A piszkos miriád - A tüsszentés rejtelmei

Elég néhány inger (allergia, megfázás, hirtelen felragyogó napsütés vagy a hideg), és szervezetünk rohamszerűen üríteni és permetezni kezdi az orrváladékot. Mindannyian tüsszentünk, de viszonylag keveset tudunk róla.

Az orvostudomány afféle félautomatikus, csupán részben szabályozható folyamatként írja le a tüsszögést, mely heves levegőkiáramlással jár, s leginkább akkor következik be, ha apró idegen részecskék ingerlik az orrnyálkahártyát. Az irritációt a szervezet nem állhatja, így azután önkéntelenül, reflexszerűen és görcsösen levegőt présel át zömmel az orrunkon keresztül – de nem csak ott –, ami apró folyadékcseppecskék miriádját ragadja magával. A szervezet takarít, a cél az orrüreg megtisztítása mindenáron, a lényeg, hogy az idegen anyag – ha kell, bő lében, de – távozzon az orrjáratainkból. Testünk igyekszik a nagy nyomással kiáramló, takarításra használt levegőt a rendeltetési helyére terelni, ilyenkor a lágy szájpad és a nyelvünkkel is kitapintható apró nyúlvány, a nyelvcsap visszahúzódik, a nyelv hátsó része pedig megemelkedik, hogy együtt részlegesen lezárják az utat a száj felé. E művelet hatékonysága, akárcsak az orr áteresztőképessége, keresztmetszete, illetve az áramlási sebesség egyénenként változik, ezért mindannyian karakteresen, csak ránk jellemző módon tüsszentünk. A kiáramló levegő tekintélyes sebességet produkál: elérheti a 160 kilométert óránként, vagyis egy jó tüsszentés orkán-, sőt hurrikánerejű! Szinte minden állapotunkban képesek vagyunk erre, legfeljebb a gyors szemmozgással kísért, alacsony izomtónussal járó alvás, az úgynevezett REM-állapot lehetne kivétel, amikor a leginkább életteli, valóságosnak tűnő álmainkat éljük át. Ilyenkor ugyanis a szervezet szinte semmit sem termel az olyan fontos monoamin neurotranszmitterekből (ingerületátvivő anyagokból), amilyen a hisztamin, a szerotonin, a noradrenalin, pedig ezek közül az első a tüsszentés kialakulásában is szerepet játszik.

A tüsszögés magától értetődőnek tűnik, de szervezetünket azért nehéz felingerelni – igaz, lecsillapítani sem könnyű. Az orrunkat belülről támadó szennyeződésnek először is keresztül kell hatolnia az orrszőrök dzsungelén, hogy elérje a nyálkahártyát. Ez a provokáció a hisztaminok kiválasztását eredményezi, amelyek tényleg irritálják az orrban található idegsejteket, vagyis nem közvetlenül az idegen anyag, hanem a jelenléte által kiváltott immunválasz ösztönöz tüsszögésre! Ráadásul áttéten keresztül, hiszen az orr idegsejtjei előbb az agynak küldik el panaszaikat az úgynevezett háromosztatú (trigeminális) ideghálózaton keresztül, s onnan érkezik az utasítás a garat és a légcső izmainak: ideje tágítani az orr- és a szájüreget, megteremtve ezzel a helyet a tisztító légzuhatagnak. A tüsszentés jelentős ereje azzal is magyarázható, hogy egyszerre számos, a felsőtesten található szervet és izmot mozgat meg koordináltan, egy erős reflexválasz keretében: összedolgoznak a mell, az arc és a torok izmai. Sőt, még a szemhéj izmait is megmozgatja, így tüsszentés közben többnyire lehunyjuk a szemünket.

A tüsszentés forrása sokféle lehet. Csupán az egyik lehetőség a betegség, tipikusan valami felső légúti vírusos nyavalya, nasopharyngitis, vagyis nátha, amikor a vírus közvetlenül támadja az orr nyálkahártyáját, amire a szervezet az immunrendszer beindításával és erős hisztamintermeléssel reagál. Ám a fertőzés kiváltotta betegség előrehaladtával ritkul a tüsszögés, felváltja a megállíthatatlan orrfolyás – a tüsszögés gyakorta az orrüreg részleges kitisztulása vagy orrcseppterápia nyomán térhet vissza. Az allergia okozta tüsszentés is tiszta sor: az idegen testre, pollenre, spórára, poratka ürülékére beindul az immunrendszer, begerjed az orr, sőt a torok és szájpadlás nyálkahártyája (utóbbi viszketni is szokott), és a hisztaminfröccs egyik következménye lesz a heves reakció. Ilyenkor sorozatban szoktunk tüsszenteni, gyakorta éppen hármat, s ez a megállapítás olyannyira foglalkoztatta a kutatókat, hogy megpróbálták kideríteni az okát is. Egyelőre arra sikerült rájönniük, hogy a hármas tüsszentés a különösen mély irritánsok eltüntetésére szolgál. Az első általában arra elég, hogy a mélyben megbújó, letapadt, lerakódott delikvenseket (például apró pollenszemcséket) felbolygassa, amelyeket a második juttat el az orrüregbe, míg a harmadik söpri ki őket onnan. Érdemes megjegyezni, hogy a környezeti változásokhoz lassan alkalmazkodó szervezetünk a hirtelen hőmérséklet-csökkenésre, hirtelen hideg légáramlatra is tüsszentéssel szokott reagálni, de ez még nem a megfázás első jele!

Csak zsebkendőbe!

 

Egzotikus hapci

A tüsszentés okai között akadnak kevéssé nyilvánvalóak, s kifejezetten egzotikusak is. Sokaknál jelentkezik például akkor, ha hirtelen éles, ragyogó fénynek, például szikrázó napsütésnek teszik ki arcukat – ezt fotikus tüsszögési reflexnek vagy fotoaptarmózisnak hívják. Nem is olyan ritka, mint gondolnánk: különböző becslések szerint a népesség 18–35 százalékát érinti. Ráadásul nem csupán fény, de gyakorta a szem környékének ingerlése, szemkörnyéki injekció beadása vagy akár szemcsepp adagolása is kiválthatja. Henry C. Everett amerikai neurológus 1964-es hipotézise szerint az embertársaink majd’ egyharmadánál jelentkező extra tüsszentési hajlam az ingereket továbbító idegpályák összekavarodásából fakad. S bár ennek genetikai háttere még nem tisztázott, a családon belüli sűrűbb előfordulása arra utal, hogy a tulajdonság autoszomálisan, domináns módon öröklődik. Sokszor e szindrómával összevontan szokták tárgyalni azt a tünetet (angolul snatiation), amikor egy alapos lakoma után, teli gyomorral tör a tüsszögés az áldozatra. Néha a kiváltó ok az erős fűszerezés, és ez legalább könnyebben magyarázható: az ingerek összekeveredéséről lehet szó, s alighanem ez az állapot is az autoszomális kromoszómáknak köszönhetően öröklődik.

Ennél is érdekesebb, hogy sokan tapasztalnak tüsszentési ingert, ha szexuálisan izgatott állapotba kerülnek. Az orvosok szerint e reakció az autonóm idegrendszer idegpályáinak kereszteződéséből fakad, márpedig testünk számos funkcióját ez szabályozza, így a vágyak gerjedését is. Némely vélekedések szerint orrunk, akárcsak a genitáliák, tartalmazhat olyan szöveteket, melyek bizonyos szituációkban vérrel telítődnek, s ezek készítik fel a vomeronazális szervünket (avagy a Jacobson-szervet) a feromonok, a szexuálisan releváns illatok észlelésére. Számos kutató ennek létét is vitatja: szerintük a Jacobson-szerv felnőttkorra eltűnik, vagy semmilyen funkciója sem marad. Az ellenoldal viszont a szerv meglétéről számolt be az élő páciensek, illetve a megvizsgált halottak jelentős részénél, 25–60 százalékos arányokat említve.

Legyen bármilyen oka a tüsszentésnek, bizonyos körülmények között igyekszünk ezt palástolni, elfojtani, hogy ne törjük meg a csendet, az áhítatot, a gyászt, stb. Ilyen esetekre mély belélegzést ajánlanak a szakemberek, a levegő benntartását, számolást, esetleg az orrunk összecsípését, a szánk és az orrunk között található kis árokra ujjal gyakorolt nyomást. A portalanítás, az allergének (például a szőrhullató házikedvencek) távol tartása és a megfelelő légnedvesség biztosítása is segíthet, de néha oly ellenállhatatlanul tör ránk a tüsszenthetnék, hogy nincs menekvés, elő kell kapni a zsebkendőt, vagy legalább kezünket az orrunk elé tartani, hiszen minden egyes kilökődésnél több tízezer mikroméretű cseppecske távozik szervezetünkből.

Tüsszentési hiedelmek

A különböző kultúrák más és más jelentéssel ruházták fel a tüsszentést: az ókori görögöknél például egyfajta profetikus, isteni jóváhagyást tartalmazó üzenetként értelmezték. Állítólag ez él tovább a mai görög hagyományban, mely a tüsszentést afféle rábólintásként értelmezi, de ugyanezt az interpretációt megtaláljuk Indiában vagy a flamandoknál, de még nálunk is (vö. Háry János). A középkori Európában még végzetesnek gondolták a tüsszögést, mert úgy gondolták, életerő vagy a lelkünk távozik a testünkből, s így az akkori orvosok megpróbálták gátolni. Számos keleti kultúrában vélik úgy, hogy a tüsszentőt emlegették távollétében; ez a hiedelem idehaza sem ismeretlen.

A tüsszentés utáni reakciók is sokfélék lehetnek, habár ezek eredete sem mindig világos. Míg a magyar „Egészségedre!” (illetve ennek számos európai és ázsiai megfelelője) jól kapcsolatba hozható a tüsszentést kiváltó tünetekkel, addig például az angol „Bless you!” (eredetileg kb. „Áldás rád!”) fordulat etimológiáját ma is vagy féltucatnyi módon magyarázzák, melyek között ott van a nyitott szájon behatoló rontás elleni védekezés hipotézise és a pestisjárványok korába visszavezető értelmezés is, mely a ragály kezdeti tüneteire adott válaszként értelmezi.

Hangot adunk

A tüsszögés mindig hanggal jár, hiszen a nagy sebességgel áramló levegő akkor is zajt csap, ha nem mozgatja meg a hang­szálakat, de sokszor ezt is megteszi. Mi pedig más, általunk ismert organikus hangokhoz hasonlóan, az onomatopoeia (hangutánzás) gyakorlatának megfelelően ezt is megpróbáljuk leírni. Míg nálunk a tüsszentés szava a „hapci”, angolul achoo, oroszul apcshi, franciául atchoum, németül hatschi, japánul hakuson, filippínóul ha-ching, románul hapciu, törökül hapshoo, tamil nyelven hach, olaszul pedig eccì vagy ecciù.