Kutya- és macskatápok

Csillogó bundák titka

Tudomány

Legalább annyira megosztják a közvéleményt, mint a nagyipari élelmiszergyártás embereknek szóló remekei. A kutya- és macskaeledel alighanem egyszerre áldás és átok.

Régen a kutya és a macska azt ette, amit elé vetettek, vagy amit talált. A lényeg, hogy a - különösen macskáknál fontos - vadászzsákmányt leszámítva a ragadozó háziállatok a miénkkel nagyjából azonos minőségű (legfeljebb kissé áporodottabb) ellátmányban részesültek. De néhány évtizeddel ezelőtt, miután a nagyvárosi állattartás szükségleteire épülve beindult a nagyüzemi kutya- és macskatápgyártás, épp a konyhai maradék vált a legnagyobb konkurenciává. Meg is született az ezt szolgáló, nem kicsit naiv ideológia: a kutya és a macska csaknem kizárólagosan húsevő lény, fölösleges maradék paprikás krumplival vagy tejbegrízzel etetni! De már ezzel a tökéletlen esetleírással is szembeszegezhető a vadon élő ragadozók kedvenc szokása: először ők is a zsákmány félig-meddig már megemésztett növényi táplálékkal teli belsőségeit zabálják fel, miként ugyanezt teszi a mi aranyos cicusunk is, amikor csaknem szőröstül-bőröstül falja fel alapvetően növényevő rágcsálókból és (néha védett) madarakból álló fakultatív menüjét. Ám hogy mennyire álságos az állataink húsevő voltára való hivatkozás, a legjobban a kisebb-nagyobb csomagok tartalma bizonyítja. A speciális állati tápok ugyanis csak korlátozottan tartalmaznak állati eredetű, de szinte korlátlan arányban növényi alapú összetevőket. Amúgy valamennyi, a domesztikált állatok "eredeti" táplálkozási szokásairól szóló értekezés pontosan ott hibádzik, ahol az emberi paleolit diéta melletti érvek - hirdetői elfeledkeznek magunk és házi kedvenceink evolúciós potenciáljáról, gyors adaptációs képességünkről, ami odajuttatott minket (és velünk együtt őket), ahol éppen vagyunk: a nappaliba, a kényelmes fotelbe.

Cafatok és morzsák

Az állati tápokkal foglalkozó oldalak kedvenc szórakozása az ízletes falatkák tartalmáról szóló leírások szemantikai mélységeket megjáró, szinte hermeneutikai problémákat felvető elemzése. Az efféle analízisek joggal hívják fel a figyelmet arra, hogy a kutya- és macskakajareklámok képi reprezentációja a kegyes hazugságok kategóriájába tartozik. Az állateledel-gyártással foglalkozó cégek zömmel maguk is nagy élelmiszer-ipari multik leányvállalatai, melyek az anyacég üzemszerű működése közben keletkező maradékot hasznosítják - s ebben a kisebb cégek sem különböznek tőlük.

Tehát ha a táp zacskóján valamiféle állat húsa szerepel, akkor az biztosan nem marhabélszín vagy libamell lesz. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy némi vázizom-eredetű húsnemű mellett bőségesen találunk belsőségeket, és lesznek ott idegek, porcok és bőr is. A baromfihús-tartalom esetében annyi lehet az engedmény, hogy a levesbe előszeretettel főzött fej, láb (és toll!) nem kerül a falatkák közé, de mellcsontok, visszamaradt húscafatok, némi belsőség és persze az állati (s némely régiókban az emberi) étkeztetés sztárja, a farhát. Halhúsnál is a gyártási nyesedék jön számításba, de teljes, tisztítatlan halak is kerülnek az elegybe - gondosan ledarálva. Külön említendő a hús-, illetve a halliszt: ez már feldolgozott és magas fehérjetartalmú húskészítmény, ami mentes például a vértől, szőrtől, szarutól.

Ha a csomagoláson a "hús-melléktermék" kifejezés szerepel, akkor a cuccba tüdő, vese, vér, lép, csontok, zsírszövet, bőr, bél, gyomor került. "Rendes" hús viszont egy deka sem, ami persze nem jelenti azt, hogy olyat tartalmaz, amit kedvenceink ne fogyaszthatnának. Inkább a csontliszt a kérdésesebb adalék anyag - ebben ugyanis tényleg csak szárított és őrölt összetevők, javarészt csontok és rajta található szövetek vannak, de ebbe dolgozzák bele az elgázolt és a szállítás közben elhullott vagy beteg állatokat is. Ehhez jönnek a zsiradékok, melyek zömmel élelmiszer-előállítási és -feldolgozási folyamatból (vagy éttermekből) származhatnak, de a tipikus állattápba őrölt gabonát és édesítőanyagot is raknak, és nem szokták kispórolni belőlük a szójafeldolgozás melléktermékeit sem. Amúgy épp az édesítő és bizonyos aromaanyagok miatt vádolják a gyártókat tudatos rászoktatással, és részben ezzel magyarázzák, hogy a kutyák előszeretettel startolnak rá az ürülékre, sokszor a sajátjukra is.

A luxuskategóriájú állateledelek a felsoroltakból általában a nemesebb összetevőket rejtik magukban, s mindezt az állati ínyek számára kellemes zöldségekkel, gyümölcsökkel, sőt fűszerekkel (például görögszéna, édesgyökér, borsmenta, borsikafű, rozmaring stb.) is kiegészítik. Persze nem maradhatnak ki a hozzáadott vitaminok és ásványi összetevők sem - például a kalcium -, elvégre a kutyák manapság ritkábban majszolgatnak velős csontot a kanapén.

Félve említjük: a prémjükért tartott rágcsálók és ragadozók húsát sem hajítják ki, s a legvalószínűbb, hogy bundáiktól megfosztott tetemük végül az eledelgyártó üzemekben köt ki.

Ha azt kérdezzük, hogy a zacskóba rejtett állati táplálékok valójában ideálisak-e házi kedvenceinknek, az olyan, mintha arra várnánk választ: mi volna az emberi szervezet számára legjobb táplálékkombináció. Vagyis nem tudunk határozott feleletet adni, mivel csak egymással is vitatkozó iskolák és folyton módosuló tételek és dogmák léteznek.

Persze az állateledelek értékelését elvégezhetjük a hatásuk alapján is, hiszen már megannyi kutya- és macskageneráción tesztelték élesben. Az állatorvosok azt szokták mondani, hogy amióta kedvenceink tipikusan állattápon élnek, a kutyáknál négy-öt, a macskáknál két-három évvel nőtt az átlagéletkor. Ugyanakkor az is igaz, hogy bizonyos betegségek - például a daganatok - jóval gyakoribbá váltak, még az emberi populációhoz képest is. Csakhogy egyik fejleményt sem lehet a többi környezeti tényező hatását kizárva, kitüntetetten az állattápoknak tulajdonítani.

Jobb a nyers koszt?

Az állateledelek ellen érvelők olykor figyelemre méltó, de gyakran kétséges érvekkel operálnak. Joggal hívják fel a figyelmet arra, hogy gondosan érdemes áttanulmányozni a termékleírást - legalábbis a tekintetben, hogy a tasak milyen arányban rejt nemesebb és nemtelenebb összetevőket, illetve állati és növényi eredetű táplálékot (mert az utóbbit is haszonnal fogadja az állati szervezet). Annyi biztos, hogy az ár-érték arány sokszor éppen a drágább tápoknál a legjobb, ezekből ugyanis a nagyobb tápérték miatt kevesebb is elég.

Ennél sokkal problematikusabb a másik tételük, mely szerint a feldolgozott, hőkezelt húskészítményekből álló tápok már nem tartalmaznak enzimeket, pedig azok segítik a vadon élő állatokat a táplálék előemésztésében. Csakhogy itt megint olyan argumentumokkal találkozunk, melyek nagystílűen eltekintenek a háziasítást kísérő, sőt megelőző (evolúciós természetű) alkalmazkodásról. Ez lehetővé tette az ember-kutya-macska együttélést - s ez többek között magában foglalja az együtt vacsorázás vonzó lehetőségét is.

Más oldalról a kutya- és macskatápokat elvető puristák is alátámasztják ezt, amikor vadul kikelnek az állatok emberétel-maradékkal való etetése mellett, kiegészítve azzal, hogy kedvenceink nyersen, illetve "félkészen" is kedvtelve fogyasztanak húst és némely belsőséget, például májat. Azért azt ők is tudják, hogy házi ragadozóink nyers táplálása nem minden határon túl valósítható meg. Ne adjunk nekik (pláne kutyáknak, bár a macskák úgysem ennék meg) nyers gabonát, krumplit, hüvelyeseket, hagymát, zellert. Ezenfelül szőlőt, mazsolát (ezek a kutyák számára mérgek!) és a macskák szűk csokifaló kisebbségét leszámítva kakaót/csokoládét se! Ellenben a főtt rizs, főzött kukoricaliszt/-málé, gabonakása, tök, a fermentált tejtermékek (joghurt, sajt), de például kis mennyiségben még a fokhagyma is jól emészthető számukra.

Reméljük, sokan hallottak arról, hogy a felnőtt macskák is laktózintoleranciával küzdenek. Ha tehát tejjel traktáljuk az élemedettebb korú aprójószágot, ne csodálkozzunk, ha összerondítja a lakást. Sok, eddig megválaszolatlan kérdésre talált feleletet a tudomány, ám arra nem, hogy miért esznek a cicák néha füvet. A megoldás alighanem a táplálkozás helyes egyensúlyának előállítása, emésztést segítő komponensek bevitele, esetleg gyógyhatás elérése lehet, bár ennek ellentmond, hogy a külső környezetbe nem engedett telivér házimacskák néha megrágják a szobanövények részben toxikus leveleit is. Épp ennek kiküszöbölésére ajánlják az állatkereskedésekben beszerezhető állati salátabárokat: ilyenkor egy földdel teli tálkában könnyen lelegelhető búza, árpa és egyéb gabonafélék friss hajtásait falhatja fel a macska. Kár, hogy a "vadon" élő macska korántsem efféle kifinomult kultúrnövényeket legel - ellenben vadon növő gazokat annál inkább! Mivel fogalmunk sincs arról, mi az, amit keres ezekben, s vajon ezt megtalálja-e mondjuk a zabhajtásokban is, e módszert sem ítélhetjük másnak, mint hogy megadtuk magunkat az irracionalitásnak, macskáinkat pedig a mieinkhez hasonló, legfeljebb szakrális értelemmel bíró táplálkozási rítusokra próbáljuk rávenni.

Neked ajánljuk