Egy tenger alatti távközlési kábel meghibásodása miatt Nyugat-Afrika egy része napokra internet nélkül maradt. Mauritániában, ahol a hiba történt, két napig semmiféle kapcsolat nem volt. A Franciaországból induló és Nyugat-Afrikában több ponton a szárazföldre kifuttatott ACE (African Coast to Europe) nevű kábel a térség egyik legfontosabb távközlési eszköze. Kiesésével további nyolc országban szünetelt vagy lassult le hosszabb-rövidebb időkre a net.
Orosz káosz
A másik fontos hír látszólag nem is kapcsolódik a mauritániai ügyhöz. Miután a Telegram nevű titkosított csevegőprogram fejlesztője megtagadta a titkosítókulcsok kiadását az orosz titkosszolgálatnak, a Roszkomnadzor, az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság letiltotta a Telegram által használt szerverek elérését az országban. A hatóság olyan lelkesen oldotta meg a feladatot, hogy a Telegram mellett eltűnt az orosz internetről az Amazon AWS nevű felhőszolgáltatása és a Google felhőszolgáltatása is a felhasználóikkal együtt. Mivel ezekre a kereskedelmi felhőkre sokan építenek, sikerült két mobilszolgáltatót, helyi bankokat és internetes szolgáltatásokat is leállítani. A következmény természetesen a káosz beköszönte volt, amire Alekszandr Zsarov, a távközlési hatóság feje úgy nyilatkozott: értesítették a két szolgáltatót, hogy számos IP-címükön Oroszországban tiltott szolgáltatás érhető el, és remélik, „jogi szempontból érdemi” választ kapnak az Amazontól és a Google-től.
Az internet nagy legendája, hogy hidegháborús technológia, amelyet úgy terveztek, hogy egy atomcsapást is kibírjon. Az állítás tartalmazza az igazság elemeit, de hamis reményeket kelt. Napjaink internetje legalább annyira virtuális hely a maga trolljaival, nehezen visszakövethető támadásaival, mint amennyire fizikai meghatározottságú. A mauritániai eset újra rámutatott arra, hogy az internet erősen kapcsolódik a földrajzi valósághoz.
Az elmúlt években inkább a hozzáférési technológiák változásáról, s nem a világot átszelő kábelrendszerekről beszéltünk sokat. A számítási felhő (cloud computing) és a mobilinternet is azt sugallja, hogy a forgalom „valahol a levegőben” zajlik. Hiába a Google-t is magába foglaló Alphabet X-laborjában kifejlesztett Loon nevű hőlégballon, egyelőre mind a ballonos internet-hozzáférés, mind a Facebook drónról sugárzott internetes tervei gyerekcipőben járnak. A világ internetforgalmának 97–99 százaléka továbbra is tenger alatti kábeleken zajlik. Műholdas kapcsolatra körülbelül a forgalom 7 százalékát lehetne átterelni, a Szilícium-völgy cégei pedig a legjobb esetben is a tesztrepüléseknél tartanak a ballonokkal és óriásdrónokkal. Az optikai kábelekből álló távközlési hálót pedig nem mindenhol szőtték egyformán sűrűre.
A TeleGeography elemzőcég évente frissített Submarine Cable Map nevű térképes oldala jelenleg 448 üzemben lévő kábelt mutat. A kábelek hossza 1,2 millió kilométer, azaz durván harmincszor lehetne velük körbetekerni a Földet. A leghosszabb, az Asia America Gateway önmagában 20 ezer kilométeres. A kaliforniai San Luis Obispóból indul, és több megálló közbeiktatásával Thaiföldön végződik.
Az Asia America Gateway nemcsak azért érdekes, mert rekordhosszúságú, hanem azért is, mert nem tipikus útvonalon halad. Tipikusnak mondható például az Egyesült Államok nyugati partjáról Ázsia felé tartó kábel, amely Japán és Dél-Korea érintésével érkezik meg a céljához. Ehhez képest az Asia America Gateway Hawaii és a Mariana-szigetek érintésével, azaz jóval délebbre halad. Hasonlóan megvan a bevett módja Európa és az amerikai kontinens összekötésének is. Tizennyolc különböző kábel halad az Atlanti-óceán alatt, amelyek Long Islandon vagy New Jersey-nél érnek ki a partra. Annak, hogy ez így alakult, számos oka van. Az internet előtt távíróval, majd telefonnal kötötték össze a nagyvárosokat, a mai Egyesült Államok–Európa-kábelek útvonalán pedig már száz éve is távközlési kábelek futottak. Fontos szempont az is, hogy a kábel kihúzása óriási befektetés, amely csak a legrövidebb útvonalon és a leggyorsabb adatátvitel mellett térülhet meg. A nagyfrekvenciás, számítógépek és algoritmusok uralta kereskedelemben pedig a mikroszekundumok is dollármilliókat jelenthetnek.
S mindemellett vannak földrajzi szükségszerűségek is. A Szuezi-csatorna helyét nem lehet megválasztani, az örökre ott marad, ahol van. A Malaka-szoros vagy Hongkong elhelyezkedése is ugyanilyen makacs tényező. Azokon a pontokon, ahol sűrű a hajóforgalom, gyakoribb a kábelszakadás. A többszörösen megerősített, locsolócső vastagságú kábeleket partközelben ugyan a tengerfenék alá temetik, de egy hánykolódó hajó horgonya így is felkaphatja és elszakíthatja őket. Ha a szakadás olyan országban történik, amely több útvonalon kapcsolódik az internethez, akkor egy kábel kiesése nem jár komoly következményekkel. Az évi durván száz szakadás többségére fel sem figyelünk; ám Afrika és Dél-Amerika azonban kevés kábellel kapcsolódik a rendszerhez, a pechvogel Mauritánia pedig csak egyetleneggyel, amit, lám, sikerült is széttépni.
Behódolnak?
A tenger alatti kábelek nemzetközi vizeken haladnak, de országokat kötnek össze. A tengerjog ugyan kitér a kábelek kérdésére, de szinte kizárólag a nem szándékolt károkozással foglalkozik. Rendelkezik arról, hogy a bírságot a kábelt elszakító hajót lajstromozó ország törvényei szerint kell megállapítani. A szándékolt károkozást nem tárgyalja, és nem tiltja a kábelek katonai célpontként kezelését sem. Pedig egy kábel átvágásával komoly gazdasági kárt lehet okozni, egy-egy ország kommunikációs lehetőségeit is meg lehet nyirbálni. Ennek a lehetősége a szárazföldön is fennáll, és különösen azokat az államokat fenyegeti, amelyek szűkös külföldi kapcsolattal rendelkeznek. (Fehéroroszország például alapvetően Oroszországgal van összekötve, az ukránok pedig még 2016-ban is Moszkva felől kapták a drótot.) Az aktuális tengerjogi szabályozás azonban még az első transzatlanti üvegszálas távközlési kábel lefektetése előtt született, amikor a műholdas kommunikáció volt a legelterjedtebb megoldás.
Ezzel pedig visszaérünk az Amazont és a Google-t letiltó Roszkomnadzor esetéhez. Hiába álmodtak ugyanis a 90-es évek utópistái az országhatárok és konfliktusok feletti internetről, a hálózat a fizikai világ részévé vált. Még folynak a harcok a tárgyalótermekben, hogy mennyire kell például egy amerikai cégnek az európai adatvédelmi szabályozáshoz alkalmazkodnia, de úgy tűnik, az internet megadta magát. A saját hálózatukat a világéról ügyesen leválasztó kínaiak meggyőzték az Apple-t, hogy helyi, az ország szabályozó hatóságának felügyelete alatt álló szervereken tárolja a kínai vásárlók adatait. Kína túl nagy ahhoz, hogy ne akarjanak vele üzletelni a cégek – csak azért, mert mást gondolnak a szabadságról és az emberi jogokról. Miért ne lehetne otthon és a távoli
piacokon homlokegyenest mást mondani az alapértékekről? A jelenség akár Magyarországról is ismerős lehet.
Edward Snowden, a mindenre kiterjedő amerikai internetfigyelést leleplező szivárogtató, aki évek óta Oroszországban húzza meg magát, a Twitteren figyelmeztette arra a világot, hogy a Telegram-ügy többről szól, mint egy csevegőkliensről. Ha a Google és az Amazon úgy dönt, számukra nem éri meg az orosz hatóságok dühét kiváltó szolgáltatással együttműködni, az azt is jelenti, hogy a nagy amerikai cégek behódolnak Putyin akaratának. Ha így történik, a fizikai meghatározottságú internet még erősebbé válik, és még nehezebb lesz a másként gondolkodók meg a kiberellenzékiek dolga.
