Október 3. a világban mindenütt hagyományosan az Állatok Világnapja, továbbá a Háztáji Állatok Világnapja - ez utóbbiaknak tán annyival kedvezõbb a sorsuk, hogy többnyire nem éheznek, igaz, utólag, s ez már kevésbé jó hír a számukra, gazdáik sem. Vasárnap délelõtt tehát egy röpke órára ebek és gazdáik lepték el, mondjuk moderált létszámban, az Andrássy utat: a Hõsök terére érkezés után - az állatvédõ akciókra jellemzõ markáns szimbolizmus, továbbá az animációsfilm-hagyomány erõs tiszteletének jegyé-ben - elõkerült Csõri csirke, a bazi nagy színes bábu is, hogy demonstráljon fogságban, kegyetlen körülmények között tartott társaiért. A helyzet kétségtelen iróniáját mindenekelõtt az adta, hogy éppen ez idõben került sor az idei budapesti maratoni futóverseny szponzorokkal sûrûn telehintett befutójára - ebbõl az alkalomból számos kisebb és két nagyobb hodálynyi lacikonyhán szolgálták fel mindazt, amit a brutális nagyüzemi állattartás a fogyasztók asztalára szánt - ráadásul a verseny fõ támogatója is élenjár abban, hogyan kell az állatos Mátrix végtermékeit a vásárlók kosarába csempészni.
Birka, türelem
Az állati jogvédõk minimálprogramja az állati wellness (ehhez nem kell sem élményfürdõ, sem jacuzzi bikinis masszõrökkel - igaz, egy juh nem is nagyon tudna effélét értelmezni) és a lehetõleg fájdalommentes halál, maximálprogramja a vega (vegetáriánus, noch dazu vegán) étrend mindenkinek. Persze csak addig, amíg ki nem derül, hogy a krumplinak is fáj, ha letépik a golyóit (pardon: gumóit) - teszik hozzá a radikális húsevõk, majd figyelmük ismét a csülökpörkölt felé fordul. A háztáji állatok jogaiért harcoló aktivisták lehetõleg a fogyasztók számára is átélhetõ, mondhatni krónikus eseteket próbálnak a közvélemény elé tárni - ilyen például a húsvéti bárányok ügye, akiket barbár kegyetlenséggel deportálnak külföldre, ahol lemészárolják, majd irgalmatlanul felzabálják õket az olaszok és más mediterrán nációk - bár mint tudjuk, elõbbiek mindent felfalnak, a nejlonzacskót kivéve. Tanulságos ugyanakkor, hogy a Fauna Egyesület lapjában (Fauna Híradó) már megindult a párbeszéd a Juh Terméktanács és az állatvédõk kö-zött. A juhlobbi látszólag hajlana a kompromisszumra: ha egyszer már pusztulnia kell szegény birkának, akkor inkább itthon érje a halál. Ráadásul a juhtenyésztõk (szerencsére) elutasítják a birkák ketrecben tartásának õrült ötletét - arról nem is szólva, hogy egy kisméretû ketrecben nem lehet a jószágot rendesen terelni. A húsos lobbi cinizmusára persze jellemzõ, ahogy a Juh Terméktanács vezetõje (vélhetõleg mélyen átélt, személyes élménybõl fakadólag) felhívja a figyelmünket, milyen sivár kényelmi feltételek mellett zajlik egy spanyolországi társasutazás, s hogy mekkora életteret szán nekünk az élet (és kedvenc közlekedési vállalatunk) a napi közlekedés során.
Szárnyát, combját
A juhtartás (szabad levegõ, zöld fû, pajkos terelõebek, szenvedélybeteg juhászok) valósággal idillinek mondható egy csirkefarm napi normál üzemmenetéhez képest: a baromfihalálgyárak valósággal ontják a korán pusztulásra érett csirkéket, akik rövidke életükhöz képest is megdöbbentõen, aránytalanul sokat szenvednek. A felhasználói oldalon természetesen ezúttal is felbukkannak a gonosz gyorsétteremláncok: a vádak ezúttal leginkább egy kifejezetten csirkékre szakosodott hálózatot érnek. (Ennek termékeirõl terjed népünk körében a hazug rágalom: a felhasználás-ra átvett szárnyastetemeket elõbb még gázolajban pácolják, és csak azután jöhet a panír. Fertelmes, hogy fajtánk mennyi hülyeséget ki nem bír találni.) A kulcs persze korunk sajátos és sajnálatra méltó szörnyszülöttje, a brojlercsirke - a kizárólag húsáért kitenyésztett csirkefajta, amit javarészt nagyüzemi méretekben tenyésztenek, ezért sem kapirgálni, sem kotkodácsolni, sem tojást tojni, sem a kertben szanaszét piszkítani nem tanul meg - éppen ezért élete értelmét, egyéb emancipatív lehetõségek híján, a majonéz adja meg, ami kétségtelenül elszomorító. A brojlernevelés barbarizmusá-ról már számos borzasztó leírás látott napvilágot - legyen annyi elég, hogy ezen kimérák biológiai óráját valósággal felpörgették a gonosz tudósok, ezért évente milliónyi madár szenved fájdalmas lábrendellenességektõl, más példányokat viszont, melyeket kivételesen szaporítási célokra tartalékolnak, kifejezetten éheztetnek, nehogy kinõjék a ketrecet.
A szobában lakik itt benn
Az állatvédõk által kínált alternatíva világos: visszatérni a háztáji körülmények között, baromfiudvarban, illetve (ridegtartás!) szemétdombon nevelt, sûrûn kapirgáló állathoz, melyet - az állatijog-védõk kétségtelen kompromisszumkészségének bizonyságaként s a notórius húsevõk étvágyának csillapítására - végül mégis levágnak. Az állatvédõk arra is felhívják figyel-münket, miként ismerhetjük fel, hogy az általunk fogyasztott állat stresszmentes körülmények között vagy sûrû és rettenetes para közepette pusztult-e el - pusztán a hús pH-analízise révén.
Arra azért felhívnánk a figyelmet, hogy stresszmentes állati halál a szerzõ saját tapasztalatai szerint nem létezik, a háztáji baromfik végzetének sajátszerûsége nem a kisebb mérvû kegyetlenségben, hanem a halál visszanyert személyességében mutatkozik meg. A gazdának ilyenkor szinte minden szárnyas személyes ismerõse, akit alkalmanként még meg is sirat - ugyanakkor irgalmatlan kímélet-lenséggel vágja át a torkát, vérét tányérban fogja fel (utóbb hagymásan, sütve fogyasztja el), s közben még megcsodálja a teljes fejetlenségben tovább verdesõ kakast, aki - ha elengedné - még futna is egy kört az ól körül.
Barotányi Zoltán
