Interjú

Amikor eljön a "wow"-pillanat

Zuzanna Skalska trendkutató, tervezési stratéga

  • - izs -
  • 2012. augusztus 12.

Tudomány

Hollandia legnagyobb dizájntanácsadó cégének lengyel származású munkatársával a dizájn világnapján tartott előadását követően beszélgettünk. Megtudtuk tőle, hogy mi a kreativitás titka, és hogy a nők valójában nem is szeretik a rózsaszínt.

Magyar Narancs: Mivel foglalkozik a trendkutató, illetve a tervezési stratéga?

Zuzanna Skalska: Én egy katalizátor vagyok. Irdatlan mennyiségű adatot gyűjtök össze a legkülönfélébb területekről. Ahogy egy közeli barátom megfogalmazta: én szedem össze azokat az információkat, amikre mindenki más magasról tesz. Egyszerűen nincs olyan dolog a világban, ami ne érdekelne.

MN: Mégis, milyen információkat gyűjt?

ZS: Például, hogy milyen módon terveznek meg egy új várost Közép-Ázsiában, milyen új betegségek vannak, és azok ellen miként harcolnak, milyen technológiát használ a NASA, milyen új ételízesítők vannak.

MN: És mit kezd mindezzel?

ZS: Feldolgozom magamban, majd felhasználom, amikor eljön a "wow"-pillanat.

MN: A mi?

ZS: Amikor a sok-sok információmorzsából összeáll valami új, rendkívül izgalmas dolog. Az egymáshoz alapvetően nem kötődő adatokból kirajzolódik valami, egy ötlet, amire az ügyfélnek szüksége van. A cégek többnyire csak az üzletre koncentrálnak, és nem látnak túl saját területük határain. Ezért fordulnak hozzánk: a mi tanácsadóink képben vannak, hogy más iparágakban, más földrészeken, más kultúrákban mi történik, és ezt a tudást beépítik a munkájukba. Például ha egy kerékpárgyártó cég azzal fordul hozzánk, hogy akarnak csinálni egy olyan biciklit, amilyet még nem látott a világ, akkor mi nemcsak a bicikliiparban nézünk körül, hanem egyebek mellett a babakocsik legújabb fejlesztéseit és a sportipar felfedezéseit is figyelembe vesszük. Ha csak azzal foglalkoznánk, hogy mik az új trendek a kerékpárpiacon, akármit is tervezünk, az már lejárt lemez lesz, mire elkészül. Ellenben ha látszólag irreleváns információkat használunk fel, a termék annyira újszerű lesz, hogy mindenkinek leesik az álla.

MN: Csak tanácsot ad a megrendelőnek, vagy meg is tervezi az új terméket?

ZS: Megtervezem, de szoros együttműködésben az ügyféllel. Az, hogy beszélgetek vele, hogy felnyitom a szemét, nagyon fontos része a munkámnak. Az a siker titka, hogy a cégek nemcsak leadnak nálunk egy megrendelést, amit mi legyártunk, ők kifizetnek, és viszlát, hanem az ügyfelet is beavatjuk és aktív részesévé tesszük a kreatív folyamatoknak. Az én munkám az, hogy ablakot nyitok a világra, majd ráveszem az ügyfelet, hogy nézzen ki rajta, és ha már ott van, szívjon egy kis friss levegőt.

MN: Milyen készség vagy tudás kell ahhoz, hogy valaki trendtanácsadóként dolgozhasson?

ZS: A kreativitást nem lehet tanítani, csak fejleszteni: ahogy vannak született gyilkosok, vannak született kreatívok is. Meggyőződésem, hogy a jövő az emocionális gondolkodás bevitele az üzleti életbe, érzelmek nélkül ugyanis nincs kreativitás, kreativitás nélkül nincs üzlet. A modern cégekben már nincs hierarchia, egyenjogú, egymást kiegészítő és segítő pozíciók vannak, mert az együtt gondolkodás, az ötletek szabad áramlása sokkal sikeresebbé teszi a vállalkozásokat.

MN: Az előadásában említette, hogy bár a fogyasztók 75 százaléka nő, azok a használati tárgyak, amiket direkt nekünk terveznek, az esetek túlnyomó többségében köszönő viszonyban sincsenek a nők valódi igényeivel és ízlésével.

ZS: Igen. Ilyen tévhit például az, hogy a motorozó nőknek rózsaszín meg szívecskés bukósisakot kell tervezni. Baromira nem arra van szükség, hogy az a bukósisak rózsaszín legyen, hanem hogy úgy legyen a belső része kialakítva, hogy ne rontsa el az ember frizuráját. De ugyanez igaz a vizespalackokra is: nem hupilila hullámokat kéne rájuk rajzolni, hanem olyan kupakot tervezni, amit egy kézzel is le tudok csavarni (ha a másikkal mondjuk a kisbabámat tartom), és közben nem törik le a körmöm.

MN: A nők nem is szeretik a rózsaszín dolgokat?

ZS: Dehogy szeretik, ez az egész egy marketingfogás! A Coca-Cola előtt a Mikulás sem az a joviális, piros cuccban flangáló bácsi volt, aki mást se tud mondani, mint "Ho-ho-ho, Merry Christmas!", mégis, ma már az egész világon így ismerik. Az, hogy a nőkkel kislánykoruktól kezdve elhitetik, hogy a rózsaszín a kedvenc színük, és imádják a tüllszoknyát, ugyanolyan erőszakos dolog, mint amikor régen a balkezeseket átnevelték jobbkezessé.

MN: És mi a helyzet a férfiakkal?

ZS: A pasik is elkezdtek színesebben, változatosabban öltözködni: ma már nem ciki, ha egy férfi sokat törődik a külsejével, és nyugodtan felvehet rózsaszín inget anélkül, hogy melegnek néznék. Sokat finomodott a stílusuk, és jóval bátrabbak lettek: nem izgatja őket, hogy az öltözékük megfelel-e a társadalmi elvárásoknak. Ez, csakúgy, mint az, hogy én turbósebességgel hasíthatok az autópályán (amit egyszerűen imádok!), a nemi egyenjogúságnak köszönhető.

MN: Ez biztos így van Hollandiában, de a világ kevésbé liberális részein is tapasztalható ilyen változás?

ZS: Igen, bár más-más ütemben. Lengyelországban például kezd meghonosodni a tegeződés - mostanáig olyan emberek szólították egymást X. Y. úrnak, akik húsz évig egy irodában ültek -, ami egy ígéretes átalakulási folyamat kezdete.

MN: Magyarország hol tart ebben a folyamatban?

ZS: Szerintem kicsivel Lengyelország mögött. Magyarország sokáig a legjobb gazdaságú, legmagasabb életszínvonalú ország volt a térségben, és a magyarok ettől kissé ellustultak - nemigen akarták észrevenni, hogy a világ megváltozott körülöttük. A lengyeleknek gyorsabban kellett alkalmazkodniuk, mert nem álltak olyan jól, így nagyon ráfeküdtek arra, hogy korszerűsítsék a különféle iparágakat, és felzárkózzanak Nyugat-Európához. A magyarok mostanában kapnak észbe, hogy változtatniuk kell egy csomó dolgon, ha nem akarnak végképp lemaradni.


Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.