Interjú

Amikor eljön a "wow"-pillanat

Zuzanna Skalska trendkutató, tervezési stratéga

  • - izs -
  • 2012. augusztus 12.

Tudomány

Hollandia legnagyobb dizájntanácsadó cégének lengyel származású munkatársával a dizájn világnapján tartott előadását követően beszélgettünk. Megtudtuk tőle, hogy mi a kreativitás titka, és hogy a nők valójában nem is szeretik a rózsaszínt.

Magyar Narancs: Mivel foglalkozik a trendkutató, illetve a tervezési stratéga?

Zuzanna Skalska: Én egy katalizátor vagyok. Irdatlan mennyiségű adatot gyűjtök össze a legkülönfélébb területekről. Ahogy egy közeli barátom megfogalmazta: én szedem össze azokat az információkat, amikre mindenki más magasról tesz. Egyszerűen nincs olyan dolog a világban, ami ne érdekelne.

MN: Mégis, milyen információkat gyűjt?

ZS: Például, hogy milyen módon terveznek meg egy új várost Közép-Ázsiában, milyen új betegségek vannak, és azok ellen miként harcolnak, milyen technológiát használ a NASA, milyen új ételízesítők vannak.

MN: És mit kezd mindezzel?

ZS: Feldolgozom magamban, majd felhasználom, amikor eljön a "wow"-pillanat.

MN: A mi?

ZS: Amikor a sok-sok információmorzsából összeáll valami új, rendkívül izgalmas dolog. Az egymáshoz alapvetően nem kötődő adatokból kirajzolódik valami, egy ötlet, amire az ügyfélnek szüksége van. A cégek többnyire csak az üzletre koncentrálnak, és nem látnak túl saját területük határain. Ezért fordulnak hozzánk: a mi tanácsadóink képben vannak, hogy más iparágakban, más földrészeken, más kultúrákban mi történik, és ezt a tudást beépítik a munkájukba. Például ha egy kerékpárgyártó cég azzal fordul hozzánk, hogy akarnak csinálni egy olyan biciklit, amilyet még nem látott a világ, akkor mi nemcsak a bicikliiparban nézünk körül, hanem egyebek mellett a babakocsik legújabb fejlesztéseit és a sportipar felfedezéseit is figyelembe vesszük. Ha csak azzal foglalkoznánk, hogy mik az új trendek a kerékpárpiacon, akármit is tervezünk, az már lejárt lemez lesz, mire elkészül. Ellenben ha látszólag irreleváns információkat használunk fel, a termék annyira újszerű lesz, hogy mindenkinek leesik az álla.

MN: Csak tanácsot ad a megrendelőnek, vagy meg is tervezi az új terméket?

ZS: Megtervezem, de szoros együttműködésben az ügyféllel. Az, hogy beszélgetek vele, hogy felnyitom a szemét, nagyon fontos része a munkámnak. Az a siker titka, hogy a cégek nemcsak leadnak nálunk egy megrendelést, amit mi legyártunk, ők kifizetnek, és viszlát, hanem az ügyfelet is beavatjuk és aktív részesévé tesszük a kreatív folyamatoknak. Az én munkám az, hogy ablakot nyitok a világra, majd ráveszem az ügyfelet, hogy nézzen ki rajta, és ha már ott van, szívjon egy kis friss levegőt.

MN: Milyen készség vagy tudás kell ahhoz, hogy valaki trendtanácsadóként dolgozhasson?

ZS: A kreativitást nem lehet tanítani, csak fejleszteni: ahogy vannak született gyilkosok, vannak született kreatívok is. Meggyőződésem, hogy a jövő az emocionális gondolkodás bevitele az üzleti életbe, érzelmek nélkül ugyanis nincs kreativitás, kreativitás nélkül nincs üzlet. A modern cégekben már nincs hierarchia, egyenjogú, egymást kiegészítő és segítő pozíciók vannak, mert az együtt gondolkodás, az ötletek szabad áramlása sokkal sikeresebbé teszi a vállalkozásokat.

MN: Az előadásában említette, hogy bár a fogyasztók 75 százaléka nő, azok a használati tárgyak, amiket direkt nekünk terveznek, az esetek túlnyomó többségében köszönő viszonyban sincsenek a nők valódi igényeivel és ízlésével.

