Chindogu - Hülye, hülyébb, leghülyébb

  • Kiss Barnabás
  • 2008. március 20.

Tudomány

Huszonhárom és fél éves a Chindogu, és ez a szögletes évforduló remek alkalom, hogy megemlékezzünk a fogyasztói társadalom görbe tükréről, ami sajnálatosan kevés figyelmet kapott idehaza.
Huszonhárom és fél éves a Chindogu, és ez a szögletes évforduló remek alkalom, hogy megemlékezzünk a fogyasztói társadalom görbe tükréről, ami sajnálatosan kevés figyelmet kapott idehaza.

A japán chindogu szó azt jelenti, rossz szerszám. A Chindogu - így, nagybetűvel - ennél jóval több: olyan találmány, amely az élet mindennapi kellemetlenségeit próbálja áthidalni - hasonlóképp, mint őseink, akik az emberi civilizáció hajnalán feltalálták az első szerszámokat - viszont a szakócával ellentétben ez hasznavehetetlen. Tény, hogy az emberiség boldogulásához szükséges alapvető kellékeket mára feltalálták, így korunk fogyasztói hajszájában kihívásként már csak a kényelem fokozása maradt. Ebbe a versenybe szállt bele páros lábbal Kenji Kawakami hivatásos feltaláló és szellemi gyermeke, a Chindogu.

Kawakami, aki repülőmérnöknek tanult, majd radikális baloldali kitérő után csomagküldő céget alapított Tokióban, de ma már több mint hatszáz találmány gazdája. Ezek között van olyan, ami azt a nem mindennapi problémát próbálja orvosolni, hogy miként lehet úgy megfürdeni, hogy közben ne legyünk vizesek, egy másik meg egy sapkácska segítségével karácsonyi pontyfejezés közben óv meg minket a lelkiismeret-furdalástól. Vagy említhetnénk a kopaszoknak ajánlott egonövelő eszközt, ami az előszobatükörre fejmagasságba szerelt hajzatból áll - kifelé menet, egy utolsó pillantást vetve magunkra, pompás sörény tudatában indulhatunk a randiraÉ Elsőre mindez hülyeség, ám ha jobban belegondolunk, Kawakami létező problémákat próbál orvosolni, hiszen vannak, akik víziszonyban szenvednek, a hal anatómiai okokból tényleg vádlón mered ránk, a tükrös álhaj pedig méltó válasz a push up melltartóra. Így hát elképzelhető, hogy ha az ember "megérti" a Chindogut, magának is akar egyet. Szívünk csücske a hátviszketők pólója, ami abból a tapasztalatból született, hogy roppant nehéz pontos instrukciókkal ellátni a hátunkat vakaró személyt. A kicsit lejjebb, most jobbra, úgy-úgy, most egy kicsit feljebb módszerét forradalmi módon váltja fel a betű-szám mátrixos ruhadarab, amit felöltve elég annyit mondanunk: F3 és környéke, és máris kezdődhet a célirányos vakarás. (De mérföldkőnek számít az egyenletes kenés érdekében rúzsos tubusba töltött vaj, a vonaton/metrón használható, bóbiskolástól lelaffadt állkapcsot eltakaró fátyol [amin mellesleg az úti célt is feltüntették], a klasszikus napelemes zseblámpa, és ne feledkezzünk meg az óriás svájci bicskára hasonlító kerti szerszámkészletről sem.)

Kawakami alapvetése, hogy nekünk, a modern idők gyermekeinek, már nem a kényelmesebb élet reményében készült, ám használhatatlannak bizonyuló találmányokon múlik az életben maradásunk, és ez - véleménye szerint - akkora előny, hogy nem maradhat kihasználatlan. A Chindogu ezért a kényelmetlenséget általában egy még nagyobb kényelmetlenséggel hidalja át (ha izzad a tenyerünk, kézfogáshoz hordjunk magunknál műkezet), méghozzá úgy, hogy az eredeti problémát már-már művészi-filozofikus módon nagyítja fel.

Elsősorban persze a japánok és az amerikaiak fogyasztói magatartása a paródia tárgya, de az álhajas tükörben mi is magunkra ismerhetünk. Miközben önfeledten lubickolunk Kawakami agymenéseiben, felrémlik: emeltünk már le valami hasonlót a bevásárlóközpont polcáról. Olyasmit, ami megvásárlásának pillanatában remek ötletnek tűnt, de csak akkor, abban a megvilágosodott másodpercben, azóta pedig csak porosodik valahol a lakásban.

Érdekes, hogy míg a Chindogu Magyarországon leginkább lánclevelek formájában terjed (legfeljebb olyan kommentárral, hogy lám-lám a "japcsik mekkora hülyék"), addig másutt a világon kiterjedt rajongótábora van. Japánban mára már több mint nyolcezer követője akad, az Egyesült Államokban pedig Chindogu-feltaláló versenyeket rendeznek. A "túlburjánzás" elkerülésére tíz alapszabályt is be kellett vezetni. Ezek közül a fontosabbak: a Chindogu nem csupán egy vicces tárgy, mert létezésének értelme, hogy a mindennapok kínjain igyekezzék könnyíteni; mivel muszáj hasznavehetetlennek bizonyulnia, fizikailag is el kell készíteni, legalább egy példányban. A legfontosabb szabály pedig az, és tulajdonképpen ez különbözteti meg a már emlegetett, áruházi polcról levehető (kisbetűs!) chindogutól, hogy soha nem szabad pénzt kérni érte.

A tiltás ellenére néhány darab kommerciális változásokon esett át. Például a maradék szappanból új szappant sajtoló fürdőszobakellék nem bizonyult annyira haszontalannak, mint amennyire azt Kawakami hitte, így a Chindoguk lajstromából kikerülve bizonyos csomagküldő szolgálatok katalógusában landolt, rögtön a hűtőszekrényajtó nyitására felröfögő malac és a színét az aktuális lelkiállapot függvényében változtató pecsétgyűrű közé. De sebaj! Az emberiség elmeállapotáért elég lesz akkor aggódni, ha Kawakami egy másik találmánya, a kúszó-mászó kisbaba hasára erősíthető, szintén ultrapraktikus felmosórongy is kereskedelmi forgalomba kerül.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.