"A leírások kényelmessége jól illik azoknak az embereknek a habitusához, akik a városban kószálva, az aszfalton róják botanikai gyűjtőútjaikat. (...) Számára a csillogó, zománcozott cégtábla legalább olyan faldísz, mint a polgár szalonjában az olajfestmény; a házfal az írópultja, oda támasztja jegyzetfüzetét..." - előlegezi meg ars poeticánkat Walter Benjamin joggal elhíresült A Második Császárság Párizsa Baudelaire-nél című esszéjében. Jóllehet Benjamin a marxi elidegenedéselmélet társadalomkritikai akcentusaival közelíti meg a modernség világát, és az új színpadon, a nagyvárosban feltűnő, az eleddig ismeretlen szcenárióban antihőssé előléptetett szereplőt, a kószálót, nem feledkezhetünk el arról, hogy a bágyadt reflektorfénybe emelt szabad és magányos individuum tekintetének fénytörésében a dolgok sajátos árnyékot vetettek, ráadásul egy irodalmi műfaj, a tárca létrejötténél ő locsolta az újszülöttre a keresztvizet.
A kádári etap egyedi modernségében össznépi gyanakvás, hovatovább megvetés kísérte a céltalannak minősített létezés eme formáit; a munkahelyek ablakaiból sziszegő, feddő mondatok kommentálták fényes nappal az utcákon autózókat, a borozókban poharazgatókat és a csak úgy, kedvük szerint sétálókat. Miután azonban a nagyvárosiasság jellegzetes attribútumai, a neonok, a kirakatok, a lokálok egyre számosabban feltünedeztek a budapesti horizonton, velük együtt megjelentek az említett nézelődők, a flangálók (Baudelaire-nél: flaneur), akik közül néhányan minden bizonnyal érdeklődéssel álltak meg 1969-ben, a Bartók Béla úton megnyílt Figaro bűvészbolt kirakata előtt.
A bolt az indentitásképző pontok közé tartozik. Generációkat forrasztott egybe itt, a tizenegyedik kerületben, de feltehetőleg a társadalom egy széles szubkultúráját is összefogta, a bűvészek közösségét. (Utóbbinak népszerűsége nem volt csekély. Gondoljunk csak Rodolfóra, aki az egyetlen televíziós csatornán varázsolta el a dolgozók tömegeit, ekképp, ahogyan a többi tévés személyiség, családtaggá vált.) Az üzlet ezzel egyidejűleg
megkönnyítette
a karácsony környékén a talponállókban egyre nyugtalanabb szívvel tébláboló édesapák dolgát, mert a szentestét megelőző utolsó napon a bolt megoldást kínált; ki-ki az elfogyasztott fröccsök arányában könnyített pénztárcájának maradék tartalma szerint vehette meg az obligát bűvészdobozt vagy a kétforintos-eltüntető készséget.
Az id. Szabó István által alapított, a föld színe alatt megbújó bűvészbolt különös képződmény volt, egy földszintessé varázsolt országban a szabadság apró szigete, a kiszámíthatóságra, az ellenőrzésre, a megfigyelésre épült világba a váratlanság, a meglepetés illúzióit lopta be. Akkor eresztett gyökeret, amikor eleinte nemigen lehetett csodákat tenni, ám a bolt metaforikusan megelőlegezte a későbbi korok szellemét, amikor viszont mindenki elkezdett bűvészkedni; telekkel, gebinnel, butikkal, kötőgéppel, külföldi autóval, Gorenjével, hajszárítóval stb.
A környékbeli iskolákban a legkülönfélébb rétegekből érkező gyerekek keveredtek, bárki járt is bármelyik intézménybe, a stúdiumok szamárlétrája mellett erős szociológiai terepmunkát is végzett akaratlanul; az egyetemi falak közül politikai szempontok miatt távol tartott tanárok tartottak hetedikben székfoglaló előadásokat, osztályfőnökök idézték Makarenkót, a Fehérvári úti gyárakban a november 7-i ünnepségeken a munkásosztály fogadta az úttörőket-kisdobosokat, a padokban vásott REF-es, túlkoros kölykök üldögéltek. Mindenki egyenlő volt azonban abban, hogy senki nem végezte el a környezetismeretet anélkül, hogy ne tudott volna a bűvészboltról. A kószáló a legélesebben arra emlékszik, arra az epochéra, amikor heteken keresztül toporgott, lamentált társaival a bolt előtt, pontosabban az utca másik oldalán, hogy bátorságot merítsen, de nem utolsósorban: szavakat találjon. Bátorságot a belépésre és szavakat a beszerezni óhajtott tárgyra. Ugyanis egy darabig a bűvészboltban - keressük megint a szavakat - bizony műszart is árultak. Ezt volt nehéz kommunikálni, ezt az igényt, hogy arra volna szükség. Végül a Bécsi Kör hallgatólagos hagyománya alapján a rámutatásos módszer segített. A tizenkilences megállójában pedig - képzelhető! - művészettörténeti akcióra került sor.
A bűvészbolt mindenesetre van, frissebb, nyugati (!) árukészlettel. 2008. január 22-én Pro Cultura Újbuda díjjal tüntették ki. Éljen sokáig!
Bp. XI., Bartók Béla út 31.
