Külszíni sertés

szerző
Bányász B. Dezsõné
publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A bányászszakszervezet épülete kihaltnak tűnik, ám ez ne tévessze meg a felületes szemlélőt; a bányászszakszervezet épületét szorgos kísértetek járják, a Zobák- és Petőfi-aknák egykori hősei, túlvilági kaparászásuk dobpergésétől visszhangzanak a végtelenbe nyíló folyosók, csontkezük foszforeszkáló iktatókba mélyed. Étterme pedig, közvetlenül a fekete-vörös színű, kalapáccsal díszített zászlós bejárat alatt, rendületlenül nyitva áll az éhes szájak előtt, akár egy elfelejtett, kiaknázatlan tárna.

A bányászszakszervezet épülete kihaltnak tűnik, ám ez ne tévessze meg a felületes szemlélőt; a bányászszakszervezet épületét szorgos kísértetek járják, a Zobák- és Petőfi-aknák egykori hősei, túlvilági kaparászásuk dobpergésétől visszhangzanak a végtelenbe nyíló folyosók, csontkezük foszforeszkáló iktatókba mélyed. Étterme pedig, közvetlenül a fekete-vörös színű, kalapáccsal díszített zászlós bejárat alatt, rendületlenül nyitva áll az éhes szájak előtt, akár egy elfelejtett, kiaknázatlan tárna.

Bányász étterem

Bp. VI., Városligeti fasor 46-48.

Nyitva: 11-22-ig

A bányász fogalom is lassan múzeumivá válik, nem is csodálkoztunk rajta, hogy a róla elnevezett étterem árai múzeumiak, ráadásul a szakszervezet a történtek (privatizáció, nyersanyagválság, Hale-Bopp-üstökös) ellenére sem feledkezett meg a bányászok közmondásos kalóriaigényéről. Az adagokkal Dunát lehetne rekeszteni.

A -minden bizonnyal kereskedelmi mennyiségben érkező - Bányász-paprikás kikiáltási ára például alig haladja meg a hatszáz forintot, holott sertéshúsból készült, amihez nem tudni, mit szólnának a bányászok. Azért az embert legalább a saját ágazati szakszervezetében ne tartsák a sertés szinonímájának, vélnénk. Az üzemegység képe azonban sokkal decensebb látványt nyújt annál, hogysem verbálanyázások melegágya lehessen; nagymama-gereznával kárpitozott székek vesznek körül tágas, komplett vájárbrigádokra méretezett asztalokat, a világításról a hetvenes években koncipiált gömbbúrák gondoskodnak bőkezűen, a főúr kiköpött Daniel Olbrychski, míg a pincérnő kezes temperamentumát mackósan csosszanó léptek, valamint zsongító kebelringás ellenpontozza.

Az étlap tételei láttán is elmúlt idők emlékképei rohamozzák meg a betévedőt: szolid nemzetközi ízlés, a feketepiaci korszakon már túljutott, az abszolút multikulturalizmustól azonban egyelőre még távol esik - ám magyar gyökereitől sem volt képes elszakadni a konyha kínálata. Utóbbit tetten érhetjük azokon a különlegességeken, mint pl. a kakasherepörkölt, amelyek hallatán még a magára valamit adó kannibál is kiköp, előbbiek felidézésében pedig -egyebek mellett -a kijevi pulykamell lehet segítségünkre.

Utóbbit azonban a Nemzetközi Madármegfigyelési Nap közelében az ember nem fogyaszt, helyette beéri dorozsmai harcsapaprikással (melyet, akár eleink hazáját a vadregényes Kárpátok, túrós csusza ölel körbe), illetve velős pacallal, a férfiasság legfájdalommentesebb próbájával.

Nos, mindkettő olyan közel áll a tökéleteshez, amennyire csak lehetséges. A fűszerezés mértéktartó, a lényeg/garnírung arány láttán bármely késő reneszánsz pallér csettintene a nyelvével, és ha egy szép napon a hamutartó-elvitel, valamint a főtt krumpli tálalásának kérdése is kielégítő választ nyer (előbbit talán a hamutartó elvitelével, utóbbit a főtt krumpli tálalás előtti lecsepegtetésével lehetne megoldani, bár bizonyára vannak még olyanok, akik vájdlingból ették édesanyjuk felejthetetlen főztjét, és ők így, tocsogva szokták meg, így is szeretik), nos, mindezek után a bányászszakszervezet étkezője méltán tarthatna igényt a főváros egyik titkos gyöngyszemének megtisztelő címére.

És miért is ne: az ablakok tágasak, mögöttük a diplomata- és felvonulási negyed megnyugtató képei, az étteremben csend és tisztaság; bár olykor élőzene borzolja a posztbányász-kedélyeket, bekapcsolva felejtett rádiónak mindazonáltal híre-hamva sincs, a vendéglétszám már-már az elviselhetőségig alacsony, a tempósan érkező fogások elköltésének békéjét csak a pincérek magyar őstörténelmet, valamint néhány válogatott érettségi tételt felidéző beszélgetése bontja meg, béke van, mint a Zobák-aknában privatizáció után.

Bányász B. Dezsőné

Árak

kávé 95 Ft

vodka 300 Ft

csapolt sör,

Amstel láger 200 Ft/pohár

Godfather koktél 550 Ft

erőleves maceszgombóccal 220 Ft

dorozsmai harcsapaprikás

túrós csuszával 890 Ft

velős pacal 650 Ft

csalafinta palacsinta 390 Ft

szerző
Bányász B. Dezsõné
publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...