ZS: Igen. Ilyen tévhit például az, hogy a motorozó nőknek rózsaszín meg szívecskés bukósisakot kell tervezni. Baromira nem arra van szükség, hogy az a bukósisak rózsaszín legyen, hanem hogy úgy legyen a belső része kialakítva, hogy ne rontsa el az ember frizuráját. De ugyanez igaz a vizespalackokra is: nem hupilila hullámokat kéne rájuk rajzolni, hanem olyan kupakot tervezni, amit egy kézzel is le tudok csavarni (ha a másikkal mondjuk a kisbabámat tartom), és közben nem törik le a körmöm.

MN: A nők nem is szeretik a rózsaszín dolgokat?

ZS: Dehogy szeretik, ez az egész egy marketingfogás! A Coca-Cola előtt a Mikulás sem az a joviális, piros cuccban flangáló bácsi volt, aki mást se tud mondani, mint "Ho-ho-ho, Merry Christmas!", mégis, ma már az egész világon így ismerik. Az, hogy a nőkkel kislánykoruktól kezdve elhitetik, hogy a rózsaszín a kedvenc színük, és imádják a tüllszoknyát, ugyanolyan erőszakos dolog, mint amikor régen a balkezeseket átnevelték jobbkezessé.

MN: És mi a helyzet a férfiakkal?

ZS: A pasik is elkezdtek színesebben, változatosabban öltözködni: ma már nem ciki, ha egy férfi sokat törődik a külsejével, és nyugodtan felvehet rózsaszín inget anélkül, hogy melegnek néznék. Sokat finomodott a stílusuk, és jóval bátrabbak lettek: nem izgatja őket, hogy az öltözékük megfelel-e a társadalmi elvárásoknak. Ez, csakúgy, mint az, hogy én turbósebességgel hasíthatok az autópályán (amit egyszerűen imádok!), a nemi egyenjogúságnak köszönhető.

MN: Ez biztos így van Hollandiában, de a világ kevésbé liberális részein is tapasztalható ilyen változás?

ZS: Igen, bár más-más ütemben. Lengyelországban például kezd meghonosodni a tegeződés - mostanáig olyan emberek szólították egymást X. Y. úrnak, akik húsz évig egy irodában ültek -, ami egy ígéretes átalakulási folyamat kezdete.

MN: Magyarország hol tart ebben a folyamatban?

ZS: Szerintem kicsivel Lengyelország mögött. Magyarország sokáig a legjobb gazdaságú, legmagasabb életszínvonalú ország volt a térségben, és a magyarok ettől kissé ellustultak - nemigen akarták észrevenni, hogy a világ megváltozott körülöttük. A lengyeleknek gyorsabban kellett alkalmazkodniuk, mert nem álltak olyan jól, így nagyon ráfeküdtek arra, hogy korszerűsítsék a különféle iparágakat, és felzárkózzanak Nyugat-Európához. A magyarok mostanában kapnak észbe, hogy változtatniuk kell egy csomó dolgon, ha nem akarnak végképp lemaradni.


Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

99 éven át

Zielinski Szilárdot (1860–1924) a hazai vasbeton-építészet atyjaként őrzi az emlékezet, ám mielőtt ebbéli tevékenysége kibontakozhatott volna, nagyívű közlekedési koncepciót dolgozott ki.

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.

Prés alatt

  • Fleck Zoltán

Az év elején kezdte meg működését az új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT), amely a 2018 és 2024 közötti, Magyarországon szokatlanul karakán és a függetlenségért harcokat vállaló testületet váltotta fel.

Az embert látni

Kultúrát közvetíteni – ez volt a népművelő feladata. Miközben a kultúraközvetítés kifejezés és a népművelő szó egyaránt kérdéseket vet fel, egy olyan szakma tűnt el, illetve alakult át, amelynek hetvenes évekbeli virágkora máig hatással van az életünkre.

Tesztidőszak

Újabb hecckampányában a Mi Hazánk a kormányoldaltól már ismerős stílusban mossa össze a homoszexualitást a pedofíliával, az utóbbival vádolva az LMBTQ-közösség ismert szereplőit. Az ügyek kirobbantói furcsa módon a kormánymédiából ugrottak ki a leleplezések hitelesebbé tétele érdekében.