tévésmaci - A sül dorombül

  • .
  • 2009. február 12.

Trafik

Sztupa és Troché igyekezett minél gondosabban kiválasztani a követet, akit a Törökőrre menesztenek, hiszen létfontosságú volt, hogy vissza is jöjjön. Arról nem is beszélve, hogy ők meg bejussanak.
A ligeti kaland után logikusnak tűnt az Öreg Halhoz fordulni, de Sztupa olyat akart, aki személyében is hordozza, mintegy felmutatja azt az igen kecsegtető ajánlatot, amit a törökőrieknek, pontosabban a vezérüknek, Jakénak tenni akarnak. Erre pedig teljesen alkalmatlannak látszott a szomszéd telep főnöke, s lássuk be, az istvánmezeieknek (ahonnan az előző részben Halat megismertük) semmiféle renoméjuk nem volt Törökőrön. Kutyába se vették őket, Öreg Halat persze korrekt üzlet- és ellenfélnek tartották, mikor hogy, de egyszersmind a senkik vezérének is. Az meg ide kevés. Troché többször felvetette, hogy a legjobb mégis az lenne, ha ő maga menne, mert nála biztatóbb úgysem bír senki sem lenni, s ha ő megbiztat valakit, hát annak több sem kell. Sztupa azonban ellenállt, nem is azért, mert különösebben féltette Trochét, hanem mert az volt az előírás. Az állt a szabályzatban, hogy ne. Végül egy feltörekvő színésznő ment, egy sporttáskányi vadonatúj bankóval, tiszta pénzzel, és valami albán dalt fütyült útközben.

Albán dalok néha vannak a tévében is, próbáljuk meg, hátha épp ezen a héten is.

Pénteken este hétkor a Dunán egy 1951-es feket-fehér western kezdődik, A bosszú völgye Burt Lancasterrel. A dolgozat a fiú és a jöttment, a betolakodó családias problematikumán agyal, kevés sikerrel. Egy óra múlva ott vagyok a Filmmúzeumon, mert adják az Egészséges erotikát, s nagyon bírom, amikor Rajhona rázza a kefirt. Vagy a joghurtot.

Szombatra is ezen a csatornán hagyom a tévét, mert már délben (13.05) elkezdik az V. Henriket régi angol filmen (a hülye I. Henrik nyilván hajnalban volt). Éjjel az m1-en (23.35-kor) egy dél-afrikai próbálkozás érdemel figyelmet (tudniillik: az önökét), a Szomjas föld mondhatni vadiúj, 2008-as darab, bár 1913-ban játszódik, s egy fekete orvos a hőse - aki visszatér, brrr!

Vasárnap aztán adunk az ekrán testinek, lévén ugyanakkor ugyanott most régi (1948-as) angol Hamlet lesz (a Filmmúzeumon, 13.05-kor, na, kivel?). Este nyolckor a Joker óta kedvencem (basta, jókor szerettem meg), Heath Ledger játszik a tv2-n egy 2003-as Ned Kellyben (A törvényenkívüli), gondolom, okkal teszem fel, hogy csak jobb lesz, mint Mick Jagger volt ugyanebben a szerepben. A Dunán 22.45-kor egy derekas önismétlés Aki Kaurismäkitól a Külvárosi fények (2006). 23.35-kor egy legenda jő el az m2-re, ám én már alszok az 1962-es Harakiri alatt. A foglalkoztatási gondok e drámai röpirata, fogadok, hogy mára elvesztette minden érdekességét. Viszont az MGM-en 0,20-kor kezdődik a Vád tanúja, amit azért kéne megnéznem, mert Marlene Dietrich szerelmes volt a nagyanyámba (a Lujzi nénibe). 0.35-kor az első komcsiban lenyomott katasztrófafilm, a Pokoli torony az RTL Klubon 1974-ből? Ne má'.

Hétfőn este kilenckor megnézem az Arcokat kilencedszer a Filmmúzeumon, aztán rosszul leszek.

Kedden látjuk John Huston szánalmas kísérletét arra, hogy ellopja Fábri Zoltán Két félidő a pokolban c. filmjét, de sajna a Menekülés a győzelembe (RTL Klub; 11.25) akkor is tré, ha játszik benne Pelé (ez egy vers). 0.50-kor a tv2-n Sopsits Árpád hideg fényű önvallomása, a Torzók 2001-ből.

Szerdán a legjobb szándékkal, a legnyitottabb lélekkel sem hiszem el, hogy az m1-en 23.30-kor nyomott 2003-as Szamuráj a hét végi Harakiri folytatása lenne, inkább szerintem Ambrus Kyri folytatása. Vagy Pirié. Déli kettőkor a Filmmúzeumon lesz egy igazi Fábri-film is, pedig az lett volna az igazán nagy hecc, ha John Huston vagy valamelyik másik hollywoodi veterán a Fábián Bálint találkozása Istennel című, viszonylag kései munkáját akarja ellopni. Nincs az az isten, szerintem.

Csütörtökön nemcsak a sütőtököm kerül sorra, de a vombatom is, mert a tévében úgysem lesz semmi. A tévében sosincs semmi, minél több csatornája van az embernek, annál több a semmi. Hát ne tévézzenek a jelenlétemben!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.