Munka az óceánjárókon: Úsznak a dollárral

  • Pál Zsombor
  • 2004. november 4.

Tranzit

A hajósmunkáról két dolog jut az eszünkbe: rettentõ keményen kell dolgozni, és nagyon komolyan megfizetik. Tulajdonképpen mindkét állítás igaz.

Az óceánjárókat ötven évvel ezelõtt még fõleg arra használták, hogy minél több embert elvigyenek egyik helyrõl a másikra, de az utasszállító repülõk megjelenése óta erre semmi szükség. Az élelmesebb hajótársaságok mégsem mentek tönkre: zseniális húzással új bevételi forrást találtak: megpróbálják a dolgot úgy eladni, hogy a hajón töltött idõ nem is utazás, hanem maga a nyaralás. Néhány hetes körutazásokat szerveznek, a hajókat gyakorlatilag úszó városokká alakították át, boltokkal, kaszinókkal, bárokkal és éttermekkel. Az utasok többsége leginkább olyan középosztálybeli amerikai, akinek hatalmas élmény az út, annál is inkább, mert a tengerentúlon az ilyesmi sokszor olcsóbbnak számít, mint a legtöbb szárazföldi nyaralás.

"Egy-egy körre akár 3500-4000 utas is befizet, a kegyeiket pedig hasonló létszámú személyzet keresi, egy hajón ugyanis minden olyan munkakör megtalálható, ami a szállodaiparban: a pincérektõl és szakácsoktól kezdve a videotechnikuson át a dísznövénykertészig" - mondja Parádi László, a hajótársaságoknak munkaerõt közvetítõ, egykori hajósok által alapított Global Manning Network (GMN) ügyvezetõje.

Ekkora kiszolgáló személyzetet nehéz huzamosabb ideig egyben tartani, ezért a hajókon szerzõdésekben számolnak: egy-egy megbízatás munkakörtõl függõen öt-nyolc hónapig tart, amit nem feltétlenül követ újabb, hacsak a munkavállaló nem rendelkezik tapasztalattal és nyelvtudással. A többség a tapasztalatszerzésre szolgáló belépõ pozícióban tölti az elsõ szerzõdésének nagy részét - fáradozásait ilyenkor havi nettó 800-1000 dollárral honorálják. A pincérek és más fizikai munkát végzõk azonban, amint megkapják elsõ kinevezésüket egy vendég közeli, tehát borravalóval járó pozícióba, egybõl a hajó legjobban fizetett munkatársai közé emelkednek a maguk havi 1800-3800 dollárjával. De ezért keményen meg kell dolgozni:

szabadnapjuk inkább kéthetente van,

és akár napi 7-8 étkezést is ki kell szolgálniuk.

Kevésbé megerõltetõ, de valamivel kevesebb bérrel is kecsegtetõ feladatkörök is akadnak, a recepcióstól kezdve a zenészeken át a jégszobrászig, õk egységesen 1500-2000 dollár körül keresnek. Akad ezek között néhány álommunka is: az assistant shore excursion manager dolga például az, hogy elkísérje az utasokat a parti programokra, ha kiköt valahol a hajó (mondjuk részt vegyen velük egy alaszkai gleccsertúrán vagy körülnézzen a Bahamák strandjain), majd a hajón az élményeire támaszkodva meggyõzze a többi utast, hogy érdemes befizetni egy körre. (Általában nem okoz nehézséget számukra, hogy valóban lelkesnek tûnjenek, bár Parádi László látott már olyan embert, aki megunta ezt a munkát.)

"ceáni munkavállalóként Magyarországról 16 ezren vágtak neki az elmúlt tíz-egynéhány évben. "A hajó nagyon jó iskola mindenkinek, hogy megtanuljon alkalmazkodni és elfogadni másokat, különbözõ vallásokat, különbözõ szociális habitusokat, különbözõ nézeteket. Azt gondolom, erre minden fiatalnak szüksége lenne: ez szerencsére nem olyan, mint a katonaság, itt valóban rengeteget tanulhat az ember" - állítja Parádi.

A hajós munkavállalók kasztjába bekerülni nem akkora ördöngösség: gyakorlatilag csak

elszántság kérdése

Mindenkit, aki ilyesmit fontolgat, megkérnek, elõször hallgassa végig azt a többórás tájékoztatót, amelyen összefoglalják a lehetõségeket és a tennivalókat, valamint elõre megválaszolják a majdnem mindenkiben felmerülõ kérdéseket. ("Rabszolgának visznek?" "Lehetek hajóskapitány?" "Egy takarítónak miért kell tudnia angolul?") Aki ezután is komolyan gondolja, egy szintfelmérõn vesz részt, amelyen angolnyelv-tudását és szakmai elõéletét vizsgálják, majd eredménytõl függõen pozíciót keresnek a számára. (Viszont nem csak folyékony angolnyelv-tudással és minimum egy vendéglátós szakvizsgával a zsebben lehet bekerülni. Akiknek nyelvi hiányosságaik vannak, egy féléves, Work & Study névre keresztelt programot ajánlanak Nagy-Britanniában, ahol az illetõ anyanyelvi környezetben, a keresetébõl csiszolgathatja angolját. Akinek meg nincs vendéglátós tapaszta-lata, annak elméleti és gyakorlati gyorstalpalót kínálnak.)

A munkára a hajótársaságok képviselõi évente néhányszor, személyes meghallgatásokon választanak a jelentkezõk közül. A keresettebb szakmák képviselõi értelemszerûen gyorsabban jutnak álláshoz is: egy segédpincérnek akár néhány hét alatt összejöhet, a búvároktatóknak és az idegenvezetõknek viszont nehezebb a dolga: van, hogy egy évet is várniuk kell.

Az itthonihoz képest magas fizetés az elsõ szerzõdés harmadik hónapjáig motiválja a hajósokat, utána jön egy holtpont, amikor már átlátják a rendszert, megtanulnak rutinból dolgozni, beosztani az energiáikat, átáll a bioritmusuk, és ezzel elmúlik a kezdeti pozitív stressz. Ilyenkor az emberek többségében felmerül: "Mi a francot keresek én itt?" "A legtöbben mindig azt mondják, mielõtt kimennek, hogy >>", ennyi pénzért, ha kézen állva kell dolgoznom, akkor is.<< De amikor már kinn van, úgy gondolja, hogy az neki jár" - avat be Parádi László a hajóslogikába. A dologban csak az a meglepõ, hogy ez speciálisan magyar jellegzetesség; a máshonnan érkezett hajósoknál kimarad a megingás.

Ez az érzés azonban elég hamar elmúlik, amikor a nemrég még Tahiti és a Seychelles-szigetek között ingázó hajós hazatér elsõ szerzõdése után, és elõször megy át újra a Blaha Lujza téri aluljárón vagy próbál meg valamit elintézni egy hazai hivatalban. Ráadásul a hajóról jövõk nemcsak

hülyén érzik magukat itthon,

hanem idegeneknek is, a régi barátokkal nemigen tudnak mirõl beszélgetni: õk nem értik, amirõl a hajós beszél, az pedig az õ hétköznapi bajaikkal nem tud mit kezdeni, miután egyszer már elfelejtette, hogy azok egyáltalán léteznek. Ilyenkor gyorsan rájönnek, mégsem volt olyan rossz a vízen, és iszkolnak vissza. "Nem lehet csak úgy kiszállni: ez tényleg olyan, mint a drog vagy a prostitúció. Az ember hazajön, és szembesül a problémákkal, amikkel ott már nem kellett. És azok a dolgok, amikért kiment, ott maradtakÉ" Míg azonban az elsõ egy-két szerzõdés ész nélküli ajándékvásárlással, egzotikus helyeken történõ bungee jumpingolással és rendszerezhetetlen mennyiségû fénykép készítésével telik, a továbbiakban már inkább a jövõjükkel foglalkoznak.

A tapasztalatok alapján 5-6 év és hasonló számú szerzõdés elég az egzisztencia (lakás, autó és egy szimpatikus bankszámlakivonat) megteremtéséhez: ebben az évek során a hajósok számára kidolgozott lakáshitel-konstrukció is segít, sõt a nyugdíjbiztosításra is van kész recept. Emberünk, aki 20 évesen vette a nyakába a világot, most 27 éves: itthon maradt ismerõsei egy-két diplomával és nyelvvizsgával a zsebükben ennyi idõ alatt nagyjából az asszisztensségig vitték egy belvárosi irodában. Neki ez arra volt elég, hogy ráunjon a hajózásra: azért ment, hogy pénzt keressen, nyelvet tanuljon, világot lásson, és szakmailag fejlõdjön, hét év alatt ezt bõven megkapta. Parádi szerint "ezt nem lehet, semmivel sem lehet összehasonlítani: ennyi készséggel gazdagodni másutt lehetetlen. De ahhoz, hogy ezt ki tudja aknázni, szüksége van arra, hogy valahogy vissza tudjon illeszkedni."

A tapasztalatok szerint ehhez néhány év ausztráliai élet a legjobb: a földrész-ország egyrészt angol nyelvterület, másrészt jóval pozitívabb az emberek életszemlélete az itthoniaknál, harmadrészt nemzetközileg elismert diplomákat kibocsátó egyetemeket tud felmutatni, ami szintén jól jöhet annak, aki pincérkedésbõl vált jómódúvá. Ausztráliában a GMN munkatársai várják a leszerelõ hajóst, hogy segítsék lerángatni a földre, illetve elintézzék a munkahelyet és az egyetemet, mire hõsünk megérkezik. Itt már azt tanul az ember, amit szeretne. Kézenfekvõ a hotelszakma, hiszen abban felbecsülhetetlen tapasztalata van a delikvensnek: egy olyan helyen töltött éveket, ahol egyszerre 4000 vendég van. Számos példa akad persze arra is, hogy valaki mondjuk festõként, bokszolóként vagy számítástechnikusként képzi tovább magát. A különbség már csak annyi, hogy a fizetése nem kenyérre kell, így ha valami nem tetszik, bármikor odébbállhat. Annak viszont csekély az esélye, hogy õt tegyék ki: nyelvtudása, kommunikációs és interperszonális készségei, emberismerete miatt többnyire inkább mindenáron meg akarják tartani, akár Magyarországra hazatérve, akár Ausztráliában maradva, akár a világ más pontján próbál szerencsét. Azért ezek után is van, aki nem találja a helyét a szárazföldön: napi 15-20-an jelennek meg a GMN irodájában azzal, hogy õk inkább visszamennének.

Pál Zsombor

Vízre száll

Elsõsorban fiatal, 19-20 éves fizikai alkalmazottak próbálkoznak, hiszen õk teszik ki a hajón dolgozók 75-80 százalékát. "Azt gondolom, hogy azok jelentkeznek, akik fizikai munkát végeznek itthon is. Úgy vannak vele, hogy akkor legalább fizessék meg õket jól" - írja körül a jelentkezõket a GMN ügyvezetõje. "A fiatalok 55 százaléka az ún. vesztes réteg, akiknek nincsen anyagi hátterük. A szüleik normális, hétköznapi dolgozó emberek, akiknek nagyon korlátozott összegbõl kell kijönniük minden hónapban, küzdenek azzal, hogy fizessék a lakbért, iskoláztassák a gyereket. Elõttük nincsen perspektíva, nincsenek irányadó minták, nincs különleges képességük, nincs nyelvtudásuk és nincs meg az a lökés, ami miatt érvényesülhetnének. 'k az egyik típus, a másik pedig az, amikor valaki sikeresen elhelyezkedik egy diplomával, elücsörög egy ideig a számítógép mellett, aztán egyszer csak rájön, hogy váltani kellene, mondván: 26 éves vagyok, de még nem csináltam semmit."

Itthon marad

Az egyetlen biztosan kizáró ok a bezárkózás, a negatív személyiség, a mosolyképtelenség, de ezt az érintett jelentkezõk többsége már a tájékoztatón leszûri. Aki mégsem, annak igyekeznek ezt a szintfelmérõn tudtára adni. "Nekik ilyen a beállítottságuk, õk egyszerûen nem hajóra valók. Tipikusan olyanok kellenek, akik hajlandóak egy nagy, jól mûködõ gépezetben pici fogaskerékként mûködni. A kritikával, a világmegváltó ötletekkel meg a hatalmas nagy célokkal nem nagyon tudunk mit kezdeni."

Figyelmébe ajánljuk

Szabadon engedték Ilaria Salist

  • narancs.hu

Hazamehet Ilaria Salis, akit azért tartóztattak le és helyeztek előzetes letartóztatásba, mert a vád szerint utcai támadásokban vett részt Budapesten.

Sok a Vitézy és sok a bizonytalanság

  • narancs.hu

Öt órakor derül ki, hány érvényes szavazat lett érvénytelennek nyilvánítva a június 9-ei főpolgármester-választáson, ám ez sem ad majd feltétlenül megnyugtató eredményt.