthatatlan. Mindez együtt vonzó a műfajban. Sosem tudod előre, mit fogsz kapni.
rap: Számos kiállításod volt már. Melyek emlékezetesek?
DG: Azok, ahol teljesen szabad kezet kapok. Ilyen volt a Bethlen Galériában 2009-ben, vagy amit tavaly csináltam a tánc világnapjára a Gödörben. A MU Színházban volt a legemlékezetesebb, ahol egy egyszerűbb performansz eredményeképpen alakult volna ki a végső installáció. Egy törés az életemben más pályára állított, amit többek között úgy fejeztem ki, hogy a megnyitón a táncosok majdnem az összes régi fényképemet apró darabokra tépték, és azzal szórták fel a kiállítótermet. Másnap jött a takarító néni, akinek senki sem szólt, és szépen rendet rakott.
rap: Mikor lesz a következő?
DT: A Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Mihályi Gábor kért fel, hogy csináljak róluk egy kiállítást, ami március tájékán nyílik majd meg a Hagyományok Házában.
rap: A Bethlen Galéria művészeti vezetője lettél, ott milyen kiállítások lesznek?
DG: Az évad második felében olyan fotósok kiállításai jönnek, akik vagy a fiatal tehetség titulussal illethetőek, vagy rövid ideje foglalkoznak táncfotóval, de meglepően gyorsan ráéreztek az ízére. Éppen most ért véget Patrus Sándor kiállítása, és február 11-én nyílik Dömölky Dánielé. Aztán lesznek márciusban Zigó-Horváth Nelliék, majd Vass Péter hosszú záridővel készült, légies táncképei áprilisban.
rap: Hogyan szórakozol?
DG: Jó tíz éve, ha az ember kulturális adrenalinbombára vágyott, akkor felült a vonatra, és Bécsben végigjárt egy sor kiállítást, majd este beült valamelyik táncelőadásra vagy koncertre. Nagy Józsefet előbb láttam ott, mint itthon, ami nonszensz. Azóta van Trafónk, MűPánk egy Ludwiggal, a Szépművészeti és a Műcsarnok is olyan kiállításokat rendez, amilyenekről régen csak álmodozni lehetett. Így már csak a buszra kell felülni vagy a villamosra. Tavaly tavasz óta tervezgetem, hogy elmegyünk végre egy Erik Sumo-koncertre. Talán idén összejön.
