rés a présen - A viszketegség

  • .
  • 2009. február 12.

Trafik

Forrai Krisztián, Popbitch - dj, újságíró, a Kollektiva csapat egyharmada rés a présen: Hogyan néz ki ma a budapesti partiszíntér, milyen irányzatok vannak? Forrai Krisztián: Ha az underground elektronikus tánczenéket nézzük, a budapesti színtér az elmúlt pár évben egyre "trendkövetőbb" a London-Berlin-Párizs viszonylathoz képest. Kialakult tábora van a minimálnak, a dubstepnek és az "újelektrónak", és a Nyugaton most nagyon pörgő fidget house is gyorsan gyökeret vert.
Persze vannak még betömetlen lyukak, mint a bassline vagy a 2step, vagy az angolszászoknál dívó bmore, a brazil baile funk, a portugál/angolai kuduro, de hát ezekhez meg kéne tanulnunk rendesen segget rázni. És én hiányolom a hangsúlyosabb breakcore jelenlétet is.

rap: Mi a Kollektiva színtere?

FK: Rave-bulikat csinálunk, mert zeneileg nem tudjuk körülírni, de nálunk kézfelrakós-ördögvillázós-headbangelős-megőrülős a hangulat. Vicces, hogy közben visszajöttek új formában a kilencvenes évek eleji angol rave zenék, amiken felnőttünk. Jó időben voltunk jó helyen, mert ott lappangott az igény erre az "újgenerációs" fiatal budapesti club kidekben, mi meg elkaptunk egy fonalat. Kis túlzással a MySpace-nek köszönhetjük a közönségünket, ott építettük ki a színterünket.

rap: Miért és hogyan kerültél bele ebbe a körbe?

FK: A miértje szerintem ugyanaz, ami mindenki másnál: a viszketegség, hogy a közönséggel megoszd, megszerettesd azokat a zenéket, amiken rajta vagy. A hogyanja pedig úgy volt, hogy én kb. 2004 óta csinálok bulikat és dj-zek, aztán 2006 körül felfigyeltem a Kollektivára, akik Székesfehérváron nyomultak, majd Budapesten kezdtek mozgolódni. Játszottam az első nagy bulijukon a Trafóban, ahol Kissy Sell Out volt a külföldi vendég, aki akkor még eléggé ismeretlen volt. Kiderült, hogy a kollektivások ugyanúgy gondolkodnak, mint én, hamarosan bevettek a csapatba.

rap: Mi vezet a meghívottak kiválasztásakor?

FK: Kezdettől az volt az elv, hogy inkább ritkábban legyenek bulik, de durranjanak nagyot. A trafós esteknél még a környező országok hasonszőrű dj-it, teamjeit hívtuk meg, nem titkoltan networking szándékkal is. Aztán kinőttük a pincét, és áttettük magunkat a Merlinbe, ahova el tudjuk hívni a legfelkapottabb arcokat is, akik sokszor arcátlanul drágák. De nem ez a fő, hanem hogy nekünk tetsszen, amit csinálnak. Jó példa erre a tavaly októberi bulink, ahová két barcelonai fellépőt hívtunk, akiket a kutya sem ismert rajtunk kívül, mégis telt ház volt. Simán tudnánk parasztvakító külföldi előadókat hívni, ha a pénzre mennénk, de a pozitív renomé sokkal többet ér.

rap: Kik voltak eddig a legjobbak és kiket ajánlasz a közeli jövőre?

FK: A már említett Kissy Sell Out 2007-ben és most januárban is nagyon odatette magát, mindkét bulija feledhetetlenre sikerült. A Pókember-maszkot viselő olasz Bloody Beetroots a metálkoncertekével vetekedő reszelés miatt emlékezetes, a Chivel közösen szervezett Switch pedig azért, mert nem jött el, pedig úgy vártuk, mint a Messiást. Legközelebb február 28-án lesz Kollektiva Klub, oda a tavalyi év egyik legjobb angol klubestjének választott Moda házigazdái, Jaymo és Andy George jönnek, de lesz meglepetés is.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.