tévésmaci - Táltos tigris

Amikor Sztupa és Troché a pályára léptek, megváltozott a játék képe. A piros-kékek játéka jóval elevenebb lett, széleken vezetett támadásokkal és hosszan előreívelt labdákkal szétzilálták a vendégek védelmét, s zavarba hozták a középpályásaikat.

Beszorult a Bányász, a vasgyáriak eldugták a labdát a karancsaljai fiúk elől. A legendás Szalay-Répás- Básti-fedezetsor mintha a pályán sem lett volna, a játéktér közepe átjáróházzá alakult: az egyenlítés sem váratott sokáig magára. Sztupa a saját tizenhatosa sarkán ügyesen szerelte a kiugrani készülő Sztojkát, a veterán csatárnak arra sem maradt ideje, hogy elessen, sőt a visszafutással is elkésett, mert Fatér futtából kirúgta Sztupa hazaadását. Troché a felezővonal magasságában vette le a labdát, s egyből előrevágta a jobbösszekötő helyére, ahol a behúzódó Karalyos egy kényszerítővel gólhelyzetbe hozta az ifiből csak erre a meccsre felhozott Vincze Sanyit, aki nem totojázott, ballal, kapásból, a későn vetődő Magyar keze mellett kilőtte a jobb sarkot. A lelátón ücsörgő öreg szakik úgy ugrottak föl, mint a régi szép időkben! Csak miután kiörvendezték magukat, kezdték értetlen arccal kérdezgetni egymást, hogy kik ezek? De csak addig jutottak, hogy arról a Vincze gyerekről már az ifiben is sok jót lehetett hallani. Keszthelyi Mihály mesteredző rezzenéstelen arccal ült a kispadon, s épp csak átpillantott Moór Ede felé, amikor Vízhányó Kmetty kezezéséért megítélte a jogos büntetőt. Fordíthatnak a gyáriak, üvöltötte Szepesi a futópályán a rádió mikrofonjába, de a balhátvéd Hunyadi, a kerület népszerű Hunyója idegesen toporgott a tizenegyes pontra lehelyezett labda mögött. Vízhányó a sípjába fújt, és mi eljöttünk tévézni.

Pénteken (17-én) háromnegyed hét előtt még épp elértük a Filmmúzeumon az Égig érő füvet, s lettünk újra gyerekek, de legalább gyermeteg lelkű felnőttek. Utána, este kilenckor leszámoltunk egy legendával ugyanitt. A neve: 2001 - Ûrodüsszeia. Éjfél után visszatérünk a jelen időbe, s kezdődhet Takeshi Kitano Forráspont című öldöklése a Dunán. S aki éjjel akar eljutni egészen a tutiig, 1.25-re fizessen elő a Cinemaxra, mert akkor adják Clint Eastwood legjobb filmjét, a Fennsíkok csavargóját.

Szombaton, ha maradunk Takeshi csatornáján, akkor előbb (18.55-kor) egy fekete-fehér westernkövülethez lesz szerencsénk: a Colorado földjén a férfilét egyik legalapvetőbb kérdését teszi fel, hogy tudniillik mit válasszak hát én immár, Virginia Mayo alabástrom vállát, vagy csak még ezt az egy - utolsó - balhét, amivel annyira meggazdagszok, hogy szegre akaszthatom örökre a coltom. Az ugyanitt tíz tízkor kezdődő Pacsirtavár c. 2007-es, angolnak mondott film a Tavianiak felszólamlása az örmény genocídium ügyében (Jean Reno e tárgyú észrevételeit lásd egy-két lappal előrébb).

Vasárnap nagy dolgoknak leszünk szemtanúi, 21.35-kor például Törőcsik Mari adja Körösi Csomát Az élet vendégében, vagyis a Csoma-legendáriumban (Duna Tv). Ugyanitt utána Éjszakai vándor fekete-fehérben, ezúttal 1948-ból (az előző fekete '49-es volt). De a nagy disznóság tízkor volt ám az m2-n: Bernardo Bertolucci nagyravágyó blöffje, a Huszadik század (legalábbis az első fele).

Hétfőn, ha már előfizettünk, megint éjszakázunk, ezt kapd el, 2.35-kor a Cinemaxon a világ legjobb filmje, a Florida, a paradicsom (dettó fekete-fehérben). Én persze megnéztem az m1-en 21.35-kor A királyért és a koronáért című 2008-as francia filmet, ami persze promónak bizonyult, mert valamikor mostanság kerül a mozikba egy Dumas-életrajz is, természetesen a nagy Gérard-ral a címszerepben.

Kedden egy kis vibráló és mozgalmas Angelopulosz 0.25-kor a Filmműzeón 0.25-kor - az élvezetek fennkölt csúcsa, nemde? Táj a ködben.

Szerdán a Jó éjt, parancsnok! egy iráni dolgozat 2006-ból, az ilyenekért akkoriban illett dögleni. S volt idő - hál' istennek, elmúlt -, amikor a Tristana és rendezője is szörnyen coolnak számított mifelénk, most persze filmmúzeumi tárgy, éjjel háromnegyed egykor - csak éjjeliőröknek!

Ne tévézzenek, hisz maguk nem éjjeliőrök!