Májuskert Rockkocsma: Joyride

  • - sisso -
  • 1996. augusztus 1.

Tranzit

Csepel a reménység szigete, a kereskedelmi rádióadók reklámjai szerint. A rockkedvelő csepeli fiatalokat viszont nem vigasztalják a sorra nyitó autószalonok, és most már a rock sem. Reménykedni viszont lehet.
Csepel a reménység szigete, a kereskedelmi rádióadók reklámjai szerint. A rockkedvelő csepeli fiatalokat viszont nem vigasztalják a sorra nyitó autószalonok, és most már a rock sem. Reménykedni viszont lehet.

Kocsiban ülök, diktafonom ragad a kólától, mellettem a fotós kolléga alsógatyában vezet, mint aki attól fél, hogy nem éri meg a huszonegyedik századot, a Primus szól ezerrel, az se semmi, különös tekintettel a basszusra, és reménykedem, hogy a közeg majd nem próbál meg ellenállni, de tulajdonképpen mindegy, mert úgyis amotivációs szindrómában szenvedek.

Félreérthető helyzet, de ez nem a Született gyilkosok rossz parafrázisa, csupán Csepelen jártunk a Májuskert Rockkocsma záróbuliján, egyébként sincs nálunk fegyver. A mellettem ülő az egyik áldozat, a nadrágját telibe hányták sörrel, én meg vagyok a másik, szerencsétlen újságírónő, aki védekezésből öntött, mégis visszacsurgott rá az a rohadt kóla. Szóval nem úsztuk meg szárazon ezt az egyébként klassz kis bulit, amelyet azért rendeztek a Vidámpark meg a Kispál és a Borz zenekar részvételével, hogy méltón ünnepelhessék meg a rockkocsma több mint kétéves működése utáni beszüntetését.

Senki nem sírt, még én sem, persze vigasztalt az a tudat, hogy Õz úr, azaz Õz Zsolt, a Vidámpark énekese és egyben a rockkocsma szervezője nekem ajánlott egy számot, ami, ha jól emlékszem, az angyalokról szólt, de lehet, hogy egy visító kólaautomatáról.

Olcsó a kocsma, a korsó sör nyolcvan, a feles hetven, csak az a fránya kóla, amit iszom, az a drága. Egyébként ez nem egy kábítószertanya, ahogy a Csepeli Tükör című kurrens önkormányzati lap beállítja. A hülye is látja elsőre, hogy itt a máj kórbiokémiájáért csak az alkoholt lehet felelősségre vonni, és nincs egy tulaj sem, akinek platinából volna az orrnyálkahártyája. Mégis összefogott ellenük, mint első számú közellenség ellen minden, ami csak létezik Csepelen: a rendőrség, az önkormányzat, az APEH meg a vérmókusok a sporttelep fáiról. A környékbeli lakókat érdekes módon nem zavarta az a heti egy zajongás, pedig őket zavarhatná, mióta nincs a gyár szirénája meg az a szép ződ gyep. A szervek viszont mindennel próbálkoztak a csepeli fiatalság elleni büntetőkörben, bár nem zűrösebbek ezek a srácok egy fantomvillamosnál, de még a hírhedt regionális diszkók társaságánál sem. Csak a Májuskertnek valószínűleg nincsenek védelmi emberei, hogy finomak legyünk, és pénzük sincs az illetékesek megvásárlására, ha egyáltalán eszükbe jutott valaha. Ez már elég ok arra, hogy beszedjék a büntetést, mert reggel nyolcra nem volt eltakarítva a szemét az utcáról.

Õz Zsolt, aki megelégelte a folyamatos szopatást, így nyilatkozik: "Még annyi balhé sem volt itt, mint abban a néhány szaros környékbeli kocsmában. Ha jól emlékszem, a két év alatt kétszer kellett kihívnunk a rendőrséget. Nem csinálom tovább, de ha másnak van hozzá kedve, annak segítek."

Szóval, ha az az átkozott gazdasági recesszió nem volna, akkor sem hagynának élni egy helyet, ahol jól meri érezni magát a papírgyári. Nem az első és nem az utolsó eset, hogy az alig-alig élő alternatív helyeket megszüntetik. Itt legalább egy szimpla kocsma marad, és nem a hűlt helye.

Eljöttünk sajnos, így az utolsó felvonást már csak Lovasi András (Kispál és a Borz) élvezetes előadásában hallgathattam meg. Nem hagyták őket békén a mocskok, még az utolsó nap is kimentek, aztán, a már unpluggedba hajló halk zene után, levették a szájkosarat a kutyákról, és szétlökdösték a közönséget, dacolva a járdán a Vörös Csepel, vezesd a népet kezdetű nótát éneklő ellenállókkal. Kár, hogy a Gerhes (volt Kispál-technikus) addigra már elvesztette az eszméletét, pedig megmutathatta volna nekik, hányszor lehet körbehányni azt az apró kerthelyiséget, meg hogy mi a magyarok istene.

Szégyellem, hogy mi már addigra a Joyride hármashatár-hegyi végállomásánál tartottunk megemlékezést az elhagyott hajtűkanyarokról meg arról, hogy szegény csepeli fiatalok többé már nem élvezhetik a rockzenét, pedig az segít, mikor a három hertzes légköri rádiózajszint változásai kedvezőtlenül befolyásolják a delirium tremens kirobbanását.

- sisso -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.