tévésmaci - Táltos tigris

  • .
  • 2010. szeptember 16.

Trafik

Amikor Sztupa és Troché a pályára léptek, megváltozott a játék képe. A piros-kékek játéka jóval elevenebb lett, széleken vezetett támadásokkal és hosszan előreívelt labdákkal szétzilálták a vendégek védelmét, s zavarba hozták a középpályásaikat.
Beszorult a Bányász, a vasgyáriak eldugták a labdát a karancsaljai fiúk elől. A legendás Szalay-Répás- Básti-fedezetsor mintha a pályán sem lett volna, a játéktér közepe átjáróházzá alakult: az egyenlítés sem váratott sokáig magára. Sztupa a saját tizenhatosa sarkán ügyesen szerelte a kiugrani készülő Sztojkát, a veterán csatárnak arra sem maradt ideje, hogy elessen, sőt a visszafutással is elkésett, mert Fatér futtából kirúgta Sztupa hazaadását. Troché a felezővonal magasságában vette le a labdát, s egyből előrevágta a jobbösszekötő helyére, ahol a behúzódó Karalyos egy kényszerítővel gólhelyzetbe hozta az ifiből csak erre a meccsre felhozott Vincze Sanyit, aki nem totojázott, ballal, kapásból, a későn vetődő Magyar keze mellett kilőtte a jobb sarkot. A lelátón ücsörgő öreg szakik úgy ugrottak föl, mint a régi szép időkben! Csak miután kiörvendezték magukat, kezdték értetlen arccal kérdezgetni egymást, hogy kik ezek? De csak addig jutottak, hogy arról a Vincze gyerekről már az ifiben is sok jót lehetett hallani. Keszthelyi Mihály mesteredző rezzenéstelen arccal ült a kispadon, s épp csak átpillantott Moór Ede felé, amikor Vízhányó Kmetty kezezéséért megítélte a jogos büntetőt. Fordíthatnak a gyáriak, üvöltötte Szepesi a futópályán a rádió mikrofonjába, de a balhátvéd Hunyadi, a kerület népszerű Hunyója idegesen toporgott a tizenegyes pontra lehelyezett labda mögött. Vízhányó a sípjába fújt, és mi eljöttünk tévézni.

Pénteken (17-én) háromnegyed hét előtt még épp elértük a Filmmúzeumon az Égig érő füvet, s lettünk újra gyerekek, de legalább gyermeteg lelkű felnőttek. Utána, este kilenckor leszámoltunk egy legendával ugyanitt. A neve: 2001 - Ûrodüsszeia. Éjfél után visszatérünk a jelen időbe, s kezdődhet Takeshi Kitano Forráspont című öldöklése a Dunán. S aki éjjel akar eljutni egészen a tutiig, 1.25-re fizessen elő a Cinemaxra, mert akkor adják Clint Eastwood legjobb filmjét, a Fennsíkok csavargóját.

Szombaton, ha maradunk Takeshi csatornáján, akkor előbb (18.55-kor) egy fekete-fehér westernkövülethez lesz szerencsénk: a Colorado földjén a férfilét egyik legalapvetőbb kérdését teszi fel, hogy tudniillik mit válasszak hát én immár, Virginia Mayo alabástrom vállát, vagy csak még ezt az egy - utolsó - balhét, amivel annyira meggazdagszok, hogy szegre akaszthatom örökre a coltom. Az ugyanitt tíz tízkor kezdődő Pacsirtavár c. 2007-es, angolnak mondott film a Tavianiak felszólamlása az örmény genocídium ügyében (Jean Reno e tárgyú észrevételeit lásd egy-két lappal előrébb).

Vasárnap nagy dolgoknak leszünk szemtanúi, 21.35-kor például Törőcsik Mari adja Körösi Csomát Az élet vendégében, vagyis a Csoma-legendáriumban (Duna Tv). Ugyanitt utána Éjszakai vándor fekete-fehérben, ezúttal 1948-ból (az előző fekete '49-es volt). De a nagy disznóság tízkor volt ám az m2-n: Bernardo Bertolucci nagyravágyó blöffje, a Huszadik század (legalábbis az első fele).

Hétfőn, ha már előfizettünk, megint éjszakázunk, ezt kapd el, 2.35-kor a Cinemaxon a világ legjobb filmje, a Florida, a paradicsom (dettó fekete-fehérben). Én persze megnéztem az m1-en 21.35-kor A királyért és a koronáért című 2008-as francia filmet, ami persze promónak bizonyult, mert valamikor mostanság kerül a mozikba egy Dumas-életrajz is, természetesen a nagy Gérard-ral a címszerepben.

Kedden egy kis vibráló és mozgalmas Angelopulosz 0.25-kor a Filmműzeón 0.25-kor - az élvezetek fennkölt csúcsa, nemde? Táj a ködben.

Szerdán a Jó éjt, parancsnok! egy iráni dolgozat 2006-ból, az ilyenekért akkoriban illett dögleni. S volt idő - hál' istennek, elmúlt -, amikor a Tristana és rendezője is szörnyen coolnak számított mifelénk, most persze filmmúzeumi tárgy, éjjel háromnegyed egykor - csak éjjeliőröknek!

Ne tévézzenek, hisz maguk nem éjjeliőrök!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.