A giurgiu-ruszei Duna-híd előtt a román határőrizeti szervek által rendezett szopatási és levevési akció hihetetlen részleteinek ismertetése túlfeszítené jelen dolgozat kereteit. Addig viszont rendben ment minden, egészen jó útállapot, a török kamionosok könyörtelen döngetését a közlekedés többi résztvevője vagy megússza, vagy nem. Ettünk sületlen darálthús-rudacskát, vagyis miccset, átkeltünk a Vöröstorony-szoroson, menthetetlenül eltévedtünk Pitestiben, aztán a háromórás éjszakai álldogálás a határon, akadálytalanul tovasuhanó moldáv meg kazah rendszámú nagy fekete autók szelében, egyenruhás rosszarcúak gyűrűjében.
De aztán végre Bulesz, és Várna előtt már ránk is hajnalodott, nem én vezettem húsz órája, nekem megérte tévelyegni hosszasan, Balcsik, a cél előtt.
Kert és Dionüszosz,
masztika, szamár, beton és dzsaga
tenger, felhő, boza. Hangya a búzában. Legyen ennyi a vezérfonal.
Negyven fok, és semmi szél: Mária román királyné nyári kastélyának parkjában forgatunk, ritka kaktuszok és locsolócsövek között motozok tanácstalanul, a titokzatos és szemlátomást szétbutult álkertész szerepével viaskodva a tűző napon, az árnyékban unatkozó valódiak és egy orosz turistacsoport nem csekély mulatságára. Alant, a meredek sziklafal tövében a tenger, arrafelé sóhajtozott a szerencsétlen sorsú királyi özvegy, egy drága kelmékkel hajózgató török kalmár megbabonázó érkeztére várva. Ez a vidék Románia volt ugyanis a két világháború között.
Még azelőtt meg görög kolónia, a várost pedig hívták Dionüszopolisznak is. Ám kicsiny csapatunk nem az isteni borbarát nyomdokain haladt, amikor eljött az első alkonyati fuvallatok órája, mert az agyat hamar ánizsillatú bódulatba sodró masztika körüli stúdiumok kecsegtettek mélyebb tanulságokkal, különös tekintettel a helyi sörfajtákkal megvalósítható kombinációk kifinomult árnyalataira.
Más napokon viszont kimerészkedtünk a privatizált szakszervezeti üdülők, a század eleji módon polgárias, azóta pedig az élveteg módon lelassult enyészet útján ígéretesen előrehaladó városközpont meghitt világából. Ilyenkor kevés kedvvel művelt dinnye- meg zöldségföldek, végérvényes kietlenségek mentén haladtunk hosszasan, amelyek ellenpontjaként a semmibe tartó, szamárvontatású kerekes esetlegességek vívták szívszorító csatájukat a múló idővel és a fizika törvényeivel, akárcsak Kavarna nagyközség porban fuldokló, megtántorodott panelblokkjai. Kavarnában nőni fel és akarni nagyot! - rémlett volna fel bennem a szuicid vízió, de elfogytak a szemlátomást valóban emberi lakóhelynek szánt tereptárgyak, és a mintegy tíz kilomérenként rendszeresített hatalmas háborús beton emlékművek egy újabb pompás példányáról vetették felénk dacos állukat a
győzedelmesen monstruózus, kérlelhetetlenül bolgár
harcosok. Hullámverte, tördelt és fenséges tengerparti szirtfok volt az úti cél ezen a napon, odafent pedig jó volt barangolni a szélben, egykor volt diadalmas ötéves tervidőszakok mulandó emlékei, a földből kimeredő rejtélyes csövek, váratlan olajpocsolyák, üvegtörmelék-halmok és gumiabroncs-foszlányok között.
A balcsiki park (ma arborétum, akadémiai kutatóhely) főbejárata előtt emléktárgyárusok és egy érdektelenségben árválkodó céllövölde. Innen aztán kibéreltük a súlyos, nagy csocsóasztalt, bolgárul dzsagát. Társaságunk több tagja is a magyar csocsósport ifjú óriásai közé tartozott, és amikor egy vakációzó maffia válogatottja jelentkezett megmérettetésre százmárkás alapon, már a bemelegítés első pillanataiban világossá vált a már-már kínos különbség. Válogatottunk nem is a vereségtől, mint egy esetleges fegyveres megtorlásról tartva utasította el elegáns tapintattal a megtisztelő kihívást. Másnap aztán szabadkozott is a vendégcsapat bizalmaskodó jelenléte miatt a két, figyelemreméltóan vonzó külsejű, egyedülálló kisgyermekes anya, akik a nappalokat láncdohányzással töltötték a Hotel Szport egységesen barna színű, szocreál vonalvezetésű halljában, az éjszakákat pedig rejtelmes eltávozásokkal, amelyekről hajnaltájt kissé talán megfáradtan, de nem minden lendület nélkül tértek haza, bizonyos értelemben szinte közénk.
Egy megint másik nap délelőttje két új tapasztalatot hozott. Az egyik a boza. Ez ránézésre tejeskávé, első ízlelésre ugyanez, megsavanyodott verzióban, további kísérletezést követően viszont sajátosan bár, de nagyon finom. Savanyú is meg nem is, laktat és üdít, a még egy korty megint egy továbbit követel, ráadásul kiderül, hogy valami erjesztett gabonaféle áll a dolgok hátterében. Alkoholmentes rozscefre, mondjuk.
A másik tapasztalás szintén gabonás. Egy idős lakos az egyik mellékutcában valami rejtélyes alkalmatossággal a járdára öntött búza-kukorica-keverékben kotorászott, magára vonva egy közeli hangyaboly teljes populációjának az érdeklődését. Mint tolmács útján kiderült, emberünk a kétféle mag tudatos biologikus különválasztásán munkálkodott, amennyiben a hangyák kicipelték a megcsírásodott búzát, színtiszta kukoricát hagyva maguk után.
És ekkortól már tudtam, hogy minden lehetséges ezen a Földön. Felindultságomban este belevetettem magam egészen térdig a jéghideg és fekete tengerbe, és három teljes percen át konokul dideregtem, miközben a parti sétányon fények gyúltak, szél kélt, és beüzemelt számos hőstettünk színhelye (mibenlétüket borítsa csak jótékony homály), a szabadtéri diszkó.
Másra már nem emlékszem, bár rémlik, hogy voltunk Várnában is.
- kovácsy -
