Az utóbbi időkben látványosan fejlődő állatkert életében némi törést okozott néhány egzotikus állat eltűnése,
majd rejtélyes előkerülése. Bagaméri és Ace Ventura nyomdokain most önök is bepillantást nyerhetnek
az állati nyomozás rejtelmeibe, bár a tettes kiléte ezúttal homályban marad.
Kellemes, kora őszi melegben közelítünk: vasárnap délután a Fővárosi Állat- és Növénykert a várakozásoknak megfelelően tömve - a közönség soraiban erősen túlreprezentáltak a 14 éven aluliak (érthető módon), továbbá a 18 éven felüli, feltűnően csinos nők (ki tudja, miért, ám szerencsére). A terráriumok felé tartva elgondolkodhatunk, mennyit is finomodott a pesti közönség ízlése, hiszen az 1700-as évek végén még állathecceket tartottak, rendre óriási érdeklődés mellett: egy - a mai bazilika helyén felépített - 2000 személyt befogadó, fából ácsolt amfiteátrumban medvék, farkasok, szarvasok, bikák csaptak össze a rájuk uszított vérebekkel és emberekkel, az utolsó vérig. Ezzel szemben száz éve már hiába próbáltak bikaviadalt rendezni a mostani állatkertben: Poully sevillai matadort megfutamította az állatbarát lakosság haragja.
A kankalin sötétben
A mostani zoo ilyesminek a nyomait sem őrzi: minden állat lakóterét növelték, s a sikeres nevelőapai rendszer (önként vállalkozók adják össze a vadak havi kosztra-kvártélyra való zsebpénzét) révén egyetlen állatnak sem lehetnek hó végén filléres gondjai. Az előzetes útbaigazítás alapján nem gond a hírhedt (lopási ügybe keveredett) kígyó megtalálása - nyilván a tolvajok fantáziáját is felkeltette, hogy a kutyafejű boát a Természet ékkövei című pavilonban helyezték el, számos egyéb, általában rikító színű csúszómászó társaságában. Nagy kő esik le szívünkről: az élénkzöld színű, a leírás szerint hím kígyó nyugodtan, összetekeredve pihen az egész hajlékát befedő futónövény között - a vele történt sajnálatos események nem viselték meg: fogva tartói jól bántak vele, semmit sem kellett aláírnia, sőt politikai nyilatkozatra sem kényszerítették. Szerettük volna megszólaltatni barátját és lakótársát, a cafrangos teknőst is, ám az amorf állagú páncélos hüllő inkább hallgatásba burkolózott. A XIV. kerületi kapitányság megkérdezett illetékese szerint a tettes - mondjuk kellőképp meg nem alapozott gyanú alapján (s miként a Keménykalap és krumpliorr című alapműben) - nagy valószínűséggel ezúttal is az állatkerti dolgozók vagy a biztonsági szolgálat tagjai között keresendő. Erre utalna például, hogy szegény pára, akit a múlt hét keddre virradóan az oldalsó szellőzőnyílás szakszerű felvágása nyomán emeltek ki üvegkalickájából, valószínűleg el sem hagyta az állatkert területét, ám az élénk sajtóvisszhangtól megriadt tolvajok visszacsempészték a (megfelelő alkalomig mintegy "jegelt") kígyót, no, nem eredeti helyére. Szegény párát végül a Kenguruház melletti nyilvános vécé női szekciójában, egy textilzsákba rejtve találták meg - szerencséjükre nem a vendégek.
Meg vagyunk átkozva
A tolvajok amúgy remélhetőleg tudták, kivel kezdenek: a kutyafejű boa (Corallus caninus) ritka agresszív állat, ami a közvetlen környéken (Szondi utca-Szabolcs utca-Vágány utca alkotta Bermuda-háromszög) speciel megszokott dolog - igaz, nevezett kígyó szinte soha nem támad ránk törött sörösüveggel (viperával, pillangókéssel), viszont rendkívül nagy fejének mind alsó, mind felső állkapcsában rendkívül hosszú fogak találhatók, melyek segítségével őshazájában (Dél-Amerika) röptében kapja el a madarat. A maximum kétméteresre megnövő (jelen példánya 1,70) kutyafejű (ténylegesen persze nem is, ahogy a tatárok se) boa nem csupán gyönyörű állat, melynek fűzöld alapszínét számos függőleges, nyújtott körte alakú fehéres folt díszíti, de ritka és védett faj, mely állatkerti kuckóján kívül megtalálható még a védett és veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény II. függelékében is. Mellesleg nem a boa volt az első áldozat: korábban már két selyemmajmot is elloptak az anyagias természetű (esetleg tréfás kedvű) ismeretlenek - az egyiket utólag visszahozták, némiképpen leromlott állapotban. Ezek után a smaragdvaránusz (Varanus prasinus) következett, ám a tettesek ezúttal kudarcot vallottak. Következő kísérletük sajnos már sikerrel járt: magukévá tették a nagyarasznyi méretű rokokó varangyot (Bufo paracnemis) - az ő esetében alighanem a név ragadhatta meg a dekadens tettesek fantáziáját, bár nem kétséges, romlott korunkban ilyen néven gyorsan gazdára találhat egy ártatlan, viszonylag kisméretű állat.
Dánia, börtön
Kihasználjuk az alkalmat, s a helyszíni szemle hamarosan derűs nézelődéssé fajul: az adott, szűkre szabott keretek között az állatkert vezetői mindent megtettek azért, hogy a ritka vadak számára azilummá változzon a börtön. Ráadásul örvendetes módon öltött testet a didaktikai szándék: a cél lehetőség szerint már apró korukban kiölni a gyermekből a benne lappangó gladiátort/vérszomjas hecc-lesőt, s megtanítani neki, hol is van az állat helye a világban (már persze a rácsokon kívül). Igaz, a sűrűn elhelyezett, tartalmas információs táblákat olvasgató látogató számára az is hamar világossá lesz, hogy a legtöbb kedves, bumfordi, illetve mindenevő, ragadozó állatot eredeti életterében két perc alatt lemészárolnák a lelkes helybéliek. A még Xantus János által, a főváros 16 hektáros telekadományán létrehozott állatkert egy pöttyet tán kinőtte mostani helyszínét, ám terjeszkedni nincs hova: előtte a Városliget, mögötte a vasút, oldalában a Vidám Park, illetve a külső Terézváros - a kínálkozó egérút is csalóka, hiszen csak a tolvaj zsákjáig vezet.
Barotányi Zoltán
