A japán chindogu szó azt jelenti, rossz szerszám. A Chindogu - így, nagybetűvel - ennél jóval több: olyan találmány, amely az élet mindennapi kellemetlenségeit próbálja áthidalni - hasonlóképp, mint őseink, akik az emberi civilizáció hajnalán feltalálták az első szerszámokat - viszont a szakócával ellentétben ez hasznavehetetlen. Tény, hogy az emberiség boldogulásához szükséges alapvető kellékeket mára feltalálták, így korunk fogyasztói hajszájában kihívásként már csak a kényelem fokozása maradt. Ebbe a versenybe szállt bele páros lábbal Kenji Kawakami hivatásos feltaláló és szellemi gyermeke, a Chindogu.
Kawakami, aki repülőmérnöknek tanult, majd radikális baloldali kitérő után csomagküldő céget alapított Tokióban, de ma már több mint hatszáz találmány gazdája. Ezek között van olyan, ami azt a nem mindennapi problémát próbálja orvosolni, hogy miként lehet úgy megfürdeni, hogy közben ne legyünk vizesek, egy másik meg egy sapkácska segítségével karácsonyi pontyfejezés közben óv meg minket a lelkiismeret-furdalástól. Vagy említhetnénk a kopaszoknak ajánlott egonövelő eszközt, ami az előszobatükörre fejmagasságba szerelt hajzatból áll - kifelé menet, egy utolsó pillantást vetve magunkra, pompás sörény tudatában indulhatunk a randiraÉ Elsőre mindez hülyeség, ám ha jobban belegondolunk, Kawakami létező problémákat próbál orvosolni, hiszen vannak, akik víziszonyban szenvednek, a hal anatómiai okokból tényleg vádlón mered ránk, a tükrös álhaj pedig méltó válasz a push up melltartóra. Így hát elképzelhető, hogy ha az ember "megérti" a Chindogut, magának is akar egyet. Szívünk csücske a hátviszketők pólója, ami abból a tapasztalatból született, hogy roppant nehéz pontos instrukciókkal ellátni a hátunkat vakaró személyt. A kicsit lejjebb, most jobbra, úgy-úgy, most egy kicsit feljebb módszerét forradalmi módon váltja fel a betű-szám mátrixos ruhadarab, amit felöltve elég annyit mondanunk: F3 és környéke, és máris kezdődhet a célirányos vakarás. (De mérföldkőnek számít az egyenletes kenés érdekében rúzsos tubusba töltött vaj, a vonaton/metrón használható, bóbiskolástól lelaffadt állkapcsot eltakaró fátyol [amin mellesleg az úti célt is feltüntették], a klasszikus napelemes zseblámpa, és ne feledkezzünk meg az óriás svájci bicskára hasonlító kerti szerszámkészletről sem.)
Kawakami alapvetése, hogy nekünk, a modern idők gyermekeinek, már nem a kényelmesebb élet reményében készült, ám használhatatlannak bizonyuló találmányokon múlik az életben maradásunk, és ez - véleménye szerint - akkora előny, hogy nem maradhat kihasználatlan. A Chindogu ezért a kényelmetlenséget általában egy még nagyobb kényelmetlenséggel hidalja át (ha izzad a tenyerünk, kézfogáshoz hordjunk magunknál műkezet), méghozzá úgy, hogy az eredeti problémát már-már művészi-filozofikus módon nagyítja fel.
Elsősorban persze a japánok és az amerikaiak fogyasztói magatartása a paródia tárgya, de az álhajas tükörben mi is magunkra ismerhetünk. Miközben önfeledten lubickolunk Kawakami agymenéseiben, felrémlik: emeltünk már le valami hasonlót a bevásárlóközpont polcáról. Olyasmit, ami megvásárlásának pillanatában remek ötletnek tűnt, de csak akkor, abban a megvilágosodott másodpercben, azóta pedig csak porosodik valahol a lakásban.
Érdekes, hogy míg a Chindogu Magyarországon leginkább lánclevelek formájában terjed (legfeljebb olyan kommentárral, hogy lám-lám a "japcsik mekkora hülyék"), addig másutt a világon kiterjedt rajongótábora van. Japánban mára már több mint nyolcezer követője akad, az Egyesült Államokban pedig Chindogu-feltaláló versenyeket rendeznek. A "túlburjánzás" elkerülésére tíz alapszabályt is be kellett vezetni. Ezek közül a fontosabbak: a Chindogu nem csupán egy vicces tárgy, mert létezésének értelme, hogy a mindennapok kínjain igyekezzék könnyíteni; mivel muszáj hasznavehetetlennek bizonyulnia, fizikailag is el kell készíteni, legalább egy példányban. A legfontosabb szabály pedig az, és tulajdonképpen ez különbözteti meg a már emlegetett, áruházi polcról levehető (kisbetűs!) chindogutól, hogy soha nem szabad pénzt kérni érte.
A tiltás ellenére néhány darab kommerciális változásokon esett át. Például a maradék szappanból új szappant sajtoló fürdőszobakellék nem bizonyult annyira haszontalannak, mint amennyire azt Kawakami hitte, így a Chindoguk lajstromából kikerülve bizonyos csomagküldő szolgálatok katalógusában landolt, rögtön a hűtőszekrényajtó nyitására felröfögő malac és a színét az aktuális lelkiállapot függvényében változtató pecsétgyűrű közé. De sebaj! Az emberiség elmeállapotáért elég lesz akkor aggódni, ha Kawakami egy másik találmánya, a kúszó-mászó kisbaba hasára erősíthető, szintén ultrapraktikus felmosórongy is kereskedelmi forgalomba kerül.
