Majdnem száz évvel ezelőtt volt már egy hasonlóan nagyszabású feministarendezvény Budapesten. 1913-ban itt rendezték a nők választójogi világkongresszusát, ami akkora eseménynek számított, hogy a Zeneakadémia nagytermében tartott megnyitó ünnepségen a magyar kormány nevében a közoktatási miniszter köszöntötte a résztvevőket, és Jászai Mari szavalta el az erre az alkalomra írt költeményt. A kongresszusra mintegy ötszáz külföldi vendég érkezett, akárcsak a mostani, sajnálatos módon a sajtóban kevés figyelmet kapott 8. feminista kutatói konferenciára, melynek jelentőségét semmivel nem kisebbíti, hogy az eltelt kilencvenkilenc év alatt a nők szinte mindenütt megszerezték a választójogot. Hogy a nőknek van még mit elérniük, s ha már elérték, megvédeniük, akár a magyarországi helyzet is jól mutatja. A konferencia helyszínein, a Közép-európai Egyetemen (CEU) és az ELTE Gólyavárában halmokban álló angol nyelvű füzetből kiderült például, hogy az Orbán-kormány a választások után szinte azonnal megszüntette a "nők és férfiak társadalmi egyenlősége osztály"-t, s helyette létrehozta a családpolitikai főosztályt, s a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szabálytalanul, az EU esélyegyenlőséget támogató Progress alapjából finanszírozott egy manipulatív, a nőkben lelkiismeret-furdalást ébresztő abortuszellenes plakátkampányt.
Az AtGender, mely eredetileg európai genderkutató intézményeknek és személyeknek kívánt fórumot és közösségi hálót biztosítani, mára a világ társadalmi nemekkel foglalkozó számos szervezetéhez kapcsolódik, s a konferencia résztvevői is a szélrózsa minden irányából érkeztek. Mégis az európai gazdasági és társadalmi válság következtében a kontinensen teret nyerő szélsőjobb ideológia miatt érzett aggodalom - ami éppúgy fenyegeti az esélyegyenlőségük biztosításában már jelentős eredményeket elért nőket, mint a társadalmi kisebbségeket, a cigányokat, bevándorlókat és a szexuális kisebbségeket - hatotta át a konferenciát. Köszöntő beszédében Jasmina Lukic, a vendéglátó CEU Gender Studies Tanszékének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági krízis a nőket jobban sújtja, hiszen a világ szegényeinek 70 százaléka nő; s hangot adott ama félelmének is, hogy a válságra adott konzervatív, populista, jobboldali és szélsőséges reakciók megállíthatják és visszafordíthatják a kedvező folyamatokat, melyek az 1970-es évektől a nők helyzetének fokozatos javulásához vezettek. Pető Andrea, a CEU történésze kérdések segítségével igyekezett tisztázni a teendőket: milyen következményekkel jár a feminista politikára nézve a szélsőjobb előretörése Európában? Mennyiben felelős a szélsőséges nézetek térnyeréséért a II. világháború megítélése? Hogyan lehet az állampolgár fogalmának kirekesztő meghatározását megváltoztatni? Mit tehet a feminista pedagógia, ha szembe találja magát a szélsőjobbos szubkultúra jelenségeivel? Miközben persze a hagyományos feminista témák, mint a feminista nyelv vagy a nőirodalom iránt sem szűnt meg az érdeklődés, s a kortárs magyar feminista művészek alkotásait bemutató programra is sokan voltak kíváncsiak, a kerekasztal-beszélgetések közül is az Ideológiák, melyek aláássák az európai jövőt? című bizonyult a legnépszerűbbnek. Olyan sokan voltak, hogy az elkésett professzorok a földön ültek. A Finnországból, Hollandiából, Spanyolországból érkezett felszólalók egyaránt az idegengyűlölet, a rasz-szizmus és a szexizmus erősödéséről számoltak be; a vita nem túl optimistán, azzal a konklúzióval zárult, hogy a szélsőséges nézetek ellen nincs más fegyver, mint az oktatás, oktatás, oktatás, illetve a szélsőjobbos szemléletmód ellen fellépő különféle szervezetek összefogása.
Férfikutatás
Az 1913-as kongresszus óta az elért eredmények függvényében az európai feminizmus céljai sokat változtak. Az első budapesti kongresszus idején a résztvevők közt még alig volt egyetemet végzett nő, ma minden tudományos területen jelen vannak. A társadalomtudós feministák a társadalmi folyamatok női szempontú értelmezésére és a nők, illetve más kisebbségek érdekeinek képviseletére összpontosítanak. Miután felismerték, hogy a patriarchális rend a férfiakat is elnyomja, nemcsak a nők helyzetével foglalkoznak, hanem férfikutatással is. Az egyik isztambuli előadó például a Çogunluk (Majority) címmel két éve itthon is levetített film elemzésével azt kísérelte meg feltárni, milyen irányba változik az ideális török férfi képe, s társadalmi (családi) nyomásra hogyan lesz egy nyitott személyiségű fiúból patriarchális beállítottságú, nacionalista, agresszióra hajló férfi. Nem véletlen, hogy a társadalmi kisebbségek kutatását középpontba állító feminista társadalomtudomány képviselői közt mára megjelentek a férfiak is. A Londoni Egyetem tanára, Ilyas Mohammed például a nyugat-európai szélsőséges iszlamista csoportok mellett néhány éve megalakult önsorsrontó női csoportokról, köztük az interneten működő Women4Shariah-ról (Nők a Sariáért) értekezett. A körülbelül négyszáz előadásból feltűnően sok foglalkozott a bevándorlók, az "idegen" származásúak - és nem feltétlenül csak a nők - helyzetével. Yan Zhao a hajdan Ázsiából és Dél-Amerikából norvég szülők által örökbefogadott, immár felnőtt emberekkel készített interjúi segítségével azt tanulmányozta, hogyan formálódik kettős identitásuk, mit jelent számukra a "norvégság", az állapot, amit egyikük azzal a kijelentéssel világított meg, hogy kókuszdiónak érzi magát: kívül fekete, de belül fehér.
A hazai felsőoktatásban csak elvétve akad feminista kutató, minek következtében az előadók közt is alig volt magyar. Ezért nagyon is érthető, hogy a konferencia CEU-s diáklányokból álló segítő személyzetének fekete trikójára az angol verzió mellett magyarul is rányomtatták: "Így néz ki egy feminista". Hátha valaki kedvet kap a nők, az emberi jogok melletti kiálláshoz.
