rés a présen - Medencében vízibiciklizni - Vidó Andrea kultúraszervező

  • .
  • 2010. június 17.

Trafik

rés a présen: Mikor született a Gyerek Sziget ötlete? Vidó Andrea:Majd' tíz éve, és akkor a fővárosban is támogatóra találtunk. 2003-ban kaptam meg a projektet, és a szándék, hogy igényes programokat szervezzünk, művészi produkciókat mutassunkbe, máig megmaradt.
Igyekeztünk a támogatóknál elérni, hogymásképp jelenjenek meg a rendezvényen, mint ahogy szoktak, hozzanak programokat, ne molinókban, kérdőívekben gondolkodjanak. Ezáltalában sikerült. Bocs, azért kell a szponzorokról beszélni, mert a Gyerek Sziget ingyenes, és a szponzorpénzekből tudjuk megszervezni. A T-Home nélkül nem lenne. Az ötlet nagyon bevált, évről évre egyre több a látogató, és jó visszajelzéseket kapunk.Elég macerás egyébként, mert minden hét végén építünk-bontunk.

rap: Mi szabja meg, hogy milyen programok vannak?

VA: A színpadi programokat mi válogatjuk össze, de nagyon sok színház és zenekar jelentkezik. Minden évben keressük az újat, úgyhogy koncertre, színházba járunk, de nagyon kevés színvonalaszenei produkciót találunk. A színházaknál jobb a helyzet, csak a legtöbb darabot nem lehet szabadtérre kihozni. Az egyéb programoknál meg az van, hogy sokan jelentkeznek jó dolgokkal, és hailleszkednek az elképzeléseinkhez, plusz meg tudjuk fizetni, szívesen fogadjuk.Olyan programokat keresünk, amik többet nyújtanak, mint egy ugrálóvár (persze az is kell, és van is).

rap: Tervezitek, hogy nemzetköziek lesztek?

VA: Voltak már külföldi fellépőink, de azok alapból drágábbak, az útiköltség miatt. Egyelőre nem tudjuk megfizetni.

rap: Mik az idei kiemelt programok?

VA: Június 19-én lesz Kaláka- és Szélkiáltó-koncert, 26-27-én a Víz-szigeten lehet majd medencében vízibiciklizni, a Duna Múzeum interaktív programjaiba bekapcsolódni, és közben nagyon sok mindent megtudni a vízről. Az első hét végén elmaradt, de az utolsón bepótoljuk a Mese-mese-mátka programot. Egy-egy népmesét "dolgoznak" fel a gyerekekkel. Természetes alapanyagokból születnek meg a mese szereplői és tárgyai. Lehet majd tűt keresni a szénakazalban, és kis pulykákkal barátkozni. Minden évben van egy "ügyünk" is. Idén a szegénység és társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem jegyében az Európalánta Egyesülettel együttműködve a speciális nevelési igényű gyermekeket nevelő családoknak próbálunk segítséget nyújtani, tanácsadással, fejlesztőjátékok, programok bemutatásával.

rap: A nagyok Sziget Fesztiváljára szabtok-e korhatárt? Van-e átfedés a látogatók között?

VA: Biztos vagyok benne, hogy van átfedés, de szerintem a Szigetre már csak a szülők jönnek,elég kevés gyereket hoznak ki, pedig itt is vannak gyerekprogramok a Vándor Vurstliban.A Szigeten már a kutya se nézi, hogy ki milyen programra megy be. Illetve vannak olyan sátrak, ahova csak 18 éven felüliek mehetnek, de ide sem a program, hanem a támogató miatt.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.