rés a présen - Az írók felelősségéről - Tasnádi István drámaíró

  • .
  • 2009. november 19.

Trafik

rés a présen: Az idén nyolcadik alkalommal lesz Kortárs Drámafesztivál, november 20. és 28.
között. Több minőségedben is jelen leszel.

Tasnádi István: Úgy tudom, íróként és rendezőként leszek ott, esetleg még hozzászólok a konferencián, és lehetek irodalmi egzotikum az iskolaprogramban mint élő szerző.

rap: Miért fontos ez a szemle, hogyan válogatnak, és mit mérnek itt?

TI: Egy budapesti előadásnak egy budapesti fesztiválon nyilván nem elsősorban a helyi, hanem a nemzetközi szakmai közönséggel való találkozás jelenti a kihívást. Például szeptemberben már bemutattuk a Fédra fitnesz című darabomat a nyitrai fesztiválon, de most először az eredeti helyszínen tudják megnézni a külföldi érdeklődők, és ez nagy lehetőség, hisz erre a közegre találtuk ki, itt működik a legjobban.

rap: Kik a legfontosabb kortárs drámaírók számodra? Milyen helyzetben vagyunk drámában a nagyvilághoz képest?

TI: Nincs olyan markáns, homogén karaktere a magyar kortárs drámának, mint mondjuk a németnek, az orosznak vagy az írnek. Nálunk egymás mellett alkotó szerzők vannak, akiknek szinte kimutathatatlan a hatásuk egymásra. Egészen más nyelvet használ Háy János, mint mondjuk Forgách András vagy Térey János. Hozzám legközelebb Térey Nibelung-lakóparkja áll, ez a fajta archaizáló posztmodern stíljáték, ami talán a Fédra is.

rap: Két éve van a fesztiválon úgynevezett iskolaprogram is, miféle kezdeményezés ez?

TI: Az iskolák választanak maguknak egy-egy írót, felkészülnek egy drámájából, aztán az író kimegy az iskolába, és beszélgetnek a darabról, a színházról, a szakmáról, és hogy egyáltalán mire jó ez az egész. A Krétakörben jó néhányszor voltunk kinn iskolákban, de ott általában vagy drámatagozatos, vagy egy színházrajongó pedagógus által felkészített elitcsapattal találkoztunk, itt viszont mindkétszer olyan osztályban voltam, akiknek csak halvány elképzelésük volt a színházról. Már azon is elképedtek, hogy az író bácsi nem derékig érő ősz szakállal és járókerettel érkezett a beszélgetésre. Számomra sokkoló élmény volt, hogy a színház mennyire nem része egy átlag mai fiatal életének. Sehol nem vagyunk a nethez, a filmhez vagy egy jó koncerthez képest. Ha nem leszünk elég érdekesek, pontosak és provokatívak, a színház néhány évtizeden belül vegetáló skanzenintézmény lesz. Ez a kortárs színházcsinálók, így az írók felelőssége is.

rap: Az anyja, de mennyire így van ez, ha meg nem sértelek! Mi a következő színházi projekted?

TI: Pár hét múlva - részben a Fédra alkotóival, részben az Örkény Színház színészeivel - mutatjuk be új darabomat, a Kupidót. A történet egy szvingerklubban játszódik (és egy tavaly májusi Magyar Narancs-cikk ihlette). Ezúttal sem színházban játsszuk az előadást, hanem - a jelenlegi állás szerint - az Iparművészeti Múzeum egyik működő terében, Medici-korabeli falikárpitok között. Ezúttal sem lesz színházi világítás és egyéb teátrális hókuszpókusz. Csak a színész lesz és a szöveg. És a "talált tér".

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.