„A nép igazán gyászolta”

Szilágyi Ákos költő, esztéta, Oroszország-kutató Sztálin haláláról, Berijáról és a csekista államról

Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimusz hetven évvel ezelőtt bekövetkezett halála után utódai, mindenekelőtt a rettegett Berija mélyreható változásokat kezdeményeztek a Szovjet­unióban és a keleti blokkban. Más kérdés, hogy e kísérlet végül nem teljesedhetett ki – erről beszélt nekünk a korszak avatott kutatója.

Magyar Narancs: Amikor Sztálin 1953. március 5-én némileg váratlanul meghalt, a Szovjetunió és személyesen a diktátor látszólag éppen hatalma, befolyása csúcsán volt. Lehet, hogy Sztálin utolsó néhány éve volt a szovjet szuperhatalom egyik legjobb időszaka?

Szilágyi Ákos: Hát, ezt enyhén szólva nem mondanám. Nem csak a Sztálin halálát, különösen az 1956-ot követő hruscsovi és brezsnyevi évtizedekre gondolva, amelyeket az orosz közbeszédben a szovjethatalom „vegetáriánus időszakának” neveztek. Inkább, paradox módon, az iszonyú emberveszteség, a náci népirtás és háborús pusztítások ellenére a II. világháború, a honvédő háború volt a szovjet társadalom történetének morálisan, érzelmileg, de talán még politikailag is a legjobb időszaka. Egy valóságos ellenség ellen harcoltak egy „jó ügyért” folyó igazságos, népi, „szent” háborúban. A háború alatt a Sztálin-kultusz sem volt teljesen hazug: amikor a katonák úgy rohantak csatába, hogy „Za rógyinu, za Sztálina” (A hazáért, Sztálinért), akkor a „haza” és „Sztálin” nevének ezt az ideológiai azonosítását nem fentről kényszerítették ki. A győzelem, a háború megnyerése valóban közös ügy, össznépi ügy volt, és így él mindmáig az orosz társadalmi emlékezetben. Sztálin 1945-ben egy pohárköszöntőben erős grúz akcentussal meg is köszönte kifejezetten az orosz népnek, hogy amikor 1941-ben bekövetkezett a katonai összeomlás, akkor bizalmat szavaztak nekik és követték őket – nem úgy, mint más országokban, ahol ilyenkor elkergetik a vezetőiket.

MN: Ha ennyire felkészületlenül éri őket a támadás, és ilyen szörnyű kudarcokat szenvednek el már a hadjárat elején?

SZÁ: Erre utalt, elvégre az igazi összeomlás volt pánikkal, fejvesztett meneküléssel, több millió szovjet katona fogságba esésével. Sztálin is összeomlott: a háború első egy-két hetében eltűnt, a dácsáján várta, hogy letartóztatják vagy leváltják, de aztán Molotov és Berija vezetésével megkeresték, lelket öntöttek belé, és felkérték a Honvédelmi Bizottság vezetésére. A győztes háború végén azután visszatért a frontokról, közben idegen országokat látva sok millió katona. A társadalom is hősiesen átvészelte, amit átvészelt, éppen ezért vártak valami jutalmat vagy elismerést a kitartásukért és szenvedésükért. Volt ugyan egy röpke másfél év, 1946–1947-ig, amikor valamilyen enyhülés következett, még a halálbüntetések végrehajtását is megszüntették. Közben azonban leereszkedett a vasfüggöny, és azt nem Sztálin ereszti le, hanem Churchill, persze „Sztálin miatt”, megállapítva, hogy „Európa keleti felé­re leereszkedett a vasfüggöny”. Churchill tudhatta ezt a legjobban, hiszen Jaltában Sztálinnal közösen ők osztották fel Európát befolyási övezetekre egy papírlapon.

MN: Churchill nevezetes 1946-os fultoni beszéde fordulatot jelentett a szovjet belviszonyokban is?

SZÁ: Igen, mindenesetre ettől kezdve indul az első nyugatellenes – sőt, inkább idegenellenes – kampány a Szovjetunióban. „Inosztranci – zaszranci”, vagyis „külföldiek – szarháziak”, mondogatta Sztálin, ami elég gyorsan átcsapott az 1948–1949-es kozmopolitaellenes kampányba. Annak, ha nem is nyíltan, de jól kivehetően antiszemita éle volt: a kozmopolitizmus, a Nyugat előtti hajbókolás valahogy mindig a kulturális élet zsidó származású szereplőinek a stigmája lesz. Az antiszemitizmus nem származási alapon diszkriminálja vagy rekeszt ki a nemzetből egy társadalmi csoportot, mert a zsidó Oroszországban és a Szovjetunióban sem származási, hanem etnikai vagy nemzetiségi kategória. Ugyanúgy zsidó valaki, ahogy grúz, orosz vagy ukrán.

MN: Ebből az antiszemita indíttatásból születnek azután az anticionista kampányok is, amelyek később a hírhedt orvosperekhez vezetnek?

SZÁ: Mégpedig kétszeresen is. Már a kozmopolitaellenes kampánynak is egyik szála egy kifejezetten anticionista kampány, amely még a háború alatt létrehozott Zsidó Antifasiszta Bizottság ellen irányul. Ennek tagjait többségében kivégzik, közöttük költőket, műfordítókat, és sokakat bebörtönöznek. Nekik vajmi kevés közük volt a cionizmushoz, amit sokkal inkább a szovjet állam támogatott. Állítólag Sztálint foglalkoztatta a zsidók fővárosból kitelepítésének terve is, lehetőleg a távol-keleti Birobidzsánba, a Zsidó Autonóm Területre. Ezt az akkor már ellenségnek tekintett Izrael alternatívájaként akarták eladni. Persze, korábban nagyon erős érdekeltsége volt a Szovjetuniónak Izraelben is, és a szovjetek szavazata nélkül Izrael állam aligha tudott volna megalakulni 1948-ban.