tévésmaci - Gorillák a hátországban

Amikor Sztupa és Troché kiléptek a gyárkapun, be kellett mutatni az aktatáskájukat. A két portás alig győzte a munkát, négy órakor egyszerre tódult ki egy rakás ember, végeztek az öntödében, a hengerlőben és a zománcozóban.

Valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy ha ímmel-ámmal is, de mindig Troché táskájába túrtak bele - bármelyik váltás bármelyik portásához is sodorta őket a tömeg. Így egészen a HÉV-megállóig lehetett tereferélni az alkati predesztinációról, meg hasonló marhaságokról. Esett az eső, némán dohányzó szakik siettek el mellettük, többségük a HÉV-hez, de a resti felé is szivárogtak azért néhányan. Esernyőt gyakorlatilag senki nem nyitott, fölhajtották az orkán vagy lumberjack gallérját, kalapot, sapkát viseltek, úgy siettek a munkások. Először az erzsébeti HÉV jött, a lépcsőkön fürtökben lógtak az emberek. Volt, aki kifejezetten arra játszott, hogy kivárja, míg mindenki felszáll, és így préseljen magának egy helyet a lépcső alján, hisz egy megállót sem kell mennie, ahol elválik a két vonal, a "kanyarban" lassít az ilyenkor rendszerint öt kocsiból álló szerelvény, s különösebb kockázat nélkül le lehet ugrani róla. Szalad a pasas pár métert - a passzív gyorsulás vagy mi a fene miatt - a HÉV mellett, aztán szép nyugodtan bekanyarodik a Csőgyár utcába. Pestre automata ajtókkal felszerelt kocsik közlekedtek, ott szó sem lehetett a lépcsőn utazásról, különben is, amikor a pálya állapota megengedte, az úgy robogott, mint a szélvész. Sztupa kiizzadt az esőkabát alatt, Troché bőrig ázott - nem volt ez jó világ, inkább rossz. Nem mintha tévézni egy fáklyásmenet lenne. Mi mégis megyünk, rendületlenül.

Pénteken (8-án) este nyolckor pótóra bliccelőknek a Cinemaxon: Ítélet Nürnbergben (1961). De aki rendesen megette az ebédet (a mai menü: A jelölt; dán thriller, 2008, ugyancsak Cinemax), az ráér fél kilenckor fölcsatlakozni az m2-re, ahol a Fellini tévéje c. dokumentumfilm kezdődik. Én lehet, hogy megnézem Fellini tévéjét, mert a hét többi napján az öreganyám tévéjét nézem, a neve Munkácsy Color vagy Colour, ott lekopott valami, akkora hozzá a távkapcsoló, mint egy Spiró-kötet. Ebben A jelöltben a népszerű dán Európa-klasszis (Nikolaj Lie Kaas) egy ügyvédet alakít, aki elintézi a zsarolóit. Hát, tudják, én reggel hatkor felkeltem Tom Jonest nézni, ugyancsak a Cinemaxon - nem az énekest, pedig azt is bírom.

Szombaton sokak sokszor nézett kedvence, A remény rabjai 21.45-kor az m2-n, a többiekkel meg találkozunk a Disco Club előtt.

Vasárnap lesz egy halk és finom török film, a Pandora szelencéje a Dunán este tíz után, van benne némi isztambuli ibusz is, de én azt szeretem, amikor lőnek a szereplők, így választásom a tizenegykor a kettesen kezdődő Feloldozás című filmre esik, melyben Richard Burton oly híven szippantja be a múlt század hetvenes-nyolcvanas fordulójának levegőjét.

Hétfőn még hetvenes évek: adásszünet.

Kedden megint Cinemax, este nyolckor a hét leghülyébb címe: A fekete lepke háza. A 2008-as finn műremekben az árvák könnyeiben fürdünk, minimum.

Szerdán megint jönnek a törökök föl a Dunán, mint Ali Csorbadzsi Az aranyemberben, basszus. A 20.55-kor adott filmcsoda, A tojás arról szól, hogy a költő visszatér a falujába, emlékeim szerint közeli halálesetből kifolyólag, bár én úgy emlékszem, hogy a moziban még az eredeti címén (Yumurta) ment a dolog - egy hétig.

Csütörtökön délelőtt háromnegyed tizenegykor a ViaSat3 előveszi a Krumplirózsát (Frankie and Johnny) Al Pacino és Michelle Pfeiffer szomorkás szerelmi ügyét, a börtönéből szabadult szakács és a némileg megtiprott pincérnő románcát. Mivel annyira penetráns a tévéműsor ezen a héten, így maradt némi hely az amerikai mitológia e párosára is. Aki a szerelem szó hallatán persze most megörül, hogy lám, az amerikai mitológiában nem csak gyilkosok a félistenek, nos, az szegény korán örült. Mert ebben a filmben ugyan aligha, de anno St. Louisban Frankie Parker bizony lelőtte az ő Johnnyját.

Ne tévézzenek, mert hátha kilő belőle valaki valamit.