Magyar Narancs: Szederjesi Cecíliával közösen írt nagy munkájukban, az először 2004-ben kiadott Senkiföldjén című kötetben a Nógrád megyei zsidóság holokausztjáról közölnek adatokat, forrásokat és dokumentumokat csaknem 800 oldalon. A tragédia feldolgozása során a Trianon után elcsatolt, majd 1938-ban hét évre visszakerült Losoncnak és környékének a nemzetiségi arányai is felkeltették a figyelmüket.
Tyekvicska Árpád: Losonc több okból is az egyik kiemelt kutatási pont volt. Részben, mert földrajzi adottságainál fogva egykor itt volt található a történeti Nógrád vármegye egyik ipari központja. A városban, az államfordulat előtt összességében közel húsz gyár működött 2730 munkással, főként a textil-, a fém- és a gépiparban. Az összlakosság 1910-ben 13 ezer fő körül volt. De a város, elsősorban a helybeli zsidóságnak köszönhetően a környék kereskedelmi, szolgáltató központjaként is fontos szerepet játszott. Losonc összességében modern, polgárosult kisvárosnak számított. Nem véletlen, hogy az 1890-es években a városvezetés harcot indított azért, hogy Balassagyarmattól elhódítsa a megyeszékhelyi címet. Erre végül nem került sor. Trianon azután zárójelek közé tette a két város rivalizálását, mindkét települést az új határ peremvidékére kényszerítve, jó időre megakasztva természetes fejlődésüket.
Losonc megértéséhez mindenképpen hozzátartozik a város 1849-ben átélt tragédiája. Augusztus elején két-három nap alatt a Grabbe tábornok vezette orosz sereg bosszúból lényegében a földdel tette egyenlővé a települést. Az ürügyet az szolgáltatta, hogy előzőleg gerillák a városban egy cári előőrs több katonáját meggyilkolták. A bosszú Losonc teljes kifosztásával és felgyújtásával járt. A lakosokat például arra kötelezték, hogy a tíz körmükkel ássák ki a temetőben elhantolt orosz tisztek tetemét. A pusztítás még a korabeli viszonyok között is mély megdöbbenést keltett. Országos gyűjtés indult az újjáépítésre, amelynek eredményeként Losonc néhány évtizeden belül talpra állt. Ennek egyik jelzője volt, hogy 1910-ben itt élt a megye legnagyobb zsidó közössége, amely később szlovákiai viszonylatban is a legnagyobbak közé tartozott.
MN: Mire fókuszáltak, amikor a holokauszt losonci eseménysorát vizsgálták?
TYÁ: Arra törekedtünk, hogy vizsgálatunkat abban a közigazgatási térben végezzük el, amely 1944-ben létezett. Tehát a kutatásunk szempontjából sem volt mindegy, hogy a szlovákiai magyar és szlovák kollégákkal közösen sikerült a holokauszt ottani történetét feltárni, az áldozatok adatait, ha természetesen nem is teljességükben, összegyűjteni. Az 1910-es népszámlás Losoncon 12 939 lakost talált, akik közül 10 643 magyarnak, míg 1675 szlováknak vallotta magát. A trianoni döntés utáni első összeírásnál szinte az ellenkezőjére fordultak a számok és az arányok. Eszerint a magyarság lélekszáma 4528, míg a szlovákságé 11 400 volt.
MN: Mi lehetett ennek az oka?
TYÁ: A népszámlálásokról általában elmondható, hogy több-kevesebb hibahatárral közelítik csak a valóságot, hiszen a technikai nehézségek mellett képtelenség számokkal visszatükrözni a nemzetiség és az anyanyelv, illetve a társadalmi hatások bonyolult összefüggéseit, eltéréseit. Vagy például a létező „kettős identitás” és az ebből következő, esetenként gyors nemzetiségváltás ismert problematikáját. Számba kell vennünk azt is, hogy a beszélt nyelv és a felvállalt nemzetiségi hovatartozás olykor élesen elválhat egymástól.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
