Amióta kitört a világ mind több államát érintő majomhimlőjárvány, egyre több kérdés merül fel az eredetével, természetével, terjedésével és az ellene való védekezéssel kapcsolatban. Annyi biztos, hogy sok mindent csak ezután, esetleg a járvány későbbi fázisában tudhatunk meg a megbetegedésről
Mi okozza a majomhimlőt?
A betegség nem véletlenül kapta a nevét – két szempontból sem. Egyrészt először 1958-ban írta le Preben von Magnus dán virológus, mint a laborkísérleteknél használt, amúgy délkelet-ázsiai eredetű hosszúfarkú makákók megbetegedését. Másrészt tényleg egy olyan vírus okozza, ami közeli rokonságban van számos, szintén himlőnek nevezett megbetegedéssel, mint a rettegett, de tudomásunk szerint kihalt feketehimlő, továbbá a tehénhimlő, a nyúlhimlő, vagy a tevehimlő. Hozzájuk hasonlóan a majomhimlő kórokozója is egyike a DNS-vírusok családjába tartozó orthopox-vírusoknak. Felhívnánk a figyelmet, hogy a fentiekkel szemben a bárányhimlőt – bár tünetei számos esetben hasonlítanak a most terjedő majomhimlőére - a Varicella zoster, azaz egy herpeszvírus okozza, és a kanyaró sem rokon (azt meg egy paramyxomovírusok családjának Morbillivirus nemzetségbe tartozó RNS-vírusnak köszönhetjük).
Tényleg a majomról ragadt át az emberre?
A megbetegedés terjed főemlősök, így emberek között is – a majomhimlő Afrika számos részén már endemikus, azaz ezekben a régókban időről időre előfordulnak fertőződések, de ezek korábban nem terjedtek tovább.
Nem bizonyítható, hogy egykor pont a majomról ugrott volna át az emberre – az viszont beszédes tény, hogy manapság is terjed rágcsálóról rágcsálóra, és ezekről emberre is!
Könnyen elképzelhető, hogy a mostani járványt sem majmoktól (vagy rágcsálóktól, esetleg más állatoktól), hanem emberektől kapták el azok, akik tipikusan Nigériába, a Niger-deltavidékre látogattak. Ráadásul a járvány most már közösségi úton terjed azok között is, akik sohasem jártak Afrikában. Megjegyzendő, hogy a megbetegedésnek Afrikában is két variánsa ismert. A nyugat-afrikai vírustörzs okozta megbetegedés még a viszonylag enyhébb – a WHO szerint az igazolt esetek 1, más források szerint 3-4 százalékában halálos – még ezekben a szegény, jórészt földműves közösségekben is. Ehhez képest a Kongó-medencében honos vírusklád ennél súlyosabb kimenetelű megbetegedésekhez vezet: jellemző, hogy itt a halálozás is magasabb: 10-11 százalékos. Ebből a szempontból szerencsés, hogy „csak” a nyugat-afrikai variáns terjed a világban.
Vannak tipikus tünetei a megbetegedésnek?
Sajnos a majomhimlő tünetei úgy hasonlítanak más megbetegedésekére, mint két (záp)tojás, még az egyes szimptómák jellegzetes együttese is más (közeli rokon vagy nem rokon vírusok okozta) fertőző betegségre, egyéb himlőfélékre, de leginkább kanyaróra vagy bárányhimlőre terelheti a gyanút. De természetesen mindez fordítva is igaz: az eszkalálódó majomhimlő-pánik alkalmából elsőre már diagnosztizáltak majomhimlősnek olyan beteget is, aki valójában bárányhimlős volt. Mindenesetre a láz, a fejfájás, a levertség, az izomfájdalmak, kimerültség valóban nem éppen exkluzív tünetek – és az egy idő után a fejen, a törzsön, a végtagokon jelentkező kiütések, amelyek idővel, kellemetlen evolúció nyomán kifakadó hólyagokká fejlődnek, majd varasodnak, még mindig utalhatnak más megbetegedésre is. Talán a nyirokcsomók gyulladása, fájdalmas duzzanata a fenti tünetekkel együtt, speciális szimptómacsomagként már egyértelműbben utalhat a majomhimlőre – de végső választ minden egyes esetben csak a virológiai vizsgálatok, a kórokozó kimutatása nyújthat.
Hogyan terjed a járvány?
Annyi biztos, hogy a majomhimlő már régóta, legalább 1970, az első leírt esetek óta előfordul emberek között. A korábban teljes mértékben fel nem tárt fertőzési mechanizmushoz beteg állat húsa (bushmeat), harapása, karmolása, fertőzött tárgyakkal, illetve emberi és állati testnedvekkel való érintkezés volt szükséges. Korábban ritkábban tapasztaltak direkt, emberről emberre való terjedést, habár gyanították, hogy ez gyakoribb lehet. Ne felejtsük, hogy az afrikai egészségügyi körülmények között óriási lehet a látencia, bár a betegség pont a látványos (habár a feketehimlőhöz képest kevésbé súlyos) kiütések miatt ritkán maradhat észrevétlen.
A vírus korábban leginkább helyi kitöréseket okozott – de akadtak kivételek. 2003-ban egy rakomány fertőzött rágcsáló érkezett Ghánából az Egyesült Államokba, ami előbb hobbiból kapott prérikutyákat, majd azok gazdáit fertőzte meg: ekkor 71 embert kezeltek majomhimlővel és egyik sem egy másik embertől kapta el. A vírusgenom analízise alapján a mostani világméretű járvány is a 2017-2019-es nyugat-afrikai epidémia afféle szubjárványa –
de most gyakoribb az emberről közvetlenül emberre történő fertőzés.
Az eddigi, mondjuk még mindig nem kellően magas esetszám alapján valószínű, hogy a betegség átadásához fertőzött felületekkel való szoros érintkezés szükséges. Az újabb tapasztalatok révén felfrissített tudásunk szerint emberi váladékkal, testnedvekkel, vérrel, nyállal (köhögéssel!), könnyel, esetleg izzadsággal és fertőzést hordozó tárgyakkal való érintkezéssel is terjed.
A mostani járványos megbetegedések érdekessége, hogy először jelentettek csoportos megbetegedést meleg férfiak körében – ami az efféle hírek olvasóiban olyan képet alakíthatott ki, mintha a majomhimlő is afféle szexuális úton terjedő betegség lenne, mint mondjuk a HIV. Csakhogy az orvosok szerint hiába találtak egyazon, tipikusan vagy többségében meleg férfiak által látogatott helyekre (Gran Canaria-i melegfesztiválra, madridi melegek által látogatott törökfürdőre, antwerpeni fétisfesztiválra) visszavezethető, csoportosan jelentkező eseteket, ezek számos szerző szerint csupán arra utalnak, hogy e csoportokba előbb véletlenszerűen bejutott a vírus, majd az aktív szexuális viselkedés, partnerváltogatás és az intim együttléttel járó szoros fizikai érintkezés révén terjedt el az adott közösségben. Más esetekben a vírus terjedése nem is ezekhez a szexuális kisebbségekhez, szubkultúrákhoz, terjedési módokhoz kötődik és sokszor egyáltalán nem is biztos, hogy szexuális érintkezés révén kapták el a betegek. Ám a fenti terjedési hatásmechanizmust nézve a szexuális érintkezés szinte minden formája elősegítheti a járvány terjedését. Hangsúlyozni kell, hogy bár fennáll az esély: a vírus mutálódik, vagy akár már meg is tette és ennek révén más terjedési módok is előtérbe kerülhetnek (akár az aeroszolizálódás, cseppfertőzés is), de erre eddig semmiféle bizonyíték sem áll rendelkezésre (ráadásul a nagyméretű DNS vírusoknál a véletlen replikációs hibákból adódó mutációk esélye is kisebb).
Világjárványról (pandémiáról) beszélhetünk máris a majomhimlő esetében?
Az illetékes nemzetközi egészségügyi szervezetek, mindenekelőtt a WHO vonakodnak, hogy a világ szinte minden régióját, egyre több országot (május 30-ig már 31-et) és nagyobb esetszámot (eddig 422 igazolt esetről beszélhetünk – közülük 31-en kórházi kezelést is kapnak) produkáló megbetegedéssorozatot pandémiának minősítsék. Miközben korábban látszólag ennyi is elég volt ahhoz, hogy már világméretű járványnak nevezzenek egy globálisan terjedő fertőzést. Szerencsére más világméretű járványokhoz képest egyelőre a majomhimlő a rendkívül alacsony (lapzártánkig Afrikán kívül 0) halálozással tüntet. Ebből a szempontból persze a Covid-19 érzékenyebbé tesz mindenkit: egyrészt senki sem szeretné (sem laikusok, sem a szakszolgálatok), hogy miközben még el sem múlt a koronavírus-világjárvány, máris egy újabb tömeges megbetegedéstől kelljen félni és ennek az elnevezéssel is nyomatékot adni. Másrészt a Covid okozta megbetegedések tényleges tömegessége és a rengeteg halott máshová tette az érzékenységek határait is. Mindenesetre az a tény, hogy a majomhimlő lappangási ideje egy, de akár két hét is lehet, azt is valószínűsíti, hogy a mostani esetszámok akár meg is sokszorozódhatnak – és számos szakember ettől is tart.
Ez ellen hathat, hogy a majomhimlő azért nem is oly erősen fertőzőképes (szaknyelven az egy fertőzött által továbbadott fertőzések reprodukciós R száma alacsony) – így az aktív esetek elkülönítésével talán meggátolható a további terjedése.
Van védőoltás a fertőzés megelőzésére? És ha elkaptuk, van rá gyógyszer?
Először is a virológus kutatók, orvosok azt állítják, hogy az utolsó, még beoltott generációk által kapott feketehimlő vakcinák 85 százalékosan megóvnak a majomhimlő ellen is. Ez nálunk leginkább az 1979 előtt születetteket nyugtathatja meg. Az EU-ban Imvanex néven futó vakcina amúgy a Vaccinia (az eredeti, 18. századi Jenner-féle himlőoltás alapjául szolgáló tehénhimlő-vírus közeli rokona) vírus attenuált (legyengített) formáját tartalmazza, amely nem szaporodik az emberi sejtekben és normál szubkután (bőr alá adható) injekciókkal is beadható. Jellemző, hogy Nagy-Britanniában már beadtak Imvanexet olyanoknak, akik igazolt fertőzöttek szoros kontaktjai lehettek (Dél-Afrikában, viszont a helyi szakszolgálat, a NICD szükségtelennek ítélte az átfogó vakcinációt, mivel abban bíznak, hogy a majomhimlő nem fog olyan robbanásszerűen terjedni, mint a Covid-19).
A majomhimlővel fertőzötteket is elsősorban olyan antivirális készítményekkel (methisazone, tecovirimat, brincidofovir) kezelik, amelyeket részben még az utolsó feketehimlő járványok idején alkalmaztak több-kevesebb sikerrel. Ezt ki kell egészíteni antibiotikumokkal és mondjuk aciclovir-kezeléssel a másodlagos bakteriális illetve vírusos (herpesz) fertőzések megelőzésére.
