Hol cáfolják, hol megerősítik a hírt: alig három évtized múlva kritikus közelségbe kerül Földünkhöz egy aszteroida: tán még ütközik is vele. Pánikra azonban semmi ok, a totális gazdasági összeomlás esélye még mindig nagyobb, mint hogy pont a fejünkre essen egy kisbolygó.
A veszélyesen földközelbe került égitestekről szóló híresztelések időről időre címlapra kerülnek - legutóbb majd másfél évvel ezelőtt bukkantak egy potenciális veszélyhelyzetet okozó aszteroidára, mely a tudományos keresztségben a kissé száraznak tűnő 2004 MN4 elnevezést nyerte. Mikor a tudóstársadalom már kissé jobban kiismerte az egyelőre még módfelett rejtélyes objektum természetét, rögvest saját számot is kapott (speciel a 99942-t), s ehhez név is társult. Így lett kisbolygónkból Apophis, ami ugye Apep egyiptomi isten vagy inkább kígyódémon görög neve: róla köztudomású, hogy az alvilág (Duat) örök sötétjében pörög, s egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Napot, amíg az éj idején alámerül a sötétségbe. A valószínűbb magyarázat szerint persze az aszteroida inkább a Csillagkapu című érdemdús baromság fő-alienjéről kapta a nevét (a felfedezők közül ketten is elvakult Csillagkapu-rajongók). A karakter és a tévésorozat alapjául szolgáló eredeti moziváltozat Roland Emmerich, a hírhedt hollywoodi katasztrófafilm-rendező agyszüleménye - munkái alapján amúgy is vonzódik a gonosz ufós, óriáshüllős, jégkorszakos kataklizmákhoz.
Oly távol, s oly közel
Az Apophis úgynevezett földközeli aszteroida, amelynek pályája keresztezi (egy keringési periódus során kétszer is) a Földét. Az ilyen objektumokat (Near Earth Asteroids - NEAs) külön figyelemmel követi a NASA, az amerikai és az ESA, az európai űrügynökség: eddig 57 földközeli üstököst és 3659 földközeli aszteroidát regisztráltak - utóbbiak közül 736-ról tartják, hogy potenciális veszélyt jelenthet Földünkre. Az efféle kisbolygókat csoportosítani is szokás - nagyjából az alapján, hogy miként aránylik pályaátmérőjük a Föld-Nap távolsághoz (ezt hívják csillagászati egységnek). Nos, az Apophis úgynevezett Aten típusú aszteroida - azaz pályájának átlagos átmérője kisebb, mint egy csillagászati egység, de mire ideér, már Apollo típusúnak fogják hívni. Az Apophis hosszát (a legtöbb kisbolygóhoz hasonlatosan az Apophis alakja sem kifejezetten kelti egy gömbszerű test illúzióját) a tudósok kezdetben (pusztán a mért fényerősség alapján) 415 méterre tették, később ez az adat 320 méterre módosult. Egyik laptársunk szerzője, nyilvánvalóan kevesellvén a valódi adatot, a kisbolygó átmérőjét 320 kilométerre tette - nos, mindenkit meg kell nyugtatnunk: egy Földdel ütköző kisbolygónak nem kell feltétlenül Magyarország méretűnek lennie ahhoz, hogy katasztrófát okozzon, hiszen már egy stadion méretű berepülő objektum is rettenetes kataklizmát okozhat. Elég annyit említenünk (a nagyságrendet némi otthoni közelítő számítással bárki maga is ellenőrizheti), hogy a csillagászok számításaik alapján 2,7 g/cm3-es, azaz nem túl nagy bolygósűrűség mellett vagy 46 millió tonnára (!) teszik az Apophis tömegét - egy ekkora égitest tökmindegy, hogy hová zuhan, mindenképpen globális hatású katasztrófát okozhat. Ez azonban, valljuk be, nem túl valószínű - egyelőre csupán annyi biztos, hogy 2029. április 13-án (mit ad isten, péntek, 13-a) az Apophis 36350 kilométer távolságra lesz a Földtől (mindez persze jelentős szórás mellett értendő), azaz alig meszszebb, mint a bolygónk körül keringő műholdak. Látszólagos fényessége ekkor 3,3 magnitúdó, vagyis ezen a napon szabad szemmel is látható lesz Európából, Nyugat-Ázsiából és Afrikából, ami még soha, egyetlen Földünket megközelítő kisbolygóval sem történt meg. Ráadásul hét évvel később, azaz 2036-ban az Apophis még ennél is közelebb kerülhet hozzánk, mi több, fennáll egy ütközés veszélye is - éppen ezért a tudósok az esélyek alapján momentán "egyes"-re értékelik e nem kívánt eseményt a Földünkre veszélyes bolygóközi ütközéseket valószínűségi rangsorba állító, úgynevezett Torino-skálán, de volt már "kettes" is, ami a maga nemében szinte példátlan esemény. Eddig csupán egyetlen olyan kisbolygót találtak, mely a jövőben veszélyes lehet Földünkre: az 1950 DA fantázianevű aszteroida a becslések szerint 2880-ban kerülhet kritikus közelségbe bolygónkhoz. Ha belénk rohanna, teljes fajpusztulást okozna, de hát jól tudjuk, addig még sokat kell aludni, menet közben pedig még meg is okosodhat az emberiség, vagy akár (választás kérdése) mi is megcsinálhatjuk magunkat, azután pedig a kisbolygó már csak hab a tortán.
Apróbb probléma, hogy az Apophis érkezése hamarabb várható, további pályájáról és az esetleges ütközés esélyeiről pedig csak akkor képesek pontosabban nyilatkozni a szakemberek, ha már (2029-ben) földközelbe került.
Deep Impact
Ha már ilyen közel a találkozás, érdemes számot vetni azzal is, mi mindent veszíthet egy aszteroida-becsapódással földi civilizációnk. Szerencsénkre ennek elképzeléséhez nem is kell oly nagy saját fantázia, elvégre segítségünkre vannak a neves katasztrófafilmek, mint az Armageddon (r.: Michael Bay) vagy a Deep Impact (rendezője: Mimi Leder). Az előbbiben csak kisebb darabok hullanak az égből, így is jelentős pusztítást okozva, a nagyját, feláldozva hű életét, Bruce Willis robbantja fel - az utóbbiban viszont csobban a víz, hív az Ohio, s ezt követően filmbarátok tízmilliói élvezhették a gigantikus szökőár szimulált látványát (mindazonáltal ez nem cunami - az ugyanis speciálisan szeizmikus eredetű szökőár -, hanem ún. base surge, ami nem csak a part közelében látványos). Nos, legyen bármily csekély is egy efféle ütközés valószínűsége, azért érdemes megjegyeznünk, hogy a NASA számításai szerint az Apophis földbe csapódása akkora energiát szabadítana fel, amennyi egyenértékű 870 megatonna TNT-ével - ez pedig 65500-szor nagyobb, mint a hirosimai atombomba ereje. Csak összehasonlításként közölnénk, hogy a Krakatau 1883-as katasztrofális kitörése csupán 200 megatonnával ért fel, a szerencsére lakott területtől távol becsapódott Tunguz- (Tunguszka-) meteorit (valószínűleg inkább üstökös) felrobbanása pedig - csekélység - mindössze 10-20 megatonnányi trinitro-toluol energiájával ért fel. A további hatások tekintetében először ismernünk kellene a kisbolygó pontos kémiai-fizikai tulajdonságait, mindenekelőtt összetételét, továbbá a becsapódás szögét és pontos helyét. Annyit mindenesetre már most is tudhatunk, hogy a valószínűtlen becsapódás valószínű helye a keleti félteke lesz (ez a mi térfelünk), a becsapódó objektum sebessége pedig 12,59 km/s-ra tehető. A többit már legalábbis sejteni véljük: ha vízbe esik, elázunk, ha földre, akkor meg jöhet a csaknem örök tél és teljes sötétség, Földünk pedig hosszú ideig egy Tarr Béla-film sivár hangulatát árasztja majd.
Csillag leszek én is
Ha mostanság nem is igen találni Földünkre közvetlen veszélyt jelentő objektumokat (átlagosan 1300 évente kerül oly veszélyes közelségbe Földünkhöz egy aszteroida, mint pár évtized múlva az Apophis), a múltban sor kerülhetett néhány kínos találkozásra. Jól ismert az a hipotézis, mely szerint úgy 65 millió évvel ezelőtt, a kréta kor végén egy ismeretlen objektum (üstökös?, aszteroida?) zuhant a Mexikói-öbölbe (s tán párhuzamosan a bolygó több pontjára), s ez okozta a derék dinók kipusztulását, majd utóbb az em-lősök, közöttük valószínű eleink (leszámítva azon őseinket, akiket a Szíriuszról dobtak le ejtőernyővel) felemelkedését. Pedig a paleobiológusok ennél sokkal több kihalási periódusról tudnak - ezek azok az időszakok, amikor a Földön található fajok nagyobbik része eltűnt, kipusztult (az utóbbi 250 millió évben a már említett krétakori kataklizma lehetett a legnagyobb - ekkor ugyanis az addig élt fajok hetven százaléka kipusztult). Ráadásul számításaik szerint két ilyen kihalási periódus között általában 26-30 millió év telik el, azaz szabályos periodicitás mutatható ki - a legutóbbira vagy 10-13 millió éve jött el a soros nagyhalál, azaz megint csak maradt egy kis időnk (addig is magunk ritkítjuk a környezetünkben lelhető fajtákat). Ez a jelenség vezetett a nyolcvanas évek elején a Nemezis-elmélet születéséhez: ezek szerint lehetséges, hogy Napunknak van egy távoli kísérője, mely éppen ezzel a periodicitással kering a Naprendszer tömegközéppontja körül. Amikor közelebb jár a Naphoz, megzavarja az Oort-felhőben (a Nap körül található 100 ezer csillagászati egység sugarú gömbrész, mely sok milliárd üstökösmagot tartalmaz) található üstökösök mozgását, amelyek közül számosat (egyes vélekedések szerint több milliót) a Naprendszer belseje felé irányít, így jelentősen megnő a bolygóközi karambol esélye. Bár a szaktudósok jelentős része nem tartja túl valószínűnek a Nemezis létezését, nemrégiben két indiai csillagász mégiscsak megpróbálta meghatározni a tömegét (figyeljünk: egy hipotetikus test elméleti tömegét), ez pedig számításaik szerint nem lehet nagyobb a Jupiter tömegének 44-szeresénél (lásd: Csillagászati Évkönyv, 2006). Ezek szerint a Nemezis egy kidobódott óriásbolygó, maximum egy kizárólag infravörös tartományban sugárzó, s még az ebben a színképtartományban pásztázó távcsövek számára is alig észlelhető barna törpe (ezek az alig-csillagok gyorsan hűlnek, s hőmérsékletük már nem elegendő a hidrogénfúzió beindítására vagy fenntartására). Mivel égi pozíciója nem ismert, s lévén naptávolban, mozgása is igen lassú, így még ez sem árulhatja el létezését - már ha van neki olyan.
Irány a galaxis
Mindegy, hogy jön-e Apophis vagy sem, a világ - legalábbis szavakban - már most felkészült az érkezésére. Állítólag úgynevezett vontatásos módszer alkalmazására készül fel az ESA - ekkor egy űrjármű segítségével pár száz méterrel terelnék el az aszteroida pályáját, s ez már elég volna ahhoz, hogy ütközés helyett csak úgy elszáguldjon a Föld mellett. Kevesen tudják, de 2004. március 18-án a 2004 FH fedőnevű aszteroida mindössze 43 ezer kilométerre húzott el mellettünk - ez a Föld-Hold távolság tizede! Alig két héttel később az FU162 kódnevű meteor (kis vacak, alig tízméteres) állított be rekordot azzal, hogy csupán 6500 kilométerrel hibázta el Földünket - igaz, ha közelebb jött volna, valószínűleg szétesik a légkörben. Szintén nem csapódott a Földbe az utóbbi száz év legnagyobb bolygóközi karamboljáért felelős Tunguz-meteor, amely a légkörbe behatolva felforrósodott, és vagy 10 km magasan felrobbant - szerencsére nagyjából lakatlan helyen, a közép-szibériai Tunguszka-medence felett. A robbanás több mint kétezer négyzetkilométeren letarolta a tajgát, vagy egymillió tonna kozmikus por terült szét a légkörben, a szeizmikus lökéshullámokat pedig az egész Földön regisztrálni lehetett. Mivel becsapódási krátert nem találtak, s a becsapódó objektum anyaga finoman eloszlott, anyagmintát sem tudtak venni - egészen két évvel ezelőttig. Annyit most legalább már tudunk, hogy az objektum vagy 60 méternél kisebb aszteroida volt (legfeljebb egymillió tonna tömegű), vagy üstökösmag, amely azonban nagyobb volt 160 méternél, és a tömege húszmillió tonnát is kitehetett. Az Apophis ennél jelentősen nagyobb objektum, kiszámítható, hogy a potenciális pusztítás is alaposabb és mélyrehatóbb lehet. Már ha egyáltalán.
