Műanyag puskával a kezében, futurisztikus szemüveggel a fején ül egy elsötétített szobában a veterán, aki háromszor megjárta Irakot és Afganisztánt. Körülötte kutatók és hatalmas monitorok, de ezt nem látja: az ő szemei előtt pixelekből épített pálmafák remegnek a robbanásoktól, virtuális ellenség hasal a digitális homokon. A VR-szemüveg belsejében vetített jelenetek első ránézésre nem sokban különböznek egy számítógépes játék képeitől, pedig itt éppen a poszttraumás stressz rendellenességet (angol rövidítéssel: PTSD-t) gyógyítják a University of Southern California speciális programjában. A pszichológia és a pszichiátria csak néhány évtizede fedezte fel magának a technológiát, de ma már rengeteg szakember gondolja úgy, hogy a jövőben ez fontos eszköze lesz a mentális betegségek gyógyításának. Persze a VR alapú technológiák önmagukban még nem alkalmasak a gyógyításra, ezek „csupán” a létező pszichoterápiás eljárásokkal kombinálva segíthetik a terápiás folyamatot.
A Semmelweis Egyetem 2016-os kutatásában húsz, repülésfóbiával küszködő kísérleti személyt kezeltek VR alapú terápián – ma már mindannyian szorongás nélkül ülnek repülőgépre. A páciensek egy gömbkamera segítségével teremtett 360 fokos virtuális világban próbálták ki, milyen érzés kimenni a reptérre vagy elhagyni a kifutópályát. A kutatás vezetője, Simon Lajos, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi docense a Virtuális Valóság és Emóció Kutatócsoport irányítójaként kollégáival jelenleg egyedüliként foglalkozik az országban a VR-technológiák pszichoterápiás és pszichiátriai alkalmazási lehetőségeinek kutatásával, illetve tényleges VR-terápiák rendszeres végzésével. A Semmelweis Egyetemen alapvetően fóbiák kezelésére használják a technológiát, ezen belül is a repülésfóbia, a magasságfóbia és a metrófóbia, mozgólépcső-fóbia gyógyítására, igen jó eredményekkel. „Ezek a terápiák – mondja – 10–15 ülésből állnak, az első találkozást követően már elindulhatnak a virtuális valóság alapú szimulációk. A fokozatosság elve miatt fontos, hogy legyen egy hierarchikus sorunk, amelyben a félelmet kiváltó ingerek intenzitása fokozódik, ezeket modellezzük a virtuális térben.” Míg a hagyományos expozíciós terápiákban a magasságtól félő betegnek először relaxált állapotban csak el kell képzelnie, hogy kinéz a második emeleti ablakból, majd ki is kell állnia a gangra, itt először a virtuális térben kell szembenéznie a mélységgel. Mindeközben mindkét folyamatnak elengedhetetlen eleme, hogy a terapeuta segítséget, stratégiákat kínáljon a félelmet keltő ingerekkel való megküzdéshez.
A VR alapú terápia nagy előnye, hogy sokkal motiválóbb lehet a betegek számára, mint más módszerek: nagyobb a szociális elfogadottsága, mint például a hipnózisnak, de a felmérések szerint sokan még a klasszikus, valóságban zajló expozíciós terápiáknál is szívesebben választják. „Több kutatásban összehasonlították már a klasszikus kognitív és viselkedésterápiás beavatkozások és a VR alapú terápiák hatékonyságát, és legtöbb esetben azt találták, hogy megközelítőleg egyformán hatékonyak. Néhány kutatás szerint a VR-terápiák valamivel hatékonyabbak” – teszi hozzá Simon Lajos.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
