Képgaléria

Istvántelek, szellemváros

Tranzit

Az egykori MÁV-főműhelyben jártunk, és nem hittünk a szemünknek.

Az egykor Landler Jenőről is elnevezett MÁV-főműhely Rákospalota és Újpest határán ma már inkább afféle szellemváros, bár vannak itt munkások is, akik egyebek mellett és a látszat ellenére is a muzeális, ám igencsak viharvert járművek felújításán dolgoznak. A főműhely történetéről, virágzásáról és romlásáról a legújabb Magyar Narancsban olvashatnak.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.