tévésmaci - Fecskeinduló

Amikor Sztupa és Troché elmentek sapkát vásárolni, számos szempontot kellett mérlegelniük, de szerencsére volt egy fix pont, ahonnan nekivághattak: ellenzős sapka kellett. Sztupa nem volt túl finnyás, és a fantáziájával is szeretett spórolni, tehát annyit mondott: én beérem egy Lenin-sapkával.

Mivel ez a történet napjainkban játszódik, eltartott egy ideig, míg vissza bírtak emlékezni, milyen is az. Akkor inkább legyen Schmidt-sapka, vetette fel Troché, a modernizmus nagy barátja, vagyis ahogy emlegetni szokták, északi-tengeri matrózsapka, szép széles szalaggal. S ha már szalag, fűzte tovább szavait Troché, mi lenne, ha diáksapkát vásárolnánk, kordbársony felsőrésszel és lakkellenzővel, s kétszínű szalaggal, én mondjuk zöld-fehérrel, te meg piros-fehérrel. Erre már Sztupa fejében is megmozdult valami, s felvetette, hogy ő inkább olyat szeretne, amilyen a párizsi kisfiúknak van a filmekben, amikor az újság friss példányaival rohannak a nyomdából az utcasarokra. Az a lényeg, hogy cikkekből legyen összevarrva, tette hozzá. Mit szólnál egy patenthoz, ami az ellenzőt a felsőrészhez erősítené, de szét is lehetne pattintani? Sztupa rögtön beleképzelte magát - a sapkába éppúgy, mint a szituációba, s csak annyit suttogott, hogy én halszálkásat szeretnék. Legyen ellenzős, cikkekből varrott és halszálkás? Nem, akkor én inkább mégis Schmidt-sapkát szeretnék, nagyon tiszteltem az egykori kancellárt, mélázott el Sztupa. Troché erre már csak annyit tudott mondani, hogy kéne egy kesztyű is, a tenyere legyen bőr, a keze fején meg legyen horgolt. Ezen ponton vöröslő fejjel elhúztunk tévézni.

Pénteken (18-án) este kilenc után a Duna tévé leadja Vincente Minnelli (a kis Liza apukája) 1952-es filmjét. A Rossz és szép Kirk Douglasszel és Lana Turnerrel azt a moziban távolról sem ritka esetet tárgyazza, melyben filmesek intézik az ügyeiket egymás közt, mintha mindannak, amit tesznek, lenne bárminő relevanciája, pedig még eleganciája sincsen.

Szombaton matinézhatunk az HBO-n, lévén háromnegyed tizenkettő előtt elkezdik az Egy ember és kutyája című filmet, ami egy Cesare Zavattini remake, Belmondóval a főszerepben, biztosan emlékeznek rá, az öreg csóka koldulni próbál, de nem viszi rá a szemérem, ezért besegít neki a kiskutyája. Brutális könnyfacsarászat olasz módra, csak 1952-ben még A sorompók lezárulnak volt a címe, és neorealizmusnak számított, hisz Vittorio De Sica rendezte (Cesare az író volt). Ellenben 2008-ban ezt tervezték Belmondo nagy kambekkjének a betegsége után - talán megfeledkeztek az időközben elszállt évek filmekre gyakorolt hatásáról. Avítt kacatból kijut estére is, a Dunán fél nyolctól ível át a Waterloo Bridge, melyben Vivien Leigh domborít a pályakezdő prostituált szerepében, és mi szurkolhatunk, hogy Robert Taylornak sikerül-e megmentenie őt, míg odakünn dúl a háború - a mű 1940-es keltezésű, és szintén a könnyzacskókra játszik.

Vasárnap is matinézhatunk, amennyiben az ebédszünetben (fél kettőkor) kezdett vetítés a Dunán még oda sorolható. A Lúdas Matyi (1949) viszont biztosan egy matinéfilm. A moziban futó Féleszű című önéletrajzi filmjüknek hála, a Coen testvérek a Filmmúzeumra is beszüremkedtek, "promó" feliratú kabátkájukban: a Fargo este tízkor kezdődik. Aki nem vevő a jófejségi alapú emberdarálásra, válassza a hazafias alapú emberdarálást: Levelek Ivo Dzsimáról 22.35-kor a film+-n. Az éjszakára is kijut az élvezetekből, a magyar filmtörténet egyik legnagyobb kasszasikere, a Veréb is madár azzal volt képes anno (1968-ban) tömegeket mozgatni, hogy kimondta, nyugaton jobb kocsijuk van az embereknek, és ezen még röhögni is lehetett.

Hétfőn westernhétfő az MGM-en, este fél kilenctől Pat Garrett és Billy, a kölyök, utána meg Idegen a cowboyok között, Gregory Peckoryval.

Kedden nem.

Szerdán sem.

Csütörtökön akkor már minek? Fél tizenegykor egy régi rossz, ámde ismeretlen Scorsese, A lázadók ökle, vagy hajnali háromnegyed négykor Greenawaytől Az építész hasa a Cinemaxon? Majd ha meszet ettem! Kéretik óvatosan tévézni!