tévésmaci - Majom, spanyolul: mahom

Amikor Sztupa és Troché az Abbey Roadon fényképezkedtek, területfoglalási engedély kellett és komoly előkészületek. Több lakókocsival vonult ki a stáb, sminkesek, öltöztetők meg a többi hátramozdító, kamionnal a világosítók.

Sztupa utálta a beöltözést, különösen a fehér öltönyt és az álszakállt. Troché az egésszel nem volt kibékülve, micsoda ócska közhely - ő volt Harrison és McCartney, pedig Harrison és Ford szeretett volna lenni. Ám amikor Sztupa, Ringo fekete öltönyében haladt át a zebrán, azért egy pillanatra elfogta valami furcsa érzés, milyen lehet popsztárnak lenni? Tényleg mindegyik annyira hülye? ' nem túl sokat ismert közülük, de arra a kevésre, akik kipróbálták magukat a kémszakmában, igaznak bizonyult e végletes állítás. A rendezőség - humanitárius okokból - úgy látta jónak kiosztani a szerepeket, hogy mindegyikükre egy élő és egy elhalt gombafejű jusson, csak Troché reklamált, mert így mind a két Sztupa, Ringo Sztupa és John Sztupa is előtte megy. Nem volt ez igazi reklamáció, már a vonaton megbeszélték, hogy mit fognak mondani. A fotózás szponzorai mindenféle helyi hírességeket odacsődítettek, focisták, sztárszakácsok és sztriptíztáncosnők exponálhattak egyet-egyet, amivel szerencsére nem okoztak túl sok kárt, hiszen közel tízezer felvétel készült, amik közül Budapesten egy - állítólag szakértőkből álló, ám eltitkolt összetételű - bizottság választotta ki az egy "igazi" képet és az úgynevezett szatellit fotókat. Hát, majd meglátjuk, mi lesz belőle, de addig is ott van nekünk a tévé.

Pénteken (14-én) egy visszatérő kövület, a Bounty ringatózik 19.15-től a Dunán (csarnok, 2. vágány), változatlan utazóközönséggel immár 1962 óta. Nem mintha a már fénykorában is mocskosul túlértékelt Mátrixszal jobban járnánk fél tízkor a ViaSat3-on. Jaj, negyed egykor gyorsan vissza a Dunára, mert a rendezni időközben majdnem teljesen elfelejtő Wim Wenders millió dolláros szerencsétlenkedése következik, az alapjáraton is fene szimpatikus Mel Gibsonnal, A Millió Dolláros Hotel, amit mi tévénézők csak Fotelnak mondunk.

Szombaton ráérünk este háromnegyed tízkor a képernyő elé fáradni, akkor is csak azért, hogy az m2-n meggyőződjünk róla, hogy a nagy Wenders távolról sincsen egyedül, hisz Jirí Menzel is elfelejtett filmet rendezni, legalábbis azt hiszi, hogy ami jó volt a múlt század hetvenes éveiben, az - kicsinyt lazábbra eresztve - megteszi most is: 'felsége pincére voltam. Ja, Jirí Menzel voltam. Éjfél előtt tíz perccel sznobriadó, filmklubok és vitakörök, gyertek a Cinemaxra, mert Derek Jarman 1986-os majomparádéja, a Caravaggio következik, cigarettával és írógéppel, de legfőként nagyon sok művészettel. S ha már az alkotók szóba jöttek, a nagy Harrison Ford az 'rületben (ah, Roman Polanski) zúzza már háromnegyed egy előtt, a ViaSat3-on.

Vasárnap, akinek elmentek otthonról, felkel korán, és hajnali negyed kilenckor a Cinemaxon lenyeli az Emlékszel Dolly Bellre? című korai Kusturica-opust. Ne kérdezzék, miért!

Azért, mert hétfőn este nyolckor ugyanez a csatorna A cigányok idejével büntet, mondjuk még ez a legnézhetőbb darab a híres szarajevói jófej portfóliójában. Ellenben, ha önök elvetődnek Szarajevóba, ne hagyják ki a cukkinis miniburekot a Ferhadiján; garantáltan jófejnek fogják érezni magukat tőle, és még ízletes és tápláló is. Megkérek szépen mindenkit, hogy nevetve szabaduljon meg a múltjától este fél tizenegykor a Filmmúzeumon, Bacsó Péter A tanú című filmje láttán. Nos, ne a sztálinizmussal számoljanak le, hanem a magukban lakó megtévedt tömeggel, amely szerint nem a Kádár-kor apológiája a szóban forgó mozgóképes vicceskedés.

Mint a fentiekből is láthatják, tisztelt ügyfeleim, máris elérkeztünk az év legtrébb tévéműsorú hetéhez: ez volt az. A dolgon ugyan szépít egy kicsit, hogy az HBO kedden 16.10-kor lenyomja megint a Zemeckis-féle Karácsonyi éneket, ami viszont egy jócskán alulértékelt műdarab.

Szerdán és csütörtökön meg kipihenjük ezt a pár marhaságot, s a tévéket elcseréljük valami más életízesítőre